Bayer szerint Orbán apja példásan privatizálta a gánti bányát, s nem érti, miért gyűlölik Mészárost

Bayer szerint Orbán apja példásan privatizálta a gánti bányát, s nem érti, miért gyűlölik Mészárost

Schiffer András nemrégiben Bayer Zsolt műsorának vendége volt, s már rögtön az elején el is mesélte, miszerint 1990-ben azért szavazott az állampártból alakult MSZP-re, mert dolgozói tulajdonnal kampányoltak. Erről Bayernek Orbán Viktor apjának bányaszerzése ugrott be.

Az én tudomásom szerint egyetlen egy olyan privatizáció zajlott le az országban akkor, mint amiről te álmodtál. Meg foglak döbbenteni, hogy ez melyik volt: ez a gánti kőbánya volt, és Orbán Viktor édesapja. A gánti kőbányát az akkori ott dolgozó melósok vásárolták meg közösen

– hangzott el Bayertől, aki ezért sem érti, miért őket éri a legtöbb támadás. Mindehhez Schiffer csupán annyit tett hozzá: a melósok ma már nincsenek benne a cégben, s többről volt szó, mint egyszerű dolgozói privatizációról.

Mint ismert, a bányavállalat privatizációjára egy osztrák hátterű cég mellett a Fidesz egyik vállalkozása, a Centum Kft. pályázott, amikor pedig nem jött össze a dolog, a már ügyvezető Orbán Győző és társai azzal akadályozták meg a másik cég tulajdonszerzését, hogy 1992-ben dolgozói privatizációt jelentettek be. Így a legnagyobb tulajdonos a miniszterelnök apja lett, a tagok törzsbetéteit pedig egy olyan cég vásárolta fel, amit a Fidesz-székház eladásából tőkésítettek fel.

Orbán Győző bányavállalata egyébként évek óta az egyik legjobban teljesítő vállalkozás a piacon.

Miért nem szeretik az emberek Mészáros Lőrincet?

A beszélgetés alatt eljutottak egy másik markáns kérdéshez is: Bayer ugyanis nem érti, miért nem szívlelik az emberek Mészáros Lőrincet.

Schiffer úgy látja, az ország gázszerelőjén inkább poénkodnak, azt pedig nem lehet elhitetni az emberekkel, hogy valaki fedezet, illetve komoly piaci teljesítmény nélkül is képes jobban gazdagodni Zuckerbergnél. 

Schiffer szerint a kormány nem egyes ágazatokat fejlesztett,

hanem gyakorlatilag a miniszterelnök rámutatott bizonyos figurákra, hogy ti lesztek a gazdag emberek. És innentől kezdve, amikor látják, hogy a rugalmas munkaerőpiac magyar fordításban azt jelenti, hogy gázszerelőből bárki gyorsan lehet pénztáros, akkor persze, hogy ez viccek céltáblája. 

S feltette a kérdést: milyen, Európában versenyképes teljesítmény kapcsolódik Mészáros Lőrinchez, valamint más NER-lovagokhoz. 

Hogy miért poénkodások céltáblája Mészáros Lőrinc? Ennek a másik oka az, hogy nem látszik az az exportképes teljesítmény, amit 11 évvel a 2010-es váltás után joggal lehet számon kérni.

Bayer mindezt annyival le is rendezte, hogy például Tokaj környékén Mészáros megvett egy kastélyt a franciáktól, s kétszer annyit fizet a szőlőért, mint ők. Meglátása szerint ez maga a hozzáadott érték. Miután Schiffer még kifejtette, ő inkább a helyi gazdáknak adná a támogatást, s mondott volna még egy-két dolgot a német autógyárakról, Bayer le is zárta a műsort úgy összegezve, jó volt ez a beszélgetés.

Így megy ez a Bayer showban.