Határidőig Oroszországban kell lokalizálniuk a közösségi hálózatoknak orosz felhasználóik adatait

facebook
Kép: pixabay.com

A Facebooknak, a Twitternek és más közösségi hálózatoknak július 1-jéig be kell számolniuk arról, hogy az orosz felhasználóik adatbázisát Oroszországban lokalizálták (ott működő szervereken tárolják) - jelentette ki Milos Vagner, az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) helyettes vezetője a hatóság szerdai vezetőségi tanácskozásán - írja az MTI.

Vagner szerint a határidő elmulasztása esetén a cégek akár 18 millió rubeles (jelenlegi árfolyamon több mint 70 millió forintos) bírságra is számíthatnak. Közölte, hogy a vonatkozó törvény alapján már több mint 600 cég tárolja felhasználóinak személyes adatait Oroszországban.

A Roszkomnadzor áprilisi tájékoztatása szerint a Google, a Twitter, a Facebook és a WhatsApp tulajdonosai május végéig kaptak haladékot arra, hogy válaszoljanak a felhasználói adatbázisok oroszországi lokalizálására vonatkozó korábbi kérésre. Az Apple ennek még 2016-ban, a Microsoft pedig 2019-ben eleget tett, de hasonlóképp járt el az LG, a Samsung, a PayPal, a Booking és mások is.

Vagner elmondta, hogy a Facebookot és a Twittert 2020 februárjában 4 millió rubeles bírsággal sújtották az oroszországi lokalizálás elmulasztása miatt. A Facebook fizetett, a Twitter azonban fellebbezett.

A Roszkomnadzor mások mellett felszólította ezt a két vállalatot, hogy tevékenységüket hozzák összhangba a jogszabályokkal, és hogy erről július 1-jéig adjanak részletes tájékoztatást.

A Facebookot és a Twittert egyébként már 2019-ben megbírságolták, akkor még csak 3-3 ezer rubelre. A közigazgatási törvény 2019 decemberében történt módosítása alapján azonban már 1-18 millió rubellel sújthatók az adatlokalizálási kötelezettség megszegői.

A törvény megszegése miatt a LinkedInhez való hozzáférést blokkolták Oroszországban. Az orosz felhasználók adatainak lokalizálásáról a Facebookkal és a Twitterrel 2015 óta tárgyal a Roszkomnadzor.