Jakab Péter: A magas előválasztási részvétel azt mutatja, hogy nem lehet az embereket elhallgattatni

Jakab Péter
Jakab Péter Ózdon
Béli Balázs/Alfahír

Ózdon tartott fórumot Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerda délután, ahol arra buzdította az embereket, hogy adják le szavazatukat az előválasztáson, ahogyan azt már ő is megtette aznap korábban Miskolcon. A szombati támadással véleménye szerint azt mutatta meg a kormány, hogy fél az emberektől, azonban az eddigi magas, 140 ezres részvétel azt mutatja, hogy nem lehet a kormányváltást akarókat elhallgattatni.

Jakab Péter világossá tette, hogy azért is kell szavazni, mert az elszámoltatás az előválasztással kezdődik. Az elszámoltatáshoz csak akarat kell, ez az, amit biztosan meg tud ígérni az embereknek, mert nem akar becsapni senkit: 30 év mocskát nem lehet néhány nap alatt eltakarítani. Az újjáépítés során az anyagi károk mellett a morális károkat is helyre kell majd hozni, ez pedig csak akkor lehetséges, ha a cél és az irány megfelelő lesz egy fegyelmezett vezetővel az élen.

A jó vezető képes áldozatot hozni az országért, a mostaniak azonban nem ilyenek

- érzékeltette, hogy mekkora szükség lenne a változásra az ország élén. 

Jakab Péter Ózdon
Béli Balázs/Alfahír

 

Az ellenzéki vezetők azzal hoztak áldozatot a hazáért, hogy összefogtak és elfogadták, hogy nem minden körzetben az ő jelöltjük a legalkalmasabb arra, hogy legyőzze a kormánypárti jelöltet, a Jobbik is jó néhány választókerületben más párt jelöltjét támogatja. A választóknak kell eldönteni, hogy az egyes körzetekben végül ki induljon 2022-ben és a győztest minden ellenzéki szereplőnek támogatnia kell.

Az ózdi körzetben Farkas Péter Barnabás, a Jobbik politikusa a megoldás azokra a problémákra Jakab Péter szerint, amelyek a választókerületet és az országot sújtják, ezért őt ajánlja a választók figyelmébe.

Farkas Péter Barnabás elmondta, hogy öt alkalommal vett részt már választási küzdelemben, de a mostani a legmocskosabb kampány mind közül, meg akarják félemlíteni őt és a családját is. Ő azonban nem fog meghátrálni, mert hisz az ügyben, hisz a rendszerváltásban.

Jakab Péter (b) és Farkas Péter Barnabás Ózdon
Béli Balázs/Alfahír

Ózd jobbikos alpolgármestere megígérte, hogy győzelmük esetén felszámolják a paktumokat és elszámoltatják a bűnösöket. A köz javáért dolgozott mindig is, nem a sajátjáért és most azt látja, hogy nagyon nagy baj van a rendszerrel, új arcok kellenek a parlamentbe és a kormány élére is.

Ez utóbbi pozícióra pedig Jakab Péter a legalkalmasabb

- jelentette ki Farkas Péter Barnabás.

A Jobbik képviselőjelöltje hisz a demokráciában, ezért arra buzdította a jelenlévőket, hogy vegyenek részt az előválasztáson és szavazzanak azokra a jelöltekre, akiket személy szerint a legalkalmasabbnak tartanak.