Jakab Péter büntetőfeljelentést tesz egy róla hazudó újságíró ellen

Jakab Péter büntetőfeljelentést tesz egy róla hazudó újságíró ellen

Nem marad következmények nélkül a Jakab Péter elleni legutóbbi, rendkívül durva kormánypárti lejáratókampány, amelyben a Jobbik elnökét többek között azzal vádolta a kormányzati propagandagépezet, hogy az Országgyűlés által bérelt budapesti lakását törvénytelen módon kiadja másoknak. 

"A TV2 és társai után most az Origóról mondta ki a bíróság, hazudtak, amikor azt állították, hogy kiadom az albérletemet másnak"

- közölte Facebook-oldalán a politikus.

Jakab Péter újabb sajtópert nyert, hazugságnak bizonyult a panelvád

Nemrég címlapon hozták a fideszes lapok a hazugságot, hogy az Országgyűlés által számomra bérelt budapesti panellakást nem is én használom, hanem a tulajdonossal együtt kiadom másnak, dupla haszonért. Az összes fideszes lap és tévé lehozta, a fideszes fő jogász - Lomnici Zoltán - már két év börtönnel fenyegetett, a kormányinfón Gulyás Gergely is erről beszélt, végül Tállai Bandi bá a parlamentben is elismételte a hazugságot, hátha többen megjegyzik.

Ugyanakkor azt is elárulta, hogy a bíróságon kiderült, ki írta a Borsban megjelent és azóta megcáfolt lejárató cikket. 

"Forgács Ágnes még a bíróság előtt is hazudozott, eredménytelenül. Illetve egy eredménye mégiscsak lesz: büntetőfeljelentést teszek ellene rágalmazás miatt. A helyreigazítás itt már nem elég"

- szögezte le Jakab Péter.