Szakoly polgármestere az óvoda és a sportpálya helyett az önkormányzatra költötte a támogatást, felfüggesztett börtön lett a vége

Szakoly polgármestere az óvoda és a sportpálya helyett az önkormányzatra költötte a támogatást, felfüggesztett börtön lett a vége

Költségvetési csalás miatt egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly korábbi független polgármesterét.

Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a bíróság határozatában a volt településvezetőt - akinek a nevét monogrammal jelölték - két évre eltiltotta a polgármesteri, polgármesteri referensi és a civil szervezetek vezető tisztségviselője foglalkozás gyakorlásától is.

Az ügy másodrendű vádlottját, a falu korábbi alpolgármesterét 280 ezer forint pénzbüntetésben, két korábbi önkormányzati képviselőt - a büntetőügy harmad- és negyedrendű vádlottját - , valamint az ötödrendű, az önkormányzatnál korábban jegyzőként dolgozó vádlottat megrovásban részesítették.

A sajtószóvivő által ismertetett első tényállás szerint a község önkormányzata a képviselő-testület hozzájárulásával 2009-ben több mint 11,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a helyi óvoda bővítésére, a pályázatban megjelölt bővítés azonban 2010. június 30-ig nem valósult meg.

A bíróság álláspontja szerint a szerződést aláíró volt alpolgármester és az azt ellenjegyző jegyző nem tett semmit az óvoda bővítéséért, ehelyett a támogatási összeget az önkormányzat működési költségeire fordították. Emellett a támogatást úgy tüntették fel az önkormányzat 2010-es, az államkincstárhoz is benyújtott beszámolójában, mintha azt ténylegesen a beruházásra fordították volna. Pedig ezt az összeget, mivel a beruházás elmaradt, vissza kellett volna fizetni - közölte Resán Dalma, megjegyezve, a beszámoló ilyen tartalmú elkészítésére az elsőrendű vádlott adott utasítást.

A második tényállás alapján 2016-ban a Magyar Államkincstár felfüggesztette Szakoly állami normatív finanszírozását, így az önkormányzat nem tudta kifizetni dolgozóinak bérét. Emiatt az elsőrendű vádlott polgármesterként azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy az önkormányzati dolgozók bérét a közfoglalkoztatás kiadásainak fedezetére szolgáló, kormányhivatali forrásból származó pénzből fizessék ki.

A 2016. május 5-én megtartott testületi ülésen a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottak képviselőként a határozatot annak ellenére megszavazta, hogy tisztában volt annak szabálytalanságával. A testület egy későbbi ülésén is a korábbival megegyező tartalmú döntést hozott. A határozatok alapján a volt polgármester intézkedett, hogy az elkülönített alszámlán kezelt támogatási összegből 20 millió forintot az önkormányzat saját dolgozói bérének kifizetésére fordítsanak - írta a szóvivő.

A harmadik tényállás szerint a helyi sportegyesület elnökeként is tevékenykedő volt polgármester a sportegyesületnek járó, a sportpálya felújítására és utánpótlás-nevelésre kapott több mint 31 millió forint tao-támogatást az önkormányzatnak utaltatta át, így azt céljától eltérően használta fel, amivel a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozott - tudatta Resán Dalma.

Az ítélet a harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak esetében jogerőre emelkedett, az első- és másodrendű vádlottak nyilatkozataikat az ítélet kézhezvételét követően tehetik meg, védőik három nap gondolkodási időt tartottak fenn. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet.