Gulyás Gergely szerint a Fidesz nem foglalkozik majd a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt személyével

Gulyás Gergely szerint a Fidesz nem foglalkozik majd a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt személyével


A kormány arra készül, hogy legrosszabb esetben kilenc hónap után mindenkit újra be kell oltani 

- mondta Gulyás Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a hosszú távú vakcinastratégia mellett beszélt arról, hogy szerinte miért alaptalan a félelem a keleti vakcinákról, mi lesz a Fidesz Néppárt utáni jövője és arról is, hogy júniusra lehet végleges a párt 2022-es jelöltlistája.

A rendkívüli jogrenddel kapcsolatban Gulyás Gergely közölte, annak fenntartása mindaddig indokolt, amíg szükségesek olyan korlátozások, amelyekre csak a veszélyhelyzet ad lehetőséget. Ezek közé sorolta a gyülekezési jog korlátozását, vagy éppen a védettségi igazolvány alkalmazását. Példaként említette azt, hogy a közokirat-hamisítás törvényi tényállását azonnal egy minősített esettel tudták bővíteni, míg ez rendes törvényalkotási eljárásban akár egy hónapig is eltartott volna.

Elhangzott, hogy továbbra is a beoltottak száma alapján döntenek az intézkedésekről, a következő enyhítés 5 millió oltásnál jöhet, de akkor még nem szüntetik meg a rendkívüli jogrendet.

Eljutottunk oda, hogy több vakcina áll rendelkezése, mint ahányan oltásra várnak. Vannak, akik válogatnak az oltások között, mert attól tartanak, hogy a keleti vakcinával a külföldi mozgás lehetősége nem lesz azonos az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákhoz képest, ezért különösen a fiatalok kivárnak

- mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Egy-két hét múlva elérünk oda, hogy mindenkit beoltunk, aki szeretné. Innentől mindenkinek a maga felelőssége, hogy milyen kockázatot vállal

- válaszolt Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy mikorra lehet elérni a lakosság átoltottságát.

A pénteki egynapos Pfizer-akcióról, amikor végül előzetes időpontfoglalás nélkül beoltottak százezer embert, a miniszter azt mondta, ha lesz vakcina, akkor lehetnek még hasonló lehetőségek. Most már látják, hogy van igény erre, sokan, ha az oltóanyag típusa is elfogadható, akkor szívesen oltatják be magukat. Beszélt az oltásregisztrációs oldal pénteki terheléses támadásáról, mint fogalmazott, még zajlik a vizsgálat, de azt sem tartja kizártnak, hogy egyszerre rengetegen próbáltak csak időpontot foglalni.

A védettségi igazolványhoz egyelőre csak jogok járnak, de a felvetésre, hogy például a munkáltatók megkövetelhetik-e az alkalmazottak oltását, Gulyás Gergely úgy vélte, mivel az oltás nem kötelező, ezért érdekes munkajogi vita lenne. 

Nem hiszem, hogy az államnak ezt szabályozni kellene, de bizonyos ágazatokban, ha a munkáltató így tudja biztosítani a biztonságos munkavégzési körülményeket, akkor ez lehet jogos munkáltatói döntés is. Majd a bíróság eldönti, de ezt a kormány még az egészségügyben sem követelte meg

- tette hozzá a miniszter.

Gulyás Gergely szerint Európában politikai szempontok mentén hátráltatják az orosz, illetve kínai vakcinák engedélyezését.

Nem tisztességes, hogy amikor a német - orosz vagy a német - kínai kereskedelem rekordokat dönt, akkor az emberi élet védelme esetében ez miért jelent akadályt, és úgy látja, üzleti szempontok állhatnak bizonyos uniós döntések mögött

- vélekedett a miniszterelnökséget vezető miniszter.

A következő hetekben hosszú távú vakcinagazdálkodási stratégiát tárgyal meg a kormány. Gulyás Gergely közölte, folyamatosan figyelik, hogy meddig áll fenn a védettség, az elsőként beoltott egészségügyieknél legkésőbb szeptember vélhetően lejár a védettség, ezért van szükség a stratégiára. 

Sok a bizonytalanság, hogy meddig tart a védettség, és visszatér-e a vírus, de a legrosszabbra kell felkészülni

- mondta a miniszter, aki szerint a legrosszabb pedig az lehet, ha kilenc hónap után mindenkit újra be kell oltani, tehát erre kell felkészülni, de további célként jelölte meg hogy a kutatásban és a gyártásban is Magyarország az élvonalban legyen, és a jövőben az országnak képesnek kell lennie ellátni magát vakcinával, később pedig gyógyszerrel is.

A gyors növekedés a cél

Az idei költségvetés módosítására azért van szükség, mert mindent a gazdasági újranyitásnak rendelnek alá. A miniszter szavai szerint most a járvány okozta gazdasági nehézségekre kell választ adni, egy részét már kezelték, komoly sikernek tartja, hogy a magyar munkavállalók száma érdemben nem csökkent. 2019 márciusához képest többen dolgoztak 2021 márciusában, a munkahelyeket sikerült megőrizni.

Az a cél, hogy a gazdaság a lehető leggyorsabban nője ki ezt a válságot, és álljon vissza a gyors növekedési pályára

- mondta, és hozzátette, rugalmas költségvetési politika kell, mert lényegesen több a bizonytalanság, például az idei második negyedév biztosan sokkal erősebb lesz, mint tavaly, csak a mértékét nehéz prognosztizálni.

Gazdasági döntés volt az is, hogy a magyar kormány egyelőre nem kíván élni az uniós újraindítási csomag hitellehetőségével, Gulyás Gergely szerint nem akarták növelni az államadósságot, ráadásul ez nem egy végleges döntés, 2023 végéig a hitel bármikor felvehető, és nem zárják ki, hogy projekt alapon vegyenek fel ilyen hitelt.

Az euró-tagállamok átlagos adóssága 98 százalék, az unió egészében is 90 százalék felett vagyunk, így a mi 80 százalék körüli adatunk versenyelőny

- jelentette ki Gulyás Gergely.

További kockázatként említette az őszi németországi választásokat, mert szerinte, ha ott baloldali kormány alakul, akkor Európában olyan alapvető gazdasági fordulat jöhet létre, amely miatt elszállhat az országok adósságállománya.

Új európai jobboldal

A Fidesz kilépett az Európa Néppártból, de kész új európai mozgalmat indítani

- mondta Gulyás Gergely aki azt is elmondta, Budapesten erről tárgyalt Orbán Viktor, Matteo Salvinivel, a legerősebb olasz kormánypárt vezetőjével és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel. A tárgyalások egy új, európai, valóban jobboldali szerveződésről folynak.

A szervezőmunkát a járvány lassítja, de nemsokára ez a három fél további partnerekkel kiegészülve meg fogja mutatni, hogy Európában akkor is van jobboldal, ha az EPP már nem is tekinti magát annak 

- közölte a miniszter

Gulyás Gergely elmondta, a Fidesz az európai együttműködés oldalán áll, és egy közös Európa-víziót akarnak vázolni, mert mint fogalmazott, ezek nem Európa-ellenes pártok, csak a hagyományos európai értékeket nem gondolják idejét múltnak. 

Júniusra lesz teljes a jelöltállítás

95 százalékban már tudjuk, hogy kik indulnak, nagy meglepetések nem is lesznek. A Fidesznek olyan képviselői vannak, akik bizonyítottak az elmúlt években, évtizedekben

- mondta Gulyás Gergely, a 2022-es országgyűlési választások előtti jelöltállításról, amely szerinte júniusra teljes mértékben lezárulhat.

Azt állította, nem foglalkoznak a leendő közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt személyével, mert nem erre szeretnék építeni a kampányukat.