Lesznek, akiket négyszer is oltani kell az uniós igazolványért, de van egy kiskapu

Lesznek, akiket négyszer is oltani kell az uniós igazolványért, de van egy kiskapu

Ha valaki keleti oltóanyagot kapott, de uniós vakcinaigazolványra lenne szüksége, annak továbbra sincs könnyű helyzete: az EU-szabályozás értelmében gyakorlatilag oltatlannak minősül, az igazolványhoz viszont két, nyugati oltásra van szükség.

Miután kétségek merültek fel a kínai oltás hatékonyságával kapcsolatban, valamint az orosz vakcinát sem fogadja még el az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), tulajdonképpen az sem jelent megoldást, ha valaki élne az augusztus 1-je óta elérhető harmadik, nyugati oltással – hívta fel a figyelmet az Index, ami logikus is, hiszen az uniós értelmezés szerint ezzel még a kellő védelmet nyújtó kettő helyett csak egy vakcináról beszélhetünk.

Egy kiskapu van –mutattak rá-, de ezzel csak a sinopharmosok élhetnek: a vakcinákat ugyanis nem lehet akárhogy keverni, viszont a kínai oltás után fel lehet venni az egy adag után is teljes védelmet nyújtó Janssent, amit az Európai Unió is elfogad. A szputnyikosok viszont ezt a vakcinát nem vehetik fel, így számukra mindenképpen két újabb, EMA-engedélyes oltás szükséges az igazolás kiadásához.

Az oltásokat így lehet kombinálni:

  • AstraZeneca (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, AstraZeneca
  • Janssen (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, Janssen
  • Moderna (mRNS): Sinopharm, Janssen, AstraZeneca, Moderna
  • Pfizer (mRNS): Sinopharm, Janssen, AstraZeneca, Pfizer
  • Sinopharm (inaktivált): Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Sinopharm
  • Szputnyik V (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, Szputnyik