Nunkovics a rendvédelmisek alacsony biztosítási díjáról kérdezte Pintér Sándort, aki semmitmondó választ adott

Nunkovics a rendvédelmisek alacsony biztosítási díjáról kérdezte Pintér Sándort, aki semmitmondó választ adott

Mint megírtuk, a csütörtöki rendkívüli kormányinfón Orbán Viktor szerint elképzelhető egy tömeges felmondási hullám az egészségügyben és a rendvédelmiseknél, nem tartja kizártnak, ha néhány százaléknyian felmondanának. Ha ez bekövetkezik, akkor megteszik a szükséges intézkedéseket.

Orbán Viktor a fociszurkolókkal és az szja-visszatéréssel robbantotta be a saját választási kampányát

Orbán Viktor miniszterelnök hosszú idő után végre válaszolt előre nem egyeztetett kérdésekre is - ezzel minden bizonnyal a Fidesznél is úgy döntöttek, be kell rúgni a kampánymotort, nem adhatnak több mint félév előnyt az ellenzéki miniszterelnök-jelölteknek. Állítólag tegnap döntötte, hogy megjelenik a Kormányinfón, miután a kormányülésen támogatták az szja-visszatérítést.

Nunkovics Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője még májusban egy "Húszezer forint egy csonttörésért?" című írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, amiben felidézte a sajtóban megjelent információkat, amely szerint a Belügyminisztérium biztosítást kötött a rendvédelmi dolgozókra.

A megállapodás 77 ezer dolgozóra terjed ki (rendőrökre, tűzoltókra, bv-alkalmazottakra stb.), a két évre szóló szerződés értéke pedig 189 millió forint. Mint írta, "a nagyvonalúnak kis túlzással sem nevezhető ügylet kapcsán Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke úgy fogalmazott, hogy a biztosító által fizetett összegek nincsenek összhangban azzal a kockázattal, amellyel a dolgozók naponta szembenéznek".

Kiemelte,

"egy 28 napon túl gyógyuló munkahelyi baleset után 20 ezer forintot fizet a biztosító. Műtéti beavatkozás esetén a maximális összeg 200 ezer forint, míg a kisebb sebészeti beavatkozások, indokolt plasztikai műtétek után a biztosító nem téríti a költségeket".

A rendvédelmi dolgozók felmondásának aránya 10-15 százaléknál nem lesz magasabb

Korábban beszámoltunk a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalóit képviselő szakszervezetek megbízásából készített reprezentatív felméréséről, mely szerint a belügyi és rendvédelmi dolgozók 70 százaléka fontolgatja a pályamódosítást. A több ezer szakmabeli által kitöltött kérdőívből kiderült, a főbb problémák élvonalában az alacsony fizetés, a kiégés és a kevés szociális juttatás szerepel, ennek ellenére a magas eredmény még az érdekképviselőket is meglepte.

Nunkovics megjegyezte, "a tárca közléséből tudható, hogy a BM alá tartozó szervek részére korábban is folyamatos volt a biztosítási szolgáltatás a „meghatározott állomány részére”. Erre reflektálva a BRDSZ elnöke szerint a minisztérium ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy bizonyos területeken dolgozó munkatársak eddig biztosítás nélkül voltak kénytelenek dolgozni".

A magyar néppárt politikusa az alábbi két kérdést tette fel:

  • Minden fél számára ideális megállapodásnak tekinti a tárca azt a biztosítást, amely szerint eljárva egy munkavégzés közben csontját törő rendvédelmi dolgozó mindösszesen 20.000 (húszezer) forintra jogosult?
  • Korábban a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó szervek munkatársai közül kik és miért nem voltak biztosítva?
A belügyminiszter rendkívül kurta, válasznak csak nagy jóindulattal nevezhető reakciójában a rendvédelmi szerveknél dolgozók jogi biztonságról értekezett.

Pintér Sándor az "alibizős" levelében mindössze annyit írt, hogy

a Belügyminisztérium irányítása alatt álló rendvédelmi szervek személyi állománya korábban és jelenleg is teljes körűen élvezi a mind a polgári jogi értelemben vett élet-és balesetbiztosításból, mind a munkajogi értelemben vett foglalkoztatói kárfelelősségből adódó jogi biztonságot.

Vagyis - ahogyan az lenni szokott - érdemi választ ezúttal sem kapott az ellenzéki képviselő.