Kocsis Máté nem szavazta meg korábban a Jobbik pedofilellenes előterjesztését

Kocsis Máté nem szavazta meg korábban a Jobbik pedofilellenes előterjesztését

A 10 évre tikosított Kaleta-ügy ellenére Kocsis Máté az ellenzéket és a kormánnyal szemben kritikát megfogalmazó sajtót vádolja azzal, hogy a pedofilokat védik amikor javaslatokat, illetve kiegészítéseket fogalmaznak meg a Fidesz pedofilellenes törvénytervezetével kapcsolatban.

Pedig a Jobbik - amellett, hogy támogatja a fideszes előterjesztést - már 2011-ben hasonló tartalmú módosítást terjesztett elő.

Ezt azonban Kocsis Máté fideszes képviselő sem támogatta.

A gyermekkorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények megelőzésére és megakadályozására szolgáló egyes büntetőjogi jogszabályok megalkotásáról és módosításáról szóló jobbikos javaslatot az ellenzék mellett néhány fideszes, illetve KDNP-s képviselő támogatta ugyan, de Kocsis Máté és a Fidesz-KDNP frakció nagyrésze nem, így a Jobbik pedofilellenes tervezetét 165 nem, és 133 igen, valamint 14 tartózkodás mellett a kormánypárti többség még a tárgysorozatba vételt is elvetette.

Tavaly nyáron éppen Kaleta Gábor volt perui nagykövet pedofil botránya nyomán, Boldog István a kémia kasztrálást sürgette, csakhogy a korrupcióval vádolt fideszes képviselő is nemmel szavazott korábban a Jobbik ilyen irányú előterjesztésére.

A korrupcióval vádolt Boldog István arról akar törvényt hozni, amit saját maga és pártja is többször leszavazott

„A pedofilok, hogy kasztráljuk őket, már egy régi javaslatom" - mondta Boldog István a Mezőtúri Városi Televízió műsorának. A képviselői nyilatkozatot, melyből nagyvonalúan kimaradt, hogy ellene büntetőeljárás van folyamatban, a 444 vette észre. Boldog az adásban azt is mondja: A kémiai kasztrálást mindenképpen végre kell hajtani.

2012 tavaszán, amikor az Országgyűlés az új Büntető Törvénykönyvet (BTK) kodifikálta, a Jobbik módosító javaslatban kezdeményezte a "szexuális bűnözők" gyógykezelését, ha azt gyermek- vagy fiatalkorúak ellenében követik el, de a javaslatot az akkori államtitkár és helyettes államtitkár nem támogatta a bizottsági ülések során. Idén márciusban pedig az Igazságügyi Bizottság kormánypárti többsége ugyancsak nem támogatta a szexuális erőszaktevők gyógyszeres kasztrálásával kapcsolatos jobbikos határozati javaslatot: azaz sem a törvényi szigorításokat, sem pedig egy nyilvános pedofil-regiszter létrehozását. 

A javaslatot benyújtó Ander Balázs számára ezt Völner Pál államtitkár azzal indokolta, hogy kidolgozás alatt áll egy gyermekvédelmi csomag, aminek része lehet a mostaninál szigorúbb fellépés, hozzátéve, hogy az ellenzék majd akkor adjon be módosító javaslatokat, ha azzal elkészültek.

Szinte teljesen megszünteti a pedofilok bűnismétlését a gyógyszeres kezelés, de a bevezetését egyelőre nem támogatta a Fidesz-KDNP

A kormánypárti képviselők nem támogatták a szexuális erőszaktevők gyógyszeres kasztrálásával kapcsolatos jobbikos határozati javaslatot - hívta fel a figyelmet Ander Balázs az Országgyűlés hétfői ülésnapján. A jobbikos politikus rámutatott: a medroxyprogesteron acetát kezelést még az 1940-es években az Egyesült Államokban dolgozták ki, és jelenleg is használják mind ott, mind Európában.