Die Welt - Egymás után kapja a pofonokat Orbán Viktor nemzetközi téren

Die Welt - Egymás után kapja a pofonokat Orbán Viktor nemzetközi téren

A jobboldali Die Welt szerint Orbán Viktor nagyratörő ambíciói nem találtak megértő társaságra. A német lap szerint a magyar kormányfő elszámolta magát, amikor a saját esélyeit mérte fel.

„Orbán Viktor szereti támadni Brüsszelt, miközben kizárja az őt ért kritikákat. Ugyanakkor Brüsszel most már hatékonyabb eszközzel is kordában tudja tartani a magyar politikust.”

A múlt héten az Alfahír arról számolt be, hogy az Európai Unió Bíróságának (EB) főtanácsnoki indítványa szerint megfelel az uniós jognak a Brüsszel által beterjesztett jogállamisági mechanizmus. Ezáltal akár felfüggeszthetik az uniós pénzek kifizetéseit, ha rendszerszintű visszaéléseket tapasztalnak.

A magyar kormánypártok most először éreznék saját tetteik kézzelfogható – és anyagi jellegű – következményeit. Ez a magyar gazdaság számára is óriási csapás lehet, hiszen többezermilliárd forintól van szó. Ez azzal fenyeget, hogy a kormányfőnek számolnia kell egy esetleges gazdasági krízissel, ami a tavaszi választás előtt óriási veszélyt fenyeget számára.

Egyes politikusok szerint az Európai Bizottság csak időt húz, míg mások szerint valójában Ursula von der Leyen csak meg akarta várni az EB végső döntését a jogállamisági mechanizmus jogszerűségéről, mielőtt megtenné az első lépéseket annak aktiválására. A lap emlékeztet, hogy az Európai Parlament már sürgette a bizottságot, amikor beperelte azt a tétlensége miatt, így cselekednie kellett.

Tavaly még győzelmet hirdetett Orbán, most mégis elindulhat a jogállamisági mechanizmus a választás előtt

Tavaly decemberben óriási felhanggal hirdette a hazai kormánysajtó, hogy Orbán Viktor legyőzte a nyugatot. Emlékezetes, hogy a magyar és a lengyel kormányfő vétóval fenyegetőzött a helyreállítási alap és az unió következő költségvetése vonatkozásában, amennyiben az előbbit a jogállamisági feltételekhez kötik. „Győzött a józan ész, megvédtük a magyarok pénzét"

 

Az Európai Bizottság levelet küldött a magyar és a lengyel kormánynak, hogy válaszokat kapjon olyan ügyekben, amelyeknél különböző aggályok merülnek fel. A kormány nyolc hetet kapott, hogy reagáljon a levélre, ha a válaszok nem elégíti ki az elvárásokat, akkor Magyarország lehet az egyik első tagállam, akivel szemben érvényesítik az EU pénzügyi érdekeit a korrupt kormányokkal szemben védelmező közösségi rendelkezéseit, ami akár azzal is zárulhat, hogy az uniós támogatásokat felfüggesztik.

A döntés év elején várható a mechanizmus beindításával kapcsolatban.

Moritz Körner német EP-képviselő (FDP) szerint azt erősen megérzi a magyar kormány, ha milliárdokat vonnak el tőle. Bár a mechanizmus a választások előtt már nem nagyon működne, a beindulás jelzése már fontos lehet a német képviselő szerint.

„Orbán szereti magát befolyásos politikusként ábrázolni, aki fontos szerepet tölt be Brüsszelben. Ezt a mítoszt megcáfolná, ha nem tudná megakadályozni a jogállamiság megsértése miatti szankciókat”

– mondta Körner a Die Weltnek.

Nemzetközi sajtó - Míg Orbán keresi a helyét Európában, elveszítheti a választást

A hazai balliberális sajtó már kész tényként számolt be szerda délelőtt arról, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői beülnének az Identitás és Demokrácia nevű képviselőcsoportba, ahol eddig osztrák, belga, cseh, dán, észt, finn, francia, német és olasz jobboldali és szélsőjobboldali pártok foglaltak helyet.

 

Amerikától jött a következő pofon

De nem csupán az Európai Uniótól kapott pofont Orbán Viktor, hanem Amerikától is. Jövő csütörtökön Joe Biden demokrácia-csúcstalálkozójára egyedül Magyarországot hagyták ki az EU-tagok közül. Szijjártó Péter külügyminiszter ezt hivatalosan „tiszteletlenségnek” minősítte, de egyébként nagyon visszafogottan mert kritizálni. Budapesten valószínűleg nagy lesz a bosszúság, mert még olyan országokat is meghívtak, mint Pakisztán, Kongó és Lengyelország.

A magyar kormánykörök úgy kommentálták ezt a lépést, hogy a demokraták bosszút állnak azért, amiért Orbánék Trumpot támogatták. A Die Welt felidézte, hogy Orbán a Fox News-nak arról nyilatkozott augusztusban, hogy nemzetközi körök bele akarnak avatkozni a magyar választásba.

Egy magas rangú tisztviselő szerint az amerikai lépés ajándék az ellenzéknek, és az bizonyítékul használhatja majd fel, hogy az ország rossz úton halad. A verseny szoros lesz a választáson, hiszen több közvélemény-kutató cég is azt mutatja, hogy az ellenzéki összefogásnak előnye van a Fidesszel szemben. Eddig kizárólag a kormánypárti intézetek mértek Fidesz-előnyt.

Orbán Viktor eddig profitált az ellenzék széttagoltságából, mostanra viszont az ellenzék is megértette, hogy milyen eszközzel lehet a kormány leváltani – írja a Die Welt.

„Márki-Zay Péter személyében ráadásul erős kihívóra akadt Orbán, hiszen egy konzervatív, keresztény és többgyermekes családapáról beszélünk”

– mondta Andreas Bock, az Európai Tanács Külkapcsolati Intézetnek a magyarországi szakértője.

Hozzátette, hogy Márki-Zay ugyanazokat az értékeket képviseli, amelyeket Orbán egykor népszerűvé tett, ami alternatívát jelenthet a csalódott Fidesz-szavazóknak. A politikus azonban egyidejűleg meg tudja szólítani a nagyvárosi liberális tábort is, mert azt ígérte, hogy javítja az unióhoz fűződő viszonyt. Valamint az európai értékek, a demokrácia és a jogállam fontosságát hangsúlyozta.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}