Nagy az öröm Mészároséknál! Lerakták a 750 milliárdból épülő Budapest-Belgrád vasútvonal alapkövét

Nagy az öröm Mészároséknál! Lerakták a 750 milliárdból épülő Budapest-Belgrád vasútvonal alapkövét

Ezzel gyakorlatilag megkezdődött a 85%-ban kínai hitelből épülő gigaberuházás ami egyes számítások szerint legkevesebb 130, vagy akár 2.400 év alatt térülhet meg. Pontos számot azért sem lehet mondani, mert a kormánypárti többség a parlamentben 10 évre titkosította a szerződéseket.

Annyit viszont már lehet tudni, hogy ekkora buliból Mészáros Lőrincet nem lehet kihagyni. A felcsúti gázszerlő cége az RM International Zrt., is tagja annak a konzorciumnak, amelyet a tervezésre és kivitelezésre kértek fel. A konzorciumban fele-fele arányban van jelen Mészáros Lőrinc érdekeltsége, illetve a kínai vasúttársaságot képviselő China Railway Electrification Engineering Group Kft. és a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.

Az alapkőletételre Kiskunhalason, vagyis a felújításra váró vasútvonal déli végén kerítettek sort. Palkovics László innovációs miniszter, egyben a felújításért felelős kormánybiztos, Tomislav Momirović szerb közlekedési miniszter, Homolya Róbert, a MÁV–Volán-csoport elnök-vezérigazgatója, Bányai Gábor országgyűlési képviselő és videokapcsolaton keresztül Ning Jizhe, a kínai Fejlesztési és Reform Bizottság alelnöke vett részt a ceremónián.

A Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének tervét a kezdetektől politikai és gazdasági bírálatok érték. Azon szinte már meg sem lepődött senki, hogy ez is Mészáros Lőrinc és a NER közös biznisze lesz, de állítólag még a Fideszen belül is sokan kritizálták a 750 milliárdos beruházást főleg amikor képviselőként még meg is kellett szavazni az ország eladósodását is nagyban befolyásoló projekt titkosítását. Végül ismét a (párt)fegyelem döntött, és az alapkő elhelyezésével megkezdődhet a bizonytalan megtérülési, de Mészároséknak bizonyosan gyorsan megtérülő kivitelezés.

Gyöngyösi Márton: "Kína Orbánon keresztül bomlasztaná Európát?"

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.) A magyar-kínai kapcsolatok évtizedek óta hagyományosan jónak mondhatóak, és az is régóta ismert tény, hogy Közép-Európában Magyarország Kína fontos partnerének számít.