Hiába kapott négy védettségi igazolványt is, mindre hibás adat került

Hiába kapott négy védettségi igazolványt is, mindre hibás adat került

Négyszeri kérvény ellenére Budapest Főváros Kormányhivatala ugyanazt a lejárt személyi azonosítóval ellátott védettségi igazolványt küldte el egy idős hölgy számára, aki amellett, hogy felháborodott, érthetetlennek tartja, miért neki kellene 3000 Ft-ot fizetni a cseréért - áll az ATV Híradó riportjában.

Hiába kapott egy zuglói hölgy négy védettségi igazolványt is, egyik sem érvényes, mert a lejárt személyi igazolványának számát tüntették fel mindegyik plasztikkártyán.

Elmondása szerint a problémát először e-mailben jelezte Budapest Főváros Kormányhivatalának. Majd a helyi önkormányzathoz irányították, ahol egy reklamációs papírt töltettek ki vele. Ez a procedúra pedig háromszor ismétlődött meg. A negyedik érvénytelen védettségi igazolványát a múlt héten kapta kézhez, emiatt ismét levelet írt a kormányhivatalnak. A hölgy azt sem érti, miért neki kell fizetnie 3000 forintot a cseréért, ha nem ő hibázott.

Érdeklődésükre az Emberi Erőforrások Minisztériuma csupán annyit közölt az ügyben: a kormányhivatal minden védettségi igazolvánnyal kapcsolatos problémás esetet kivizsgál.