Jakab üzent az ellenzéknek: az új kormány hitelességi próbája lesz az, hogy a bűnözőkön kattan-e a bilincs

Jakab üzent az ellenzéknek: az új kormány hitelességi próbája lesz az, hogy a bűnözőkön kattan-e a bilincs

Hétfőn napirend előtti felszólalásokkal folytatódott az Országgyűlés munkája, elsősorban az ellenzéki előválasztás volt a legfőbb téma, de a politikusok kitértek a tegnapi németországi választásokra, a nőkre és az elszámoltatásra is. 

Jobban fékezheti az Orbán-kormányt az új német vezetés?

A vasárnapi németországi szövetségi parlamenti választásokon a szociáldemokrata SPD győzött, és per pillanat úgy látszik, ők alakíthatnak majd koalíciós kormányt. Az eredmények alapján Olaf Scholz nevével fémjelzett Német Szociáldemokrata Párt a szavazatok 25,7%-át szerezte meg, míg a CDU/CSU pártszövetség 24,1%-ot kapott.

Csányi és Karácsony?!

Tordai Bence „jó hírekkel” szolgált a kormánypárti képviselőknek, többek között felhívta a figyelmüket arra, hogy már több mint félmillió ember szavazott az ellenzéki előválasztáson, és a résztvevők száma holnapra elérheti a 600 ezer főt. A párbeszédes politikus szerint ez a demokrácia valódi működésmódja, ellenben azzal, hogy Orbán Viktor „kijelöli a pártkatonákat” az egyszázalékos kisebbség érdekében.

Mint mondta, Csányi Sándor milliárdos, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke „shortolta” az Orbán-kormányt akkor, amikor Karácsony Gergellyel nézte meg a magyar válogatott mérkőzését, ugyanis szerinte ez azt jelenti, hogy már a kormányváltást várja.

Tordai szerint jó hír az is, hogy Németországban kikaptak az Orbán-kormánnyal kesztyűs kézzel bánó erők, és helyettük zöld-liberális kormányzás jöhet majd, ami elítéli a tolvajlást és a hatalmi tobzódást. Grazban eközben a kommunisták nyertek – utalt a képviselő arra a régi pletykára, hogy Orbán Viktort egy grazi pszichiátrián szokták kezelni.

A képviselő kitért Mészáros Lőrinc esküvőjére, amin fél óra alatt több pénzt költöttek el világsztár fellépőkre, mint amennyit egy átlagos magyar ember egész életében megkeres, míg a miniszterelnök legidősebb lánya és családja Spanyolországban lett „menekült”, sok milliós tandíjért magániskolába járatva a kormányfő unokáját.

Azt mondta, a fideszesek úgy szórják a pénzt, mintha nem lenne holnap, de Tordai szerint nem is lesz, mert hamarosan felállnak az ellenzék közös jelöltjei, akik képesek lesznek leváltani a kormányt.

Orbán Balázs államtitkár válaszában azt mondta, ha az ellenzéket érdekelné a demokrácia, akkor többek között értékelnék a nemzeti konzultációk, az összefogás pedig mindössze egy Gyurcsány-show.

Nem sikerült megfélemlíteni az ellenzéki szavazókat

Schmuck Erzsébet napirend előtti felszólalásában szintén az előválasztásról beszélt. Az LMP társelnöke szerint bebizonyosodott, hogy az előválasztás tényleg a demokrácia ünnepe, sokan mondták el a véleményüket, még annak ellenére is, hogy a kistelepüléseken figyelték őket a fideszesek, vagy hogy olykor a zuhogó esőben egy órát is sorban kellett állni. Reményét fejezte ki, hogy a választásra jogosultak 7-8, de akár 10 százaléka is részt vehet az előválasztáson, miközben az ellenzéknek nem voltak milliárdja arra, hogy bemutassák az előválasztást, az emberek egymást buzdították a részvételre. Ugyanakkor a százmilliárdból fenntartott MTVA, a közszolgálati sajtó úgy tett, mintha nem történne semmit, "nem vették észre az előválasztást". Ezzel szemben Schmuck Erzsébet szerint a miniszterelnök-jelölti és a helyi vitákat is sok millión követték, és láthatták, hogy az együttműködő, de néha ellenérdekelt felek is tudnak vitatkozni.

Az LMP-s politikus szerint az előválasztás egészen más, mint a Fidesz nemzeti konzultációja, amelyre csak egy választ lehetett adni, "igen". Schmuck Erzsébet elmondta azt is, az elmúlt hetekben fantasztikus munkát végeztek a helyszíneken az aktivisták.

"Az ország nem egy narancsszínű massza"

- vonta meg a tanulságokat.Rétvári Bence államtitkár válaszában először azzal vágott vissza, hogy Schmuck Erzsébet az egyike azoknak, akik egyedül indulnak az előválasztáson. Majd egy sajátos időutazásba kezdett: beszélt Gyurcsány Ferencről, aki, ha kell, lovasrohamot szervez a saját népe ellen, majd felhozta a kommunista korszak feketeautóit is, végül megjegyezte, az ellenzék folytat gyűlöletkampányt.

A nők és a konyha

Arató Gergely felszólalásában jelezte a folyamatosan Gyurcsány Ferenccel foglalkozó fideszes képviselőknek, hogy nem ő indul egyedül a választáson, hanem a teljes ellenzék. A DK-s politikus hosszasan bírálta Orbán Viktor miniszterelnök nőpolitikáját amiatt, hogy szerinte „a nőknek a konyhában a helyük”, pedig többek között Angela Merkel német kancellár is bizonyította, hogy egy nő is lehet erős politikai vezető.

A DK képviselője nem véletlenül beszélt erről, hiszen szerinte Dobrev Klára miniszterelnök-jelölt is képes lesz leváltani a kormányt és elvezetni az országot. Emellett a kormánypártiakat arra kérte, gondolják át, hogyan beszélnek a nőkről, mert ilyenkor saját anyjukról, feleségükről, lányukról is szó van.A parlamenti színvonalra azt mondta, az olyan mélyen van, hogy vigyázni kell, mert

„jön a kettes metró”.

Dömötör Csaba államtitkár a metrós példát valamiért fenyegetésnek vette, olyannyira, hogy szerinte az ilyen beszéd vezetett a XX. század pusztításaihoz.A témára reagálva azt mondta, a kormány minden nőt támogat, többek között anyagilag is és úgy is, hogy szigorodtak a családon belüli erőszakra vonatkozó büntetési tételek. Az ellenzéki előválasztásról az utasításoknak megfelelően ő is elmondta, hogy színjáték, és Gyurcsány

Külföldről váltani?

Tóth Bertalan (MSZP) szerint Orbán Viktornak újabb üzenete érkezett azzal, hogy vélhetően Németországban új kormány alakulhat, és szerinte a német választás azt mutatta be, hogy a szociáldemokrata gondolat él. Az SPD győzelme azt jelenti, hogy "a Fidesz és Orbán Viktor felett eljárt az idő". A politikus többek között ezt alátámasztva felidézte, hogy megbukott Donald Trump is, aki mellett Orbán letette a voksát, és "ennek a pancser jóslatnak" fizetjük még az árát. De Norvégiának szintén szocialista vezetése lett - tette hozzá. Tóth Bertalan figyelmeztetett, hogy még a Karmelita kolostorból is látszódnak az előválasztási sátrak előtt hömpölygő sorok, akik elegük van Orbán rendszeréből. A kormány nevében válaszoló Rétvári Bence előbb arról beszélt, hogy a baloldal nem tud leszokni arról, hogy külföldről várja a kormányváltást, majd ezek után hosszú perceken keresztül sorolta a a Gyurcsány-kormányok intézkedéseit.

Nincs kegyelem!

Magyarország mindig akkor tudott fejlődni, amikor olyanok vezették, akik áldozatot tudtak hozni a hazáért – jelentette ki Jakab Péter. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint a fideszes képviselők nem ilyenek, mert ők inkább a dolgozó néptől várnak áldozatot, és közben sikernek adják el, hogy úgy van 3 százalékos nyugdíj- és béremelés, hogy közben 5 százalékos a drágulás.

Jakab Péter szerint változtatni kell azon az országon, ahol a férfiak többsége meg sem éri a nyugdíjaskort, a lakosság rengeteg túl sok adót fizet, az autópálya négyszer annyiért épül mint a horvátoknál, és ahol egyes kormánypárti politikusok az uniós pénzek ellopásában már nem 20-30 százalékos részesedést kértnek, hanem 90 százalékot, az aprót meghagyva a közösségre.

Mindent el akarnak venni a magyar emberektől!

-       jelentette ki.

Rámutatott: a kormányzat nem csak az emberek pénzét és egészségét veszi el, de már a telefonjait is lehallgatja, sértve a magánéletüket. Egyetlen dologhoz nem nyúlnak hozzá – mutatott rá -, az pedig a 28 ezer forintos minimálnyugdíj és a 12 ezer forintos családi pótlék összege, ezt ugyanis nem hajlandók növelni.

Magyarországot Európa szegényházává tették, magukat pedig milliárdosokká! – közölte a fideszes képviselőkkel a jobbikos politikus.

A miniszterelnök-jelölt a többi ellenzéki politikusnak is üzenve kijelentette:

az ilyen emberekkel szemben nincs kegyelem, kizárólag elszámoltatás várhat rájuk, és az új kormány hitelességi próbája lesz az, hogy a bűnözőkön kattan-e a bilincs – ehhez ugyanis nem kell semmilyen uniós engedély, csakis akarat.

Jakab Péter szerint az ellenzékiek meghozták az áldozatot az országért akkor, amikor képesek voltak kompromisszumokat kötni.

Hozzátette: ő olyan országot akar, ahol nem az jut magasabbra, aki mélyebbre hajol, hanem aki jól teljesít. Ahol az állam segít, nem pedig akadályoz a célok elérésében, és ahol nem lehallgatnak, hanem meghallgatnak. Jakab Péter szerint ide nem keleti munkások, hanem nyugati bérek kellenek, és nem leépíteni, hanem fejleszteni kell az egészségügyet és az oktatást.

Azt mondta, ő nem akarja folytatni az elmúlt 30 év politikáját, ugyanakkor azt sem fogja Orbán Viktorhoz hasonló könnyelműséggel megígérni, hogy

„30 év mocskát 30 nap alatt hozzák helyre”,

mert nagyon nehéz lesz romjaiból újraépíteni az országot. Amit meg tud ígérni, az a szabadság és jólét elérése, és az, hogy minden nappal egy lépéssel közelebb kerülnek az emberek a 30 éve megígért nyugati életszínvonalhoz.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/CpREa9Em-Ok.jpg?itok=3J7oIHb9","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=CpREa9Em-Ok&ab_channel=JobbikMagyarorsz%C3%A1g%C3%A9rtMozgalom","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

A Jakab Péter által elmondottakra Dömötör Csaba válaszolt, és a régi paneleken kívül, behozott egy újat is. Némi önellentmondásba kavarva magát ózdi Farkas Péter Barnabás esetét hozta fel példaként arra, hogy a Jobbik nem önálló entitás az ellenzéki összefogáson belül. Mert szerinte ebben az esetben "komoly sorokban tüntettek volna" baloldali pártok. Logikusan pedig pont az ellenkezője az igaz, Karácsony Gergely nyíltan kritizálta az ózdi jobbikost, és Jakab Péter szintén a nyilvánosság előtt állt ki mellette.