Z. Kárpát Dániel: Országos kampányt indít a Jobbik a "privatizációs tolvaj törvény" visszavonásáért

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke szerdán sajtótájékoztatón számolt be arról, miszerint a Jobbik országos kampányt indít – mint fogalmazott – a lakásprivatizációs fideszes tolvaj törvény leállításáért.

Azt szeretnék, hogy ez a borzalom hatályba se lépjen, hiszen mi a magyar jövőt képviseljük: a magyar fiatalok, a magyar bérlők, lehetséges bérlők jogait. Éppen ezért – hogy előlük ne vegyék el a lakásokat –, nem járulhatunk hozzá ahhoz, hogy a budai Várban fideszes kegyencek fillérekért szerezzenek örökre ingatlantulajdont

– fogalmazott a Jobbik alelnöke, hozzátéve, meg akarják védeni a magyar bérlakásvagyont, illetve bővíteni azt.

Legalább a választásokig leállítaná a kilakoltatást a Jobbik

A kormány valóban meghátrált a kilakoltatási moratórium ügyében. Az ez ellen küzdő civilek ugyan egyre fáradtabbak, de a közéletben sikeresen hallatják a hangjukat - nyilatkozta az Alfahírnek Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának kormánypárti többsége március 23-án elutasította ugyan a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó ellenzéki törvényjavaslatot, a szerdai közlönyből kiderül, hogy mégis meghosszabbítják.

Ennek érdekében dolgozták ki bérlakásépítési, Mi Várunk nevű koncepciójukat, amely az üresen álló megannyi ingatlan egy részét is bérlakásként hasznosítaná amellett, hogy évente 5-10 ezer újat építenének. 

Lakásprivatizáció - „Ez a Böröcz féle elképzelés már az elmebaj fogalomkörébe vonható"

Pártállástól függetlenül folytatódik a polgármesterek tiltakozása a fideszes Böröcz László törvényjavaslata miatt. Nemcsak ellenzéki, hanem a kormánypárti településvezetők is élésen kritizálják az önkormányzati ingatlanvagyon privatizációját - még úgyis, hogy a Várban a javaslat elfogadása esetén könnyebben juthatnak saját lakáshoz a Fidesz-közeli potentátok.

Z. Kárpát leszögezte:

a fideszes lakásprivatizációs tolvaj törvény károsítja a nemzeti vagyont. Fideszes kegyenceknek kedvez, elveszi a magyar jövőt a magyar fiatalok elöl. Éppen ezért egy országos online petíció indításával kívánjuk megakadályozni azt, hogy mindez hatályba lépjen.

Egyszer már sikerrel jártak az utóbbi hetekben országos online kezdeményezéssel: a kilakoltatások megállítása kapcsán indítottak ilyet, s néhány héten belül sikerült akkorára erősíteniük a károsultak hangját, hogy

az a borzalom, ha átmenetileg is, de megállt, és van időnk, tenni hosszútávon ellene, hogy egy nemzeti egység kormány felállítását követően rendezzük a problémát. Most ugyanezt tervezzük a bérlakás koncepcióval kapcsolatban

– zárta szavait a Jobbik alelnöke.