A SOTE nem rendelkezik azokkal a járványadatokkal, melyekre rektoruk, Merkely hivatkozott

A SOTE nem rendelkezik azokkal a járványadatokkal, melyekre rektoruk, Merkely hivatkozott

A Semmelweis Egyetem Szél Bernadett független képviselő közérdekű adatigénylésére letagadta, hogy léteznek olyan adatok, melyekre a rektoruk, Merkely Béla hivatkozott koronavírussal kapcsolatban.

Szél azután nyújtotta be adatigénylését, miután október végén a SOTE rektora négy egyetemi klinika "rendszeresen egyeztetett adataira" hivatkozva azt állította, hogy kizárólag 65 év alatti oltatlanok vannak lélegeztetőgépen.

Az egyetem elsőzör15 napot kért, majd ezt 45-re módosította, most hétfőn pedig elutasították a beadványt, mondván nincsenek meg azok az adatok, melyekre a rektoruk hivatkozott:

Sajnálattal tájékoztatom, hogy az Ön által kért adatokat a Semmelweis Egyetem nem tudja az Ön rendelkezésére bocsátani, mert azokat a kért formában nem kezeli és a fentiek alapján nem is köteles előállítani.

 

- írja Szél Facebook-bejegyzésében az esetről tájékoztatva, aki nem volt elragadtatva a kapott választól:

ha nincs semmilyen adatuk a kórházban és lélegeztetőn levők oltottságáról, akkor Merkely Béla október végén mégis milyen adatokat közölt? Mi alapján mondta azt, hogy "a négy egyetem rendszeresen egyeztetett adatai szerint" nincs oltott lélegeztetőn? Ha vannak adatai, miért nem árulja el? Miért 45 nap után közli velem, hogy nincsenek is adatai és nem köteles azokat előállítani? Miféle járványkezelés ez, miért titkos, ami minden normális országban nyilvános adat: hogy a kórházban fekvők és elhunytak közül hány ember van beoltva? Miért hétpecsétes államtitok Magyarországon minden alapvető járványügyi információ?!

A képviselő eredetileg arra lett volna kíváncsi, hogy a koronavírussal fertőzöttek, kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen levők, illetve elhunytak oltottságának aránya. Ezen túlmenően kérte, küldjék el az oltottak hány és milyen típusú oltást kaptak, és milyen a betegek kormegoszlása.