Nehéz szülés, de világra jön a szlovákiai magyar Szövetség

szlovák, zászló, felvidék
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A hétvégén (szeptember 18-án és 19-én) várhatóan hivatalosan is megszűnik a Híd és az MKP, hogy aztán a két nagy párt az Összefogásból átalakult Szövetségbe olvadva megteremtsék a szervezett szlovákiai magyar érdekképviselet alapjait.

Fél évvel a balul sikerült parlamenti választások után, tavaly augusztus 20-án Komáromban írta alá a három párt együttműködési szándéknyilatkozatát. Újabb bő egy évvel később kerül sor a három párt egyesülésére, de az időhúzás sok szlovákiai magyar bizalmát kikezdte.

Tavaly karácsony előtt az Összefogás trollkodta meg az MKP és a Híd közös sajtótájékoztatóját, később az MKP szabott a tárgyalások lezárása után újabb feltételeket, de úgy tűnik, már semmi sem akadályozhatja meg a három szubjektum egyesülését. A járványhelyzetre tekintettel nem új párt létrehozásával, hanem az Összefogás átnevezésével jön létre a Szövetség.

Az Összefogás szeptember 11-én tartott közgyűlésén tehát két éven belül másodszor módosította nevét, igaz, eredetileg ennek a lépésnek a három elődpárt közös, október 2-ra tervezett ülésén kellett volna megtörténnie. Az új logó bemutatására is ekkor került volna sor, de a véglegesen nem egyeztetett formáját szeptember 11-én szintén közzétették.

A három elődpárt platformként fog működni és a számukra előre meghatározott kvóták szerint fogják betölteni az új párt tisztségeit, illetve várhatóan a választási listák helyeit. A legfontosabb ügyekben, például a költségvetés, a koalíciókötés vagy a választási listák kérdésében az ún. vének tanácsa fog dönteni, melybe a három platform 2-2 személyt fog delegálni. A testület konszenzusra van ítélve, egyik platform ellenében sem lehet dönteni, mivel a döntést a 6-ból 5 embernek el kell fogadnia.

Gyimesi György esetleges pártbéli szerepvállalásáról sokat lehetett hallani – egyesek még az új párt élére is őt vizionálták –, de a legerősebb szlovák párt parlamenti képviselője többször is kijelentette, nem kívánja elhagyni anyapártját és hogy feladata a magyar szavazatok begyűjtése Igor Matovič számára. Az MKP és az Összefogás korábban többször udvarolt neki, de Gyimesi irányjelző táblákról szóló törvénymódosító javaslata miatt összekülönböztek. A szívélyes kapcsolatuk stratégiai szempontból már csak azért is volt érthetetlen eddig is, mert Gyimesi nyilvánvalóan a szervezett magyar képviselet ellen dolgozik.

Ugyanígy riválisa lehet a Szövetségnek még a liberális Progresszív Szlovákia magyar platformja, illetve a Simon Zsolt által alapított Magyar Fórum. Simon elég összeférhetetlen alakja a politikának, de ha a magyar kormánytól nem kap támogatást, hamarosan eljelentéktelenedhet. A szintén nem túl nagy támogatottságú Magyar Kereszténydemokrata Szövetség várhatóan be fog olvadni a Szövetségbe.

Az állandóvá váló szlovákiai kormányválság és a bűnüldöző szerveken belüli óriási feszültségek miatt szinte bármelyik pillanatban valósággá válhat egy előrehozott választás. A felmérések szerint könnyen előfordulhat, hogy a kormányalakításról a szélsőjobboldali szlovák párt vagy a magyar párt koalícióba való felvétele dönthet. Az előbbit az egyik oldalon kizárják, a másik oldalon sem örülnének neki, ezért a magyar párt könnyen a mérleg nyelvévé válhat, királycsináló szerepbe kerülhet.

Már csak meg kell ugrania az 5%-os bűvös határt.