Kilakoltatás helyett „belakoltatna” a Jobbik

Jövővédelmi csomagot terjeszt a Parlament elé a Jobbik – jelentette be Z. Kárpát Dániel, a konzervatív ellenzéki párt alelnöke a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján. Ez a csomag a lakhatási krízisre és annak megoldására hívja fel a figyelmet. A párt ifjúsági tagozatának tagjai az államfői hivatal előtt sátrakat állítottak fel, felhívva a figyelmet a korosztály kiszolgáltatottságára, miközben – hangsúlyozta Z. Kárpát – „szerencsésebbek fillérekért bérelhetnek lakást, juthatnak otthonhoz”.

A politikus ismertette: a jövővédelmi akcióterve három pillérre épül. Egyrészt bérlakásépítésre, az ebben a konstrukcióban megépülő lakásokat a mai piaci tarifáknál olcsóbban lehetne kiadni magyar fiatalok számára. A csomag második eleme egy lakhatási támogatási rendszert tartalmazna. A harmadik pillér pedig a munkáltatók számára lenne kedvező: a párt visszaállítaná a lakhatási célú cafetériaelemeket, melyek teljes adómentesek lennének – jelentette ki Z. Kárpát Dániel.

Több tízezer bérlakással, lakhatási támogatással, adókedvezménnyel venné fel a harcot a Jobbik az elszabadult albérletárakkal

A világörökségi helyszíneken fekvő és a műemlékekben található állami bérlakások bérlőinek szerződését a jövőben egy tervezett törvénymódosítás értelmében sokkal könnyebben fel lehet majd bontani - írta meg kormányközeli értesülésekre hivatkozva a hvg.hu. A Miniszterelnökség a lap megkeresését válaszra sem méltatta, csupán a cikk megjelenése után, egy hisztérikus hangvételű közleményben tagadta le az elképzelést.

Elvárjuk a kormányzó pártoktól és minden egyes magyar közszereplőtől nemcsak azt, hogy támogassa, hanem hogy egyáltalán foglaljon állást ezekben a kérdésekben. Jelentsék ki, tudnak-e azonosulni azzal, hogy az utolsó Fidesz-kormányok idejében Magyarországon a lakhatási költségek bizonyos szegmensekben a duplájukra, az albérletpiacon akár a háromszorosukra nőttek, miközben a magyar fizetések alig harmadával emelkedtek

– húzta alá Z. Kárpát, hozzátéve, ez a növekedés a legalacsonyabb az egész régióban.

GKI: Budapesten lakhatási válság fenyeget

A fővárosban a lakhatási válsággal fenyeget a lakásárak növekedése és ezzel együtt az albérletek drágulása, annak megelőzésére bővíteni kell az ingatlanállományt a GKI Gazdaságkutató Zrt. által készített tanulmány szerint, amelyet az online szállásközvetítő platform az Airbnb megbízásából készítettek.

A politikus kiemelte, az Orbán-kormány kivezette a lakhatási célú cafetériát, megszüntették a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását is.

lakhatás
Drága a lakás, drága az albérlet

Azért demonstrálunk, hogy szolidaritásunkat fejezzük ki minden magyar fiatallal, hiszen pontosan tudjuk, milyen nehéz ma Magyarországon fiatalnak, egyetemistának, pályakezdőnek lenni – közölte a Jobbik Ifjúsági Tagozat nevében Tóth Nóra Tímea. Kiemelte, szinte lehetetlen önerőből saját lakáshoz jutni, még szülői segítséggel is nehéz kigazdálkodni az albérletet. Úgy vélte, egy fiatalnak ma

fizetésének nyolcvan százalékát kell lakhatásra költenie.

Ugyancsak felhívta a figyelmet arra az anomáliára, hogy a fiataloknak egy 110-120 ezer forintos önálló albérlet csak álom,

miközben itt, a Várban kiváltságos emberek 32-38 ezer forintért lakhatnak.

A probléma nemcsak Budapestet, hanem az összes hazai egyetemi várost érinti – húzta alá Tóth. Mint mondta, bízik benne, hogy a Jobbik Mi Várunk elnevezésű programja mihamarabb megvalósul, így a mai magyar fiatalok minél hamarabb el tudnák kezdeni saját életüket, ki tudnának repülni a szülői fészekből, és saját családot tudnának alapítani.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

sss
2020. január 24. | 20:31
A kisebbségi ombudsmanhelyettes tart az indulatok felerősödésétől.
1
Csak van egy aprócska különbség: nagyvasút lesz.
A gyenge forint és a lakhatási válság egyszerre sújtja a magyar polgárokat.