Siklóernyős baleset: a halált okozó katonai helikopter pilótája állítólag jelezhette rádión, hogy rossz a parancs

siklóernyő
Youtube

Mint emlékezetes, tavalyelőtt egy katonai mentőhelikopter okozta halálát egy fán landoló siklóernyősnek, a hatalmas gép ugyanis akkora szelet kavart, ami eltörte a fákat. Az eset azért keltett felháborodást, mert a honvédségi gép bevetése nem csak szakszerűtlen, hanem felesleges is volt, ugyanis az erre szakosodott speciális mentőszemélyzet már úton volt a helyszínre.

Az atv.hu információja szerint a katonai helikopter pilótája észlelte és többször is jelezte a rádión, hogy a rotor szele túl erős, veszélyezteti a fán kapaszkodó férfit, ugyanakkor mindannyiszor azt az utasítást kapta, hogy végezze el a mentést.

A lap rámutat: ha a pilóta megtagadta volna a parancsot, katonai bíróság várt volna rá. Utólag persze ezt már senki nem bánná, de logikus, hogy ez is szerepet játszhatott a rossz utasítás végrehajtásában.

Azt írják, a család jogi képviselője többször is kérte a nyomozóktól, hogy meghallgathassák a helikopter pilótája és a parancsnoka között rádión elhangzott beszélgetést, azonban ezt minden alkalommal megtagadták.

A pilóta a gyanúsított

A vértesszőlősi katonai mentés ügyében légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt nyomoz a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A bűncselekménnyel a mentésre érkező katonai helikopter parancsnokát gyanúsítják – tájékoztatott korábban a Központi Nyomozó Főügyészség.

A hivatalos tájékoztatás szerint a kutató-mentő szolgálatot teljesítő gyanúsított a Magyar Honvédség MI8 Rescue 34 típusú helikopter parancsnokaként a helyszínt megközelítette, majd - miután a katasztrófavédelem a mentést a földről nem tudta végrehajtani, - megkezdte a paplanernyőjével együtt a fa lombkoronáján rekedt, de sértetlen siklóernyős mentését.

A gyanúsított - miután a csörlőzést veszélyesnek ítélte meg - többszöri rárepülést követően a helikopterrel elkezdte megközelíteni a siklóernyőst, hogy a fedélzetről egy hatvan méter hosszú alpinkötelet engedjenek le neki, amelynek segítségével a saját erejéből a talajra ereszkedhet.

A megalapozott gyanú szerint a parancsnok, anélkül, hogy a mentési körülményekről az elvárható módon, kellő körültekintéssel tájékozódott volna, egyre közelebb repült a siklóernyőshöz. A helikopter rotorlapátjaival olyan mértékű turbulens légáramlatot keltett, ami a faágak letörésével, majd a fán lévő siklóernyő "belobbanásával" járt. Ennek következtében a légörvény és a siklóernyő súlya letörte azt a faágat, amelyen a sértett ült.

A földre zuhanó sértett súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, és augusztus 10-én a szakszerű orvosi ellátása ellenére meghalt.

A gyanúsított nem tett vallomást, és a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, amelyet azonban a Központi Nyomozó Főügyészség elutasított.