Gémesi György: Úgy lett volna korrekt a kormány, ha nem a méret, hanem az adott település gazdasági helyzete alapján ad kompenzációt

Gémesi György: Úgy lett volna korrekt a kormány, ha nem a méret, hanem az adott település gazdasági helyzete alapján ad kompenzációt

Kicsit elveszett a nagy kormányzati bejelentések (például a csirkefarhát árcsökkentése, valamint az oltási szabályok) mellett, de Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egy eléggé kampányszagú bejelentéssel is szolgált. A kormány arról is döntött, hogy az ötezer lakos alatti települések önkormányzatainak biztosítja a szükséges forrásokat a polgármesterek illetmény- és költségtérítés-emelésére, az erről szóló rendelet hamarosan megjelenik - tette hozzá.

Emlékezetes, a kormányzat gyakorlatilag mindenkit meglepve 2021 decemberében megemelte a polgármesterek fizetését - azonban a vonatkozó jogszabályban nem rendeltek ehhez külön forrást, így az amúgy is nagy bajban lévő önkormányzatoknak a saját bevételeikből kell kigazdálkodniuk a településvezető magasabb bérét.

Így változnak a fizetések 2022-re:

500 fő alatt: 299 160 -> 520 000
501–1500: 398 880 -> 650 000
1501–2000: 498 600 -> 715 000
2001–5000: 548 460 -> 780 000
5001–10000: 598 320 -> 845 000
10001–30000: 698 040 -> 975 000
30000 felett: 797 760 -> 1 105 000.

Amennyiben a Kormányinfón elmondottakból valóság lesz (a rendelet eddig még nem jelent meg), az Orbán-kormány még az áprilisi országgyűlési választások előtt - ebből a szempontból - tehermentesíti az 5 ezer főnél kisebb települések önkormányzatait. Ha az eddigi választási eredményekből indulunk ki, ide számítva a 2019-es önkormányzati választásokat, mondhatnánk, hogy nem véletlen ez a kormányzati lépés... 

Gémesi György az Alfahír ezen felvetésére leszögezte, ő a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnökeként egyáltalán nem fogja politikai szempontból értékelni ezt a kompenzálást, nem érzi feladatának, ugyanakkor azt azért megjegyezte, "szüksége van a kistelepülésekre a Fidesznek, ezt azért tudjuk".

Magával a törvénnyel kapcsolatban viszont sokkal határozottabb véleménnyel volt Gödöllő polgármestere. Közölte: minden demokratikus országban a központi költségvetés fedezi a polgármester fizetését, pontosan azért, hogy véletlenül se lehessen összekeverni ezt a tételt a helyi költségvetéssel.

Magyarországon viszont nem ez a helyzet, itt törvény szabályozza a polgármesterek fizetést, és annak mértékét nem írhatja felül a helyi testület még úgy sem, hogy végül is a települési büdzsé terhére megy a bérkifizetés. 

Gémesi György ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy már 7 éve nem volt béremelés a településvezetők esetében, így az a többlet, amit most kapnak, már rég elinflálódott.

Nyilván nem akartak számolgatni, csak húztak egy vonalat - vélekedett a MÖSZ-elnök a tegnapi bejelentésről, hozzátéve: úgy lett volna korrekt ez az eljárás, ha már nem minden település kap kompenzációt, hogy akkor ne méret alapján döntsön a kormány, hanem az adott település gazdasági helyzete legyen a mérvadó. Ugyanis sok olyan 30-40 ezres város is van, ahol napi pénzügyi gondok vannak az önkormányzati feladatok kapcsán - fogalmazott Gémesi György.