Varga Judit 758 ezres gyereknevelési támogatásától Szijjártó Péter 800 ezer forintos béremeléséig

Varga Judit 758 ezres gyereknevelési támogatásától Szijjártó Péter 800 ezer forintos béremeléséig

A kormany.hu portálra 2021. augusztus 31-ei dátummal feltöltötték néhány NER-es politikai felsővezető juttatását, így betekintést kaphatunk a nagymenők világába.

Vajon milyen érzés az, amikor a milliós havi fizetés mellé kapunk egy Mercedes luxus kisbuszt, vagy épp a csemeték iskolakezdését megdobja az állam közpénzből több százezer forinttal?

Vannak olyanok Magyarországon, akik ezzel tisztában vannak. Évek óta.

 

Völner Pál

A feltöltött illetményadatok alapján az államtitkár 2018. június 1-től változatlanul havonta bruttó 1.296.300 forintot visz haza. Ugyanakkor a cafetériája nagy mértékben nőtt: bruttóban 2018-ban 123.000, 2019-ben 200.000, 2020-ban 486.416, 2021-ben 460.000 forint értékben kapott ilyen címen juttatást.

Nem számít zsebpénznek a miniszteri elismerő oklevél után kapott 1.944.450 forint sem. 

Völner Pál 2018 májusa óta már a harmadik hivatali gépkocsiját használja: Skoda Superb 2016, Skoda Superb 2019, Skoda Kodiaq 2020 - utóbbit már több mint egy éve koptatja...

Mivel Völner Pál államtitkársága mellett országgyűlési képviselő is. 2021 márciusa óta havi bruttó 1.210.800 forintot keres. A fizetése is jelentősen nőtt 2018-os 891 ezer forinthoz képest, most már havi bruttó 1.210.800 forinttal gazdagodik havonta.

 

Vargha Tamás

Vargha Tamás is bruttó 1.296.300 forintra számíthat havonta 2018. június 23-a óta, mivel álamtitkár. Cafetériája a 2019-es bruttó 200 ezerről 2021-re már bruttó 460 ezerre emelkedett, miközben a politikus az elmúlt két és félévben több mint 640 ezer forintot vett fel deviza napidíj címen. Az államtitkár két autót kapott a munkáltatójától, 2019 augusztusáig egy 2007-es Mercedes E280-at használt, azóta egy 2019-es Skoad Superb-vel közlekedik.

A KKM egy 54 négyzetméteres hivatali lakást is biztosít a számára. 

Mivel Vargha Tamás is országgyűlési képviselő, az ő tiszteletdíja is a 2018 augusztusi 891 ezerről felkúszott 1,21 millióig.

 

Varga Judit

Varga Judit miniszteri fizetése 2019. július 12. óta havi bruttó 1.979.400 forint, viszont más címeken komoly mennyiségű plusz pénzekhez szokott jutni.

  • Iskolakezdési támogatásra 351.450 forintot (2019: 134.100, 2020: 217.350 forint, az idei évre még nincs adat),

  • míg gyermeknevelési támogatásra 758.142 forintot (2019: 134.182, 2020: 305.900, 2021: 318.060 forint) kapott.

A miniszter a cafetériával is jól keresett, tavaly és idén összesen bruttó 946.416 forint értékben kapott ilyen címen juttatást. Személyes gépkocsihasználatra 2019 decemberéig egy 2016-os, azóta egy 2019-es Skoda Superb-t kapott. 

 

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter miniszteri fizetése 2018 májusa óta több mint 800 ezer forinttal (!) növekedett, 2021. március 1. óta havi bruttó 1.979.400 forintot visz haza. Az ő cafetériája is 200 ezerről 460 ezerre emelkedett 2021-re, de legalább nem vett fel más jog címen juttatásokat. A minisztérium 2018 decemberében cserélte le a 2011-es Skoda Superb-jét egy 2018-as modellre. 

A külügyér szintén országgyűlési képviselő, így havonta idén márciustól 1,21 milliót keres még havonta.

 

Pintér Sándor

A politikai felsővezetők illetményadatait böngészve azt látjuk, hogy a belügyminiszter 2018-ban bruttó 1.101.900 forintot vitt haza, aztán az évek alatt szépen nőtt ez a szám, a legfrissebb adatok alapján

idén márciusban a fizetése elérte a bruttó 1.979.400 forintot.

Ahogyan a következő képen látható, míg Pintér 2018-ban csak 93.080 forintot kapott caféteriára, 2019 év eleje óta már bruttó 200 ezer forintot.

A gépkocsihasználatot tekintve elmondható, hogy 2018-ban még egy 2005-ös évjáratú A8-as Audival rótta az utakat, tavaly júliusban aztán ezt egy Mecedes S430 4motinra cserélte.

 

Menczer Tamás

A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának 2018-as havi bruttó 1.296.300 forintos fizetése sem ismeri a lefelé szót, 

az illetménye tavaly év elejére ugyanis 1.750.000 forintra kúszott fel.

Menczer Tamás egyéb pénzbeli juttatásait vizsgálva azt találjuk, hogy a külföldi kiküldetésekhez biztosított deviza napidíjak mellett a cafetériával sem bánt szűkmarkúan a kormány: míg 2019-ben "csak" bruttó 200 ezer forintot kapott erre a célra, addig 2020-ban 486.415 forintot, idén pedig év végéig kereken 460 ezer forintból gazdálkodhat.

A tételek közül a legszembetűnőbb ugyanakkor a vissza nem térítendő családalapítási támogatás, amire bruttó 200 ezret kapott.

Úgy tűnik, az államtitkárnak egyébként a gépkocsiéhsége is nagy: az adatok alapján az elmúlt 3 évben 4 autót is elfogyasztott:

2018-ban egy A4-es Audija volt, amit aztán egy Mercedes E280-asra cserélt, majd 2019 év elejétől egy 2011-es Skoda Superb-et vezetett egészen tavaly augusztus elsejéig, egy nappal később viszont már egy 2019-es évjáratúra cserélte a típusra megegyező Skodát.

 

Magyar Levente

Menczerhez hasonlóan a Külgazdasági és Külügyminisztérium másik parlamenti államtitkárának, Magyar Leventének

szintén bruttó 453.700 forinttal nőtt a fizetése 2018-hoz képest.

Az egyéb pénzbeli juttatásokat böngészve kiderült, hogy 2018-tól idén július 31-ig külföldi kiküldetésekre összesen bruttó 1.273.659 forintnyi deviza napidíjat kapott.

Ami ismét talán a legérdekesebb, hogy

az elmúlt három évben több mint félmillió forintot, egészen pontosan 500.355 forintnyi gyermeknevelési támogatást kapott.

A személyes kocsihasználatát tekintve elmondható, hogy minden jel szerint Magyar a Mercedesre esküszik, 2018 óta legalábbis csak azt vezet: három éve egy Mercedes 350 volt tulajdonában, majd azt egy V Class-ra cserélte, idén márciustól pedig ugyanebből a típusból a 2021-es modellt járatja.

Érdekesség, hogy a szóban forgó kisbuszról a neten elég sokan olyan képeket találni, ahol az autó belső tere maga a megtestesült luxust idézi:

 

Kontrát Károly

Habár politikai felsővezetként a Belügyminisztérium államtitkárának 2018 óta nem nőtt az illetménye - mai napig bruttó 1.293.300 forintot keres havonta -, Kontrát országgyűlési képviselői tiszteletdíja azért csak feljebb kúszott az elmúlt évek alatt:

amíg 2018-ban havi bruttó 224.363 forintot vitt haza, addig idén márciusban fizetése már elérte a bruttó 1.210.800 forintot.

Cafetéria tekintetében elmondható, hogy három éve csak 91.447 forintot kapott, 2019-től azonban már bruttó 200 ezer forintra emelték a keretét.

Az egyéb juttatásai között a Skoda Superb gépkocsi mellett egy 86 négyzetméteres szolgálati lakást is találni.