Mészáros Lőrinc a Pegasus-botrányról: nem foglalkozik paparazzik megfigyelésével

Mészáros Lőrinc a Pegasus-botrányról: nem foglalkozik paparazzik megfigyelésével

Egyre nagyobb hullámokat kavar a Pegasus-kémszoftver magyarországi bevetése. A brit Guardian is foglalkozik a fideszes urizálást lencsevégre kapó Németh Dániel megfigyeléséről. A lapnak nyilatkozott Mészáros egyik cégének szóvivője, hangsúlyozva:

„Mészáros Lőrinc nem foglalkozik sem Németh Dániel, sem más paparazzik tevékenységével, hollétével és a velük kapcsolatos incidensekkel.”

Ez azért volt fontos, mert a kommentár szerint a magyar újságírót azután figyelhették meg, hogy Mészáros Lőrinc ügyében kezdett el vizsgálódni. 

Egyre inkább bizonyítja az Orbán-kormány, hogy ráküldte a titkosszolgálatokat az ellenzékiekre és függetlenekre

A titkolózás, mellébeszélés és a Nemzetbiztonsági bizottság szándékos bojkottálása egyértelműen arra engednek következtetni, hogy az Orbán-kormány illegálisan megfigyeltetett olyan személyeket, akikkel akár üzleti, akár politikai nézeteltérésbe került, vagy - a Rákosi-féle módszertan szerint - akik független szereplőkként egyszerűen nem velük, így rögtön ellenük voltak.

(444/Guardian)