Generációs határok – ebben más a magyar és az amerikai tagolódás

Generáció, nemzedék, idős-fiatal, család
Unsplash

(Figyelem! A következő cikk ismeretterjesztő, helyenként tudományos igényű tartalmat rejthet magában, amely a szélesebb körű tájékozottság elsajátítása mentén a nyugalom megzavarására lehet alkalmas, így kizárólag saját felelősségre ajánlott az alábbi sorok továbbolvasása.)

Elsősorban nem árt tisztázni a generáció vagy nemzedék fogalmát, az ahhoz kapcsolódó társfogalmak, a korosztály, a korcsoport és a kohorsz mellett. Egyazon korosztályba azok tartoznak, akik hasonló időben (pl. egy évben) születtek, így ezen kívül semmi egyéb nem köti össze őket. A korcsoport már valamelyest szélesebb kategória, de itt is legfeljebb hasonló életkorról, esetleg közös tevékenységről (pl. sport) van szó, viszont nem feltétel az egyének egymással való kontaktusa. A kohorsz az, amelynél már megfigyelhető kapcsolódás is, így ez esetben már konkrét életesemények is összekötik ennek tagjait, mint például az 1989-es rendszerváltozás mint politikai helyzet „közös” megélése. A generáció azonban utóbbitól abban tér el, hogy annak tagjai nem csak közösen élnek meg egy adott politikai-társadalmi eseményt, történést, avagy kataklizmát, hanem arról hasonlóképpen is gondolkodnak, és arra hasonló reakciókat, válaszokat adnak. Így a kollektív, közös magatartásuk is kvázi azonos egy adott nemzedék tagjainak. 

A nemzedékek klasszikus tagolása

William Strauss és Neil Howe nevéhez fűződik a ciklusonkénti, „klasszikus” generációs besorolás, amely az angol-amerikai történelem mintáját követve született meg, s – a globalizáció hatása révén – a közbeszéd során is ez a leginkább használatos. A generáció szerintük „olyan személyek csoportja, akik azon a történelmi időn és téren osztoznak, mely kollektív személyiséget biztosít nekik”. Generációs elméletük alapján tehát a 20. század hajnalától világra jötteket a következőképpen tagolták 1991-es munkájukban: 

  1. az 1901-1924 között születettek a „legnagyobb generáció”, akiket
  2. az 1925-1942-es periódus „csendes generációja” követ, majd
  3. az 1943-1960 szülöttei a „baby boom generáció”, ezután
  4. az 1961-1981 időszakában született X generáció, továbbá
  5. az 1982-2004 közötti születésű (Millennial- vagy) Y generáció, végül 
  6. a 2005 utániak (Homeland- vagy) Z generációja következik.

Az egyes – hozzávetőleg 18-25 évnyi – időszakok közt persze nem feltétlenül húzódik éles határ, ezek egyénfüggően is változhatnak, de általános modellként jól alkalmazható. A Z generáció „érkezése” azonban a vártnál hamarabb megtörtént, mint azt a továbbiakban látni fogjuk.

Unsplash

Az X generációt szokássá vált digitális bevándorlókként, az Y generációt digitális bennszülöttekként, a Z generációt pedig internet- vagy multitasking- vagy Facebook-nemzedékként is aposztrofálni, akárcsak magyar viszonylatban – habár itt némileg eltérő és egyúttal bizonytalan „korszakhatárok” fedezhetők fel. Ráadásul hazánkat egyfajta generációs megkésettség is jellemzi a nyugati világhoz képest.

A magyar verzió(k)

Róbert Péter és Valuch Tibor a hazai generációs felosztások elméletével és empirikus vizsgálatával foglalkozva alkottak meg egy, a magyar társadalomra adaptálható generációs térképet: 

  1. az első generációs csoportba tartoznak, akik a Horthy-korszakban szocializálódtak (1945 előtt), 
  2. a másodikba a háború időszaka alatt szocializálódottak (1939-1945), 
  3. a harmadikba a „fényes szelek” nemzedéke (1945-48),
  4. a negyedikbe a hosszú ’50-es években szocializálódottak tartoznak (1949-1962),
  5. az ötödik a kádári konszolidáció idejének szocializálódottait jelenti, köztük a „nagy generációval” és a technokrata generációval (1963-1979),
  6. a hatodik a Kádár-korszak válságának nemzedéke (1980-1989),
  7. a hetedik a transzformációs válság idején szocializálódott generáció (1990-1995),
  8. a nyolcadik pedig a posztszocialista generáció (1996-tól napjainkig).

Tanulmányukban – módszertani okokból – az utóbb felvázolt csoportosítás összevont formáját használták, amely annyiban tér el, hogy az első három csoportot egybeolvasztja, így az 1949 előtt szocializálódottakat a szerzőpáros preszocialista generációnak nevezi. Fontos hozzátenni, hogy

ők nem a születés időszaka, hanem az egyes politikai események és történeti korszakok megélése szerint tagolták az adott generációkat, amelyeket tömegesen átélt traumatikus élmények és tapasztalások garmadája és sokszor azok utólagos feldolgozása vagy fel nem dolgozása determinált.

Ezek révén kollektíven nyomta rájuk bélyegét a történelem.

Szembetűnő, hogy az utolsó kategória napjainkban voltaképpen a 40 év alatti magyarok korcsoportjait fedi le; azaz az ismertetett tagolódás alapján az ennél fiatalabbak mind a posztszocialista generáció tagjai. Hiszen tizenéves koruk szocializációja legkésőbb a kilencvenes évek derekától már megkezdődött.

Mindezen túl a diskurzus része már Google- vagy Alfa-generációról is beszélni, amely a „Z” után következik 2008-2010 után, de erről még megoszlanak a vélemények. Várhatóan a 2024-ig születetteket hívjuk majd Alfa-generációnak, akiket a Béták fognak követni. Ugyanakkor az egyes nemzedékhatárok a legfiatalabbaknál sincsenek kőbe vésve, tudományos berkekben is előfordulhatnak eltérések, amely jelenség nem független a nyugati generációs felosztás térhódításától sem. 

Láthatóan az angol-amerikai modell nyomán Nemes Orsolya is már a születési időszak szerint kategorizálja a magyarországi generációkat:

  1. baby boomer generáció (1946-1964),
  2. X generáció (1965-1981),
  3. Y generáció (1982-1995),
  4. Z generáció (1996-2007),
  5. Alfa-generáció (2008-)

Érdekesség, hogy a közéletben beszélnek időnként 1956-osokról mint politikai nemzedékről, vagy a hazai példától elrugaszkodva, 1968-as generációról is, melyek ifjú képviselői megkérdőjelezték a fennálló status quo-t, és ezáltal élesen megkülönböztették magukat az idősebb generációktól. Különféle hazai politikai pártok vezetői, hangadói is gyakorta hivatkoznak bizonyos történelmi generációkhoz való tartozásra, de akár új generáció(ka)t teremtő identitást is konstruálnak, létrehoznak. Utóbbiak nyilván újabb keletűek, míg előbbieknek egy jelentős része történelmi generáció, amely a „kollektív társadalmi képzelet terméke” és az emlékezés által jön létre, s ezt – adott esetben – szelektív módon használhatja (ki) az ebben érdekelt mindenkori politikai elit, amennyiben az hatalmában és módjában áll.

Szakirodalom:

  • Strauss, William – Neil Howe (1991): Generations. The History of America’s Future, 1584 to 2069. New York, William Morrow & Company.
  • Székely Levente (2014): Az új csendes generáció. In: Nagy Ádám – Székely Levente (szerk.): Másodkézből – Magyar Ifjúság 2012. Budapest, ISZT Alapítvány – Kutatópont, 2014. 9–28.
  • Nagy Ádám – Fazekas Anna (2016): Offline helyett online szabadidő? Médiakutató, 17/2. 
  • Róbert Péter – Valuch Tibor (2013): Generációk a történelemben és a társadalomban. Politikatudományi Szemle, 22/4. 116–139. 
  • Szabó Andrea – Kiss Balázs (2013): Konfliktus és generáció: A generációs konfliktusok kutatásának fogalmi kiindulópontjai. Politikatudományi Szemle, 22/4.
  • Nemes Orsolya (2019): Generációs mítoszok: Hogyan készüljünk fel a jövő kihívásaira? Budapest, HVG Kiadó Zrt.