Napi ötszáz forintos dugódíjat javasol a Levegő Munkacsoport

dugó
MTI/Mónus Márton

A civil szervezet szerint egyfajta Budapest-matricáról lenne szó, amit a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. már működő kamerarendszerei ellenőrizhetnének.

Egy ilyen díj már érdemben csökkentené a gépjárműforgalmat, javulna a levegő minősége, ugyanakkor a tömegközlekedésre sem hárulna elviselhetetlen többletteher. A tömegközlekedési bérlet havi árával nagyjából megegyező mértékű díj ráadásul elő tudná készíteni az általuk már évek óta javasolt kilométer- és szennyezésarányos városi útdíj bevezetését is

- közölte a HVG érdeklődésére Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse.

A Levegő Munkacsoport petíciót is indított a témában, amellyel azt akarják elérni, hogy a főváros készítsen egy megvalósíthatósági tanulmányt a dugódíj bevezetéséről.