Brenner Koloman: „Nem lehet a központból eldönteni, hogyan tanuljanak a magyar diákok"

Brenner Koloman
Fotó: Harmati András/Alfahír

2010 óta a centralizálás jellemzi a hazai közoktatást és felsőoktatást, de ez a szemléletmód mennyire volt sikeres az elmúlt évtizedben? Mi az oka annak, hogy a társadalmi mobilitás egyre rosszabb képet mutat? Milyen alternatívát nyújthat egy nemzeti egységkormány az oktatásban? Az interjúban ezekre is választ kaphatunk Brenner Kolomantól, az Országgyűlés alelnökétől és a Jobbik oktatási szakpolitikusától, aki korábban az ELTE BTK Germanisztikai Intézetének igazgatóhelyettese volt. 

 

Hogyha górcső alá vesszük az Orbán-kormány 2010 óta fennálló oktatáspolitikáját, akkor mivel lehetne jellemezni az elmúlt időszakot?

A legfőbb jellemző a centralizáció lehetne, amit a legtöbb magyar honpolgár a Klik nevével tud összekapcsolni. Látnivalóan volt egy olyan igény, főként a kisebb települések esetében, hogy az állam vegye át az iskolákat azért, mert ezek a települések már nagyon nehezen tudták fenntartani ezeket az intézményeket. Éppen ezért, az első hónapokban ezt óriási segítségként fogták fel az önkormányzatok. Az elején a Klik, a kevésbé tehetős települések esetében, a fenntartás átvállalásával óriási segítségnek tűnt. Viszont később kiütköztek a centralizáció hátrányai. Eklatáns példa, hogy előfordult olyan, hogyha egy iskolában kiégett egy villanykörte, akkor pestig kellett menni azért, hogy engedélyt kérjenek a kicserélésére. Nem véletlen, hogy egy idő után a Klik rendszerét megyei rendszerekre is szétbontották.

Másrészt, az intézményvezetők kinevezésén is látni azt a fajta metódust, amit a Fidesz minden más helyen is alkalmaz 2010 óta, hogy kizárólag a hozzá köthető személyeket ültetik be a fontos pozíciókba, teszik mindezt úgy, hogy teljes mértékben ignorálják a helyi közösségek akaratát. De ez nem csupán a közoktatásban, hanem a felsőoktatásban is megfigyelhető.

Azt látjuk, hogy egyre jobban érvényesül a Fidesz egypárti túlhatalma a kinevezéseknél.

Mi lehet annak az oka, hogy az oktatásnak nincs önálló minisztériuma. Létezik még egy olyan ország, ahol a közoktatással és a felsőoktatással két különböző minisztérium foglalkozik?

Bizonyosan nincs még egy ilyen szétszedett oktatási rendszer, mint Magyarországon. A teljes oktatási rendszer egy egységet képez, az óvodától a felsőoktatásig és az élethosszig való tanulásig bezárólag. Ez valahol egymásra reflektáló rendszerek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az a tárca, ami Orbán Viktor számára nem fontos és óriási pénzeket igényelne a magas szintű működtetése. Egy önálló egészségügyi minisztérium vagy egy önálló oktatási minisztérium olyan pénzeket igényelne, amelyet a Fidesz nem kíván beletenni a költségvetésbe.

Az Orbán-kormányt 2010 óta ezek a szektorok nem érdeklik, gyakorlatilag csak lélegeztetőgépen tartják, hogy ne omoljon össze, mert egy valódi átalakítás vagy egy átfogó reform konfliktusokkal járna.

Ezt csak egy új nemzeti egységkormány fogja megtenni, amely eleve úgy gondolkodik, hogy önálló oktatás és önálló egészégügyi minisztériumra van szükség.

Mi az oka annak, hogy a hazai ellátórendszert ennyire magára hagyta a kormány? Tulajdonképpen, mintha a mostohagyermekeként bánna a kormány az egészségüggyel, az oktatással és a rendvédelemmel. Vannak problémák, felismerik a problémákat, de mindezek után sincs igény a kormány részéről arra, hogy átfogó reformokat eszközöljenek. Az akarat hiánya miatt van ez?

Vélhetően nem akarnak belenyúlni a méhkasba, mivel idehaza csak a kommunikáció szintjén folyik kormányzás a valódi irányítás helyett, ezért általában akkor nyúlnak ezekhez a rendszerekhez, amikor már a propagandamédiájukkal sem tudják elfedni a gondokat és akkor gyorsan megpróbálnak tüzet oltani. Na, most adunk egy kis alamizsnát az egészségügyi dolgozóknak. Na, most adunk egy kis alamizsnát a pedagógusoknak. Majd aztán mindenhol büszkén hirdetik, hogy micsoda emelések vannak és most már minden rendben, csak hát a valóság mégis mást mutat.

Az előválasztási vita során szóba kerültek különböző országok oktatási modelljei. Gyakori példaként szokták említeni a finn oktatási modellt. Valóban az a helyes megoldás, ha egy ország oktatási modelljét teljes egészében átvesszük vagy egy sajátos, de nemzetközi példákat is átemelő hazai edukációra volna szükség?

Az oktatás területén egy modernizációra van szükség, ahol a nemzetközi mintákat is figyelembe vesszük. Én nem támogatom azt, mint más pártok, hogy egy az egyben vegyük át más országok oktatási modelljét, hiszen a magyar és a kárpát-medencei hagyományokat meg kell őriznünk.

Kommunikációs lufinak tartom, amikor valaki finn– vagy lengyel modellről beszél.

Az iskolakötelezettség életkorának 16 évre való csökkentése olyan lemorzsolódást idézett elő, amely miatt több tízezer fiatal felnőtt akad, aki funkcionális analfabéta és semmilyen szakmája nincs. Én azt gondolom, hogy társadalmi politikai célként kéne kitűzni, hogy ezeknek a rétegeket valamilyen módon vissza kéne csatornázni az oktatásba addig, amíg valamilyen szakmát nem szereznek. Ezekről a tízezrekről tulajdonképpen lemondott a magyar állam. Ezeknek a rétegeknek speciális programok kellenek. Szintén fontos szempont, hogyan kezeljük a jövőben az óvoda és az iskola közötti átmenetet. Úgy vélem, a gyerekek individuális fejlődése 6-8 éves korban teljesen egyedi és különböző. Egyszerűen nem lehet előre megmondani, hogy mondjuk, első osztály harmadik hónapjában neki X betűt már ismernie kell.

„Bocsánat, de Albert Einstein 4 éves koráig nem szólalt meg.”

Szerintem mindenki érzékeli azt, hogy főleg ebben az érzékeny korban az iskolarendszerünket úgy kéne átalakítani, hogy a szülők és a szakemberek véleményén felül, az iskolavezetés és a tanárok véleményét is össze kéne gyúrni és ezek alapján sokkal individuálisabban kéne követni a gyermekek fejlődését. Igen, ez több pénzbe kerülne, de pontosan ezért kéne nemzetstratégiai ágazatként kezelni az oktatást.

Össztársadalmi szempontból az oktatás egy nagyon jó befektetés.

A hat ellenzéki párt egy közös oktatási programon dolgozik. A Közösalap.hu oldalon már belenézhetünk abba, hogy mégis melyek lesznek a főbb szempontok. Ugyanakkor, ha ki kéne emelni a legfontosabb programpontokat, akkor melyek lennének azok?

 

A közös oktatási programmal kapcsolatos szakmai párbeszédek már 9-10 hónappal ezelőtt elkezdődtek. Ilyenkor még vannak kisebb viták, hiszen a hat ellenzéki párt lefedi a teljes politikai palettát a baloldaltól a jobboldalig. Ez a folyamat úgy zajlott, hogy először szakértői szinten, majd szakpolitikai szinten, végül pártelnöki szinten zajlott a párbeszéd. A nemzeti minimumot úgy próbáltuk kialakítani, hogy az leképezze a hatpárti együttműködésnek a főbb prioritásait.

  • Abban nem volt vita, hogy kiemelten kell támogatni az oktatást.

  • Abban sem volt vita, hogy azonnal emeljük fel a tankötelezettséget.

  • Abban sem volt vita, hogy modernizálni kell a magyar közoktatást.

  • Abban sem volt vita, hogy visszaadjuk az iskolát azoknak az önkormányzatoknak, akik ezt igénylik.

Ezekben már az elején konszenzus volt az ellenzéki pártok között.

Itt mindenkinek kompromisszumot kell kötnie, de minden ellenzéki párt érvényesíteni tudta a saját akaratát. A Jobbik, mint jobboldali néppárt szerette volna, ha a magyar és a kárpát-medencei hagyományok is visszatükröződnek a hazai oktatás szemléletéből. Szerencsére ez vissza is köszön majd a közös programban.

.

 

Ezt a közös programot végül társadalmi vitára is bocsátották, de mit tapasztalnak a szakmai szervezetek és a szakértők részéről? Mennyire támogatják az ellenzék közös programját?

A szakma egy része ideológiai szempontból is nagyon nehezen élte meg a Klik bevezetését. Nehezen élték meg a szabadságuk elvesztését a tankönyvhasználat vagy a tanterv erős korlátozása és centralizálása miatt. Ők nyilván egyfajta felszabadításként fogják megélni a nemzeti egységkormány felállítását. Az autonómiát én abban képzelem el, hogy teljes szakmai szabadságot adunk a tantestületeknek és a tanároknak az érintett családokkal és az érintett hallgatókkal egyeztetve.  Ez nem azt jelenti, hogy saját buborékjukban legyenek és éljenek az intézmények és döntsenek el mindent maguk. Ha a jövő oktatási rendszerét akarjuk felépíteni, akkor fontos, hogy a helyi közösségek és régiók kultúráját és azok hagyományait sokkal jobban beágyazzuk az oktatási intézményekbe.

„Sokan vannak, akik látják, hogy a 2010 előtti oktatási rendszernek is meg voltak a maga problémái. A társadalmi egyenlőtlenség sajnos azóta sem javult."

Abban viszont mind a hat ellenzéki párt egyetért, hogy Magyarországon javítani kell a társadalmi mobilitáson. Az oktatási rendszert ennek mentén kell átalakítanunk. Sajnos nagyon nagy különbségek vannak a kistelepülések és a nagyvárosok oktatása között. A Jobbik mindig is azt vallotta, hogy településmérettől függetlenül mindenkinek joga van a minőségi oktatáshoz. A jövőben szeretnénk regionális vagy leánykori nevén, járási szinten is meghatározni az iskolarendszert. Megnézni például, hogy egy kisrégióban milyen az ottani társadalmi szerkezet, oda milyen iskolatípusra van szükség,

ezt nem lehet a központból eldönteni.

A Nemzeti alaptanterv terén is lesznek változások? Az elmúlt években inkább ideológiai sem, mint szakmai harcok folytak a háttérben.

Elsősorban fontos volna az, hogy a való világ tudását sokkal inkább beintegráljuk az oktatásba. Például, meg kéne tanítani a diákokat arra, hogy mi egy bankhitel, miként kéne egy számlát nyitni, hogy mik azok a helyi adók, hogyan volna érdemes vállalkozást nyitni. Meg kéne őket tanítani arra, hogy néz ki a magyar adórendszer, hogyan fizetik SZJA-t, hogyan fizetik a TB-t. Ezek olyan dolgok, amivel az iskolából kikerülve, de akár már azelőtt is, de szembesül egy fiatal. A jelenlegi oktatási rendszerből ezek általában hiányoznak.

 A jelenlegi oktatási rendszernek az is a feladata kell legyen, hogy a fontos általános műveltséghez is szükséges lexikális tudás mellett a való életre is felkészítse a diákokat.

Sajnos valóban igaz, hogy

az alaptanterv körül ideológiai „gumicsontvita” zajlott a magyar irodalom egyes szereplőiről, holott Wass Albert és Harry Potter szembeállítása nem oldja meg azt a problémát, hogy a 15 éves korosztály egynegyede funkcionálisan analfabéta.

Azt gondolom, hogy ennek a vitának arról kellene szólnia, hogyan kaphatja meg mindenki a 21. században boldoguláshoz szükséges készségeket és tudásokat, beépítve a digitalizáció eredményeit az oktatásba, a mainál sokkal erőteljesebb nyelvi képzést kínálva, a hétköznapi ismeretek tanmenetbe építésével.

Ha figyelembe vesszük a 21. század kihívásait, akkor milyen úton érdemes elindulnia a hazai oktatásnak? Képviselőtársa, Ander Balázs korábban arról beszélt, hogy a most iskolát kezdő diákok többsége már olyan munkát vagy szakmát fog végezni, amely egyelőre még nem ismert vagy nem létezik még, ugyanis egy új információs technológiai forradalom előtt állunk.

A digitalizáció beépítése az oktatásban egy nagyon fontos dolog, de nem is szabad abszolutizálni, mert itt is, ha a nemzetközi tapasztalatokat nézzük, akkor csak attól, mert digitális eszközökön tanul a gyermek még nem fog egyből jobb kompetenciákkal rendelkezni.

Érdemes megemlíteni és fontos tapasztalat volt, hogyan hatott az azonnali digitális átállás a pandémia alatt a diákokra. Megbizonyosodhattuk róla, hogy az eszközök hiánya, egyes pedagógusok eszköztelensége vagy a családi háttér miatt a tanulók közel egyharmada nem tudott rendesen tanulni a járvány alatt. Vagyis még nagyobbá váltak a társadalmi egyenlőtlenségek az elmúlt egy évben a tudásszint terén. Nyilvánvalóan szükséges, hogy minél jobban digitalizáljuk az iskolákat és a pedagógusokat is felkészítsük ezeknek az eszközöknek a megfelelő használatára, de nem lehet kizárólag ezekre hagyatkozni.

Tény, hogy a 21. század az információ és a tudás évszázada, de fontos figyelembe venni, hogy a lexikális tudás azért ne szoruljon a háttérbe, mert a szellemi és értelmi fejlődéshez ez szükséges.

Ez a fajta mentális erőfeszítés olyan, mint a sportolóknál: aki nem trenírozza rendesen a testét, az utána nem tud teljesítményt leadni, az agyunk ugyanígy működik. Van olyan tudás, amelyre pontosan azért van szükségünk, hogy átérezzük milyen közösség részei vagyunk, ez a nemzeti hagyományok és a kultúra terén is elengedhetetlenek.

A pedagógushiány egyre nagyobb méretek ölt, olyannyira, hogy egyes szakértők szerint már több ezres hiányról beszélhetünk. A kormány korábban elismerte, most pedig tagadja a tanárhiányt, de beszédes, hogy elég sajátos ötletekkel kívánja orvosolni a problémát. Az egyik ilyen ötlet szerint lebutítanák a NAT szintjére a tanárképzést. A helyzet egyre súlyosabb, mivel az elkövetkező időszakban jóval több tanár megy nyugdíjba, mint ahányan végeznek. A szimpla béremelés is már kevés lesz ide. Milyen lépésekkel lehetne népszerűvé tenni a szakmát és mivel lehetne megakadályozni az összeomlást?

A béremelést nem lehet megkerülni. A tanárok fizetése olyannyira alacsony már, hogy egy fizetésből ma már egy pesti albérletet is alig lehet fedezni. Azokban a régiókban, ahol a legnagyobb a hiány, oda kiemelt bérezéssel kéne odacsábítani a pedagógusokat. De az is megfontolandó, hogy a kisebb településeken szolgálati lakást is biztosítsunk annak érdekében, hogy vonzóvá tegyük a pedagógusok számára azt, hogy egy vidéki kisiskolában tanítsanak. Egy versenyképes jövedelemmel vissza tudnánk csábítani a pályaelhagyókat is. Ami szintén fontos egyébként az az, hogy a pedagógiai asszisztensek számát meg kell háromszorozni annak érdekében, hogy a pedagógusok válláról levegyük a terhet.

Bármelyik kiemelkedő nemzetközi példát is nézzük, a pedagógusok körül dolgozó asszisztensek létszáma jóval magasabb annál, mint amit hazánkban tapasztalhatunk.

Másrészt szintén, ha más országokat nézünk, akkor azt látni, hogy a tanári pálya az egyik legjobban fizetett szakma, amellyel mindezen felül, óriási szakmai megbecsülés is jár.

Klebelsberg-korszak idején a tanár a társadalom megbecsült tagja volt a tudása miatt. Ebbe az irányba kell elmennünk, mert az nonszensz, hogy egy kezdő tanár nettó 140-150 ezer forintot keres.

Nincs és nem is lesz megoldás az évről évre növekvő tanárhiányra?

Közel 12000 pedagógus hiányzik a hazai oktatási rendszerből - erről még hetekkel ezelőtt beszélt a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Szabó Zsuzsa a sajtónak. Az álláskereső portálokat böngészve sem túl jó a helyzet, ráadásul egyre gyakoribb, hogy már a nagyvárosokban sem találnak elég pedagógust. A szakértők szerint olyan vákuum keletkezett, amelynek megoldása többszázmilliárd forintot emésztene fel.