Az Európai Ügyészséghez csatlakozásról nyújtott be határozati javaslatot a Jobbik

Az Európai Ügyészséghez csatlakozásról nyújtott be határozati javaslatot a Jobbik

Határozati javaslatban kezdeményezte a Jobbik négy képviselője (Jakab Péter, Balczó Zoltán, Lukács László György és Szilágyi György), hogy Magyarország is csatlakozzon a működését hétfőn hivatalosan is megkezdő Európai Ügyészséghez. A kezdeményezők rámutatnak, már 22 uniós tagállam részt vesz ebben az együttműködésben, a kelet-közép-európai régióból csak Magyarország és Lengyelország zárkózik el.

Emlékeztetnek, a szervezet bizonyos feltételek mellett jogosult lesz nyomozások és vádhatósági eljárások folytatására az uniós strukturális alapokat érintő visszaélések és ÁFA-csalások, valamint az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő egyéb bűncselekmények esetében. Hangsúlyozzák, a csatlakozás

nem jelenti az ország szuverenitásának feladását, tekintettel arra, hogy az Európai Ügyészség csak a felsorolt területeken folytathat nyomozást, vádat pedig a nemzeti bíróságokon emelhet.

Az ellenzéki honatyák arra is rámutatnak, hogy a mostani hétéves költségvetési ciklus, illetve a helyreállítási alap kifizetései során életbe lép a jogállamisági mechanizmusról szóló rendelet, mellyel lehetővé válik a költségvetés védelme, egyúttal azt is leszögezik, az ország a csatlakozással

bizonyítani tudná elkötelezettségét a közösség pénzügyi érdekeinek védelme iránt, egyben javítva az uniós források hatékony hazai felhasználását.

Jakab Péter a Facebookon azt írta, a szervezet vezetője, Laura Codruța Kövesi korábban a román korrupcióellenes ügyészséget irányította, ebben a minőségében pedig több tolvaj kormánytagot, illetve polgármestert juttatott rács mögé.

Ez ezért nem rossz ajánlólevél

– írja az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Hozzáteszi, tudja, hogy „a félős tolvajok” nemmel fognak szavazni, de reményét fejezi ki, hogy kormányváltást követően az igenek lesznek többségben

Az Európai Ügyészség létrehozásáról, hátteréről itt írtunk részletesebben:

Az Európai Ügyészség kellemetlen lehet az Orbán-kormány számára

Június elsejével kezdte meg működését az Európai Ügyészség, amelyhez eddig 22 uniós tagállam csatlakozott. Írország, Dánia, Lengyelország, Svédország eddig nem csatlakozott az ügyészség munkájához, de ezt bármikor megtehetik. Hazánk szintén nem csatlakozott a szervezethez. Hosszú tervezés után megkezdte működését az Európai Ügyészség (EPPO), amely európai delegált ügyészekre építve, decentralizáltan működik minden egyes tagállamban.