Fideszes valósághajlítás: megmásította Lejer Zoltánék sajtótájékoztatóját a közpénzből fenntartott Kecskeméti TV

lejer
Fotó: Lejer Zoltán/Facebook

Sajtótájékoztatót tartottak pénteken a Szövetség a Hírös Városért frakció önkormányzati képviselői, Lejer Zoltán és Király József, akik ismét próbálták felhívják a figyelmet arra, hogy a Halasi úti felüljáró egy részét immáron 4 éve tartják lezárva a forgalom elől - számolt be a kecsup.hu.

Lejer, az őszi ellenzéki előválasztáson Bács-Kiskun megye 1-es számú választókörzetében induló jobbikos képviselőjelölt, a sajtótájékoztatón visszautalt a polgármester egy korábbi interjújára, amelyben Szemereyné Pataki Klaudia azzal vádolta az ellenzéket (kimondatlanul is) Lejer Zoltánt, hogy Kecskeméten ők káoszteremtésben érdekeltek. 

A két önkormányzati képviselő erre válaszul a forgalom egy része elől évek óta elzárt Halasi úti felüljáró kapcsán azt kérdezték a Fideszes városvezetéstől, hogy „akkor ők miben érdekeltek?”

Lejer kiemelte, idén januárjában tájékoztatást kért a Magyar Közúttól, hogy mi a terv a felújítással. A Közút válaszában azt közölte, hogy 

mind a tervek, mind pedig az építési engedélyeztetések készen állnak, csak éppen az anyagi forrás nem biztosított.

A jobbikos politikus szerint a forrást több helyről is elő lehetne teremteni. Megjegyezte, Kecskemétnek ráadásul két Fideszes parlamenti képviselője is van, azonban egyikük sem nyújtott be javaslatot, hogy 4 év után elkészülhessen a felüljáró felújítása. A sajtótájékoztatón Lejer arra kérte a fideszes polgármester asszonyt, hogy ne hagyja gazdátlanul a várost, illetve

mielőtt az ellenzéki pártok belügyeibe szólna és vádaskodna, ahelyett inkább a két kecskeméti országgyűlési képviselő és a saját lobbi erejét próbálja meg használni, mert szemmel láthatóan ez a Fidesznek most nem megy.

Hozzátette, a soron következő költségvetés elkészítésekor az ellenzéki képviselők beterjesztik a felújításra vonatkozó javaslatot.

Képviselőtársa, Király József emlékeztetett, a részleges lezárás már 4 éve tart és többször is megígérte a kecskeméti városvezetés, hogy hamarosan indul a felújítás. Felidézte azt is, hogy a felüljárót mindösszesen 2 év alatt építették meg (1980-1982), ugyanakkor a felújítási munkálatokat még mindig nem sikerült elvégezni.

A sajtótájékoztatóról felvételt készített a közpénzből fenntartott Kecskeméti TV, valamint beszámolt cikkében a hiros.hu portál is, csakhogy ezek a tudósítások köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, azzal, amiről a két képviselő beszélt: kimaradt ugyanis, hogy miért tartották az eseményt, hogy a Halasi úti felüljáró már 4 éve el van részlegesen zárva a forgalom elől, valamint az sem derül ki, hogy a helyben élők életében a megnövekedett forgalom jelentős por- és zajszennyezést okoz.

A fideszes média egészen elképesztő húzásáról Lejrr Zoltán Facebook-oldalán számolt be, egymás mellé téve az két videót.

Ez pedig a szóban forgó cikk, amit a maga egészében közlünk:

"Rendelkezésre állnak a kiviteli tervek a Halasi úti felüljáró felújításához – Videóval

Közel egymilliárd forintba kerülne a Halasi úti felüljáró felújítása. A felüljáró a Magyar Közút Nonprofit Kft. kezelésében áll.

A cég még tavaly decemberben arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a híd felújítása a források rendelkezésre állása esetén indulhat el, melynek időpontja még nem ismert. Ma Király József és Lejer Zoltán ellenzéki önkormányzati képviselők tartottak sajtótájékoztatót, akik szintén kifogásolták a felüljáró állapotát.

Mint mondták, a következő alkalommal költségvetési módosítást adnak majd be. A politikusok a Magyar Közútkezelő tájékoztatását is ismertették, amely szerint elkészültek a kivitelezési tervek a felújításra, valamint az építési engedély is rendelkezésre áll. A közútkezelő szakemberei folyamatosan ellenőrzik a híd állapotát és mindent megtesznek a közlekedésbiztonság fenntartása érdekében addig, amíg a közel egymilliárdos összeg rendelkezésre fog állni."