Ellenzéki pártok: Három miniszterelnök-jelölti vita lesz, itt vannak a dátumok

Ellenzéki pártok: Három miniszterelnök-jelölti vita lesz, itt vannak a dátumok

Az előválasztás egyik célja, hogy visszahozza a magyar politikába, a magyar közéletbe a vitakultúrát. Ezért nem volt kérdéses egyik párt számára sem, hogy egy demokratikus országban egy választás során a jelöltek számára biztosítani kell a vita lehetőségét - írja közleményében a hat ellenzéki párt.

Mint írták a közleményükben, a pártelnökök már korábban megállapodtak abban, hogy a teljes előválasztás során a szükséges számú ajánlást összegyűjtő miniszterelnök-jelöltek részt vesznek három vitán: kettőt az első forduló előtt, illetve közben, egyet pedig a két forduló között tartanak meg – ez utóbbin már csak a második körbe jutott jelöltek vitáznak.

"Több médium és egyéb szervezet jelentkezett a viták lebonyolítására. Ahhoz, hogy az előválasztás szempontjából a legjobb döntés szülessen, a vitákat szervező hatpárti testület objektív szempontok alapján kért összehasonlító ajánlatokat, a viták szervezői és közvetítői pedig ezek alapján kerültek kiválasztásra. Ilyen szempontok voltak többek között: a vita elérhetősége a választók számára, az előválasztási folyamat és a vita népszerűsítésére tett vállalások, valamint a felvételek utólagos felhasználási joga."

A fenti szempontok alapján az alábbi időpontokban és felületeken lesznek megrendezve a hivatalos miniszterelnök-jelölti viták:

  1. 2021. szeptember 12. – ATV
  2. 2021. szeptember 24. – RTL Klub
  3. 2021. október 4-10. között – RTL Klub

"A miniszterelnök-jelölti vitákon felül több tucat jelölti vita is megrendezésre kerül a következő hetekben, melyek szintén nagyon fontos részeit képezik az előválasztásnak, a demokrácia megerősítésének. A pártok ezúton is köszönik minden előválasztási vita megszervezésében részt vevő médiumnak, szervezetnek, egyesületnek, hogy ezeket az eseményeket megvalósítják, mert ezzel ők is segítik a Fidesz által kiüresített, lebutított közélet újratöltését" - olvasható az ellenzéki pártok közleményéből.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}