Szükségszerűen unalmas dolog hétről hétre, példáról példára ugorva bizonyítani, hogy a Fidesz nem jobboldali párt, nem polgári értékrendet képvisel, és igazából nem is keresztény; ezek ugyanis mind olyan politikai jelzők, melyek pontos szociológiai mérések alapján, stratégiai szemlélettel jöttek létre a kormánypártnál, nem pedig természetes rendjükben alakultak ki.
Ha az ember megpróbál elvonatkoztatni a máztól, pontosan látni fogja, hogy a Fidesz holdudvarában éppen ugyanannyi drogos, erkölcstelen, rosszéletű, hitetlen, hazátlan, vagy szélsőliberális életszeméletű ember mozog és épít karriert, mint bármelyik, pontosan ezek miatt rettegett és elítélt baloldali szerveződés környékén – a különbség pusztán annyi, hogy nekik a szerződésük írott-íratlan részeit képezi valós énjük hamis jobboldalisággal, és gyökértelen hazafiassággal való elfedése.
Ez a színjáték azonban sosem hibátlan, és szereplőik gyakran nyúlnak félre. Ilyenkor jönnek elő az olyan személyiségjegyek, melyek világosan bizonyítják, hogy milyen szellemi, erkölcsi és morális tárházból táplálkozik a papíron jobboldali, valójában csupán közvélemény-kutatásokból élő populista kormányunk, melyben könnyen lehet, hogy kevesebb a derék jobboldali ember, mint az ellenzéki összefogásban.
„Kedves Katalin! Milyen érzés Gyurcsány Ferenc hátsó feléből kilógni a főnökének és önnek is?”
– a 444 szúrta ki, hogy ezt a kérdést tette fel a fideszes Pesti TV nevű csatorna Pesti Riporter című műsorában Ferkó Dániel műsorvezető. A címzett Lukácsi Katalin volt, aki korábban a KDNP-nek fordított hátat és azóta Márki-Zay Péter egyik vezetőtársa a Mindenki Magyarországa Mozgalomban.
Lukácsi persze kikérte magának a stílust, de nyilvánvaló, hogy ahol előre megfontolt szándékkal ilyen kérdést tesznek fel egy interjúalanynak, ott semmilyen felháborodásnak nem lesz következménye. Nem is lett.
Elvégre a büdös kiskocsmában verekedő sittes Józsika sem fogja visszarakni a kést a zsebébe csak azért, mert arra kérik, viselkedjen szebben ezen a kellemes őszi éjjelen. Más kérdés persze, hogy mindenképpen a Népszínház utcában kell-e kocsmát keresnie annak, aki elvárja a kulturált viselkedést a környezetétől.
A hazai média sem más: a Fidesz pártaktivistái által újságokként, tévékként, rádiókként színlelt propagandacsatornáktól azért sem lehet elvárni a sajtóetika betartását, mert ahhoz morálisan és szellemileg is újságírónak tekinthető személyekre lenne szükség, nem pedig olyanokra, akik csak személyes karriert látnak a kormánypárt szoknyája alá való bújásban, hogy aztán bármilyen aljas butasághoz nevüket adják; és tőlük szinte független véletlen, hogy újságírók lesznek-e a rendszerben, vagy strómanok, oligarchák, netán parlamenti képviselők.
Az adott szereplők menthetetlen suttyósága, antiszociális viselkedése, vagy ha úgy jobban tetszik neveletlensége persze ezen túlmutató dolog, és inkább pedagógiai, valamint szociális kérdéseket vetnek fel. Ránk ezekből a személyes tragédiákból legfeljebb annyi tartozhat, hogy elvárjuk a kontrollt, amit a befogadó közegeik végeznek. Sajnos egyre kevesebb sikerrel, és kicsit sem jobboldali módon.