Jakab Péter: tévedés abban bízni, hogy Orbán már eleget lopott

Jakab Péter, Mátészalka
Béli Balázs/Alfahír

Olyan nincs, hogy egy tolvaj eleget lopott már, ezért egyszer csak abbahagyja

– mondta Jakab Péter szerda reggel Nyírmadán. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen összegyűlt emberek előtt a Jobbik elnöke azt mondta, a tolvaj csak akkor fog megállni, ha kezét törik, épp ezért nem érti meg azt a fideszes választói érvelést, hogy azért voksolnak Orbán Viktorra, mert „már eleget lopott”.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje országjárásának újabb helyszínén az alacsony bérekről, a kormányközeli oligarchák – köztük a miniszterelnöki család – által ellopott rengeteg közpénzről, a szűkülő lehetőségekről és az erre adott ellenzéki válaszokról beszélt.

Béli Balázs/Alfahír

Többek között kifejtette: az ellenzéki összefogást a választók akarata hívta életre, miután a 2018-as országgyűlési választásokon az akkori pártelnökök inkább a saját egójukkal voltak elfoglalva, és a legerősebb ellenzéki pártként a legerősebb másodikok akartak lenni ahelyett, hogy hallgatva az emberekre, összefogtak volna a kormánypártok ellen.

A rendszerváltáskor szabadságot és jólétet ígértek az embereknek, de ezekből nem lett semmi

– jelentette ki, hozzátéve: változtatni kell azon a felfogáson, hogy a politikus uralkodik az embereken, mert valójában

az emberek a főnökök és az ő beosztottjuk a politikus.

Aki szerint az ország jobban teljesít, az jöjjön el ide – ezt már a Szabolcs megye 5. számú választókerületében induló Földi István mondta a rendezvényen. A jobbikos politikus szerint ebben a térségben is húszmilliós autóból mondják a fideszesek azt, hogy milyen jólét van, miközben sokan évi (!) 700 ezer forintból élnek.

Béli Balázs/Alfahír

Földi szerint a térség országgyűlési képviselője, Kovács Sándor egy botrányokkal terhelt személy, akinek már nem lenne szabad képviselőnek lennie. Ő volt az a fideszes politikus, aki arról beszélt, hogy az a közgazdász nem minősül rokkantnak, akinek levágták a lábát, mert a munkájához a fejét használja.

Szabolcs megye semmit nem kapott az elmúlt 12 évben

– jelentette ki az ellenzéki előválasztás jobbikos jelöltje, aki a szükséges támogatói aláírások több mint dupláját gyűjtötte be a választóktól.

Jakab Péter és Földi István nem csak Nyírmadán tartott utcafórumot, hanem rögtön utána Mátészalkán is. A jobbikosokat a Hét Vezér Díszkútnál is komolyabb érdeklődés várta, többek között

civil rendőrök is jelen voltak, akik közül az egyik úgy videózta végig a rendezvényt, hogy szándékosan látható helyen tartotta szolgálati fegyverét. És bár senki nem foglalkozott vele, ettől függetlenül elég érdekes eljárás a rendőrségtől, hogy lényegében fegyveres civileket küld politikai rendezvényekre.

A miniszterelnök-jelölt a mátészalkai emberek előtt azt bírálta, hogy az Európai Unióból naponta 2,2 milliárd forint támogatás érkezik, de ezt az emberek mégsem érzik a zsebükben, ellenben Orbán Viktor környezetével, ahol a 42 méteres luxusjachtot nemrég 50 méteresre cserélték le.

És a kormány még képes megkérdezni az embereket, hogy emeljék-e a minimálbért. Hát ez a kormányzóképesség? Nem tudják, mit kell csinálni?

- fogalmazott a pártelnök, rámutatva, hogy nem csak butaságokat kérdez a kormány a lakosságtól, hanem közben meg is figyeli őket, akár a mobiltelefonok feltörésével is.

Nem a plakáttól leszünk gazdagok

Mindeközben az osztrákok azon nevetnek, hogy a magyarok plakátokról tudják meg hazájuk állítólagos erősödését, míg ők ezt valóban érzik is a pénztárcájukon – mondta, emlékeztetve, hogy a kormány nem támogatta a Jobbik válság alatti javaslatait sem, melyek többek között jelentősen növelték volna a vállalkozók bértámogatását, az álláskeresési járadék időtartalmát vagy a családi pótlék összegét.

Béli Balázs/Alfahír

Földi István a fórumon azt mondta, az ellenzék támogatottságát az is jól mutatja, hogy Jakab Péter rövid időn belül itt is több ezer aláírást kapott az indulásához.

Lapunknak nyilatkozva pedig felhívta a figyelmet arra is, hogy Mátészalkán Torma Tamás fideszes alpolgármester szarjankónak nevezett egy helyi lakost azt követően, hogy az nyilatkozni mert az egyik tévéstábnak egy nemrég történt tűzijáték balesettel kapcsolatban.

Ott tart Mátészalka, hogy egy alpolgármester szarjankózhatja a választópolgárt. Ennek az embernek most azonnal le kellene mondania – fogalmazott.

„Mi leszünk a seprű, ami kisöpri a söpredéket” – jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy 2022 után el fogják számoltatni a különböző bűncselekményeket elkövető politikusokat.

Béli Balázs/Alfahír

Egyébként ezúttal sem a nyírmadai, sem a mátészalkai fórumon nem jelentek meg fideszes provokátorok, mindössze utóbbinál volt két olyan autós, aki az ablakon kikiabálva nyilvánította ki véleményét: az egyik azt kiabálta, hogy hajrá Fidesz, míg a másik azt, hogy hajrá Jobbik – ezzel nagyjából le is írták, milyen párharc foglalkoztatja az előválasztás előtt az embereket.