Jakab szerint a Fidesznek hitelesebb kampányszöveg lenne az "aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop"

Jakab szerint a Fidesznek hitelesebb kampányszöveg lenne az "aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop"

Nemcsak Orbán Viktor pénteki rádió interjújához, hanem Jakab Péternek az erre adott reakciójához is órát lehet már igazítani. Ez most sincs másképp, a Jobbik elnöke Facebook-bejegyzésben fordította le a miniszterelnök szavait, aki szerinte "ma megpróbálta megmagyarázni, hogy az árak emelkedéséről nem ő tehet, hanem a nagyvilág. Érdekes, amikor a világ gonosz „háttérhatalmaitól” kell megvédeni Magyarországot, akkor Orbán mindig győz a világ felett."

Jakab azzal folytatja, hogy amikor a drágulástól kellene megvédeni az országot, akkor meg mindig a világ győz.

Miniszterelnök úr széttárja a kezét, hogy ő nem tud mit csinálni azon kívül, hogy hatósági árassá tette a csirke far-hátat.

A pártelnök alternatívaként kínálja Orbánnak a 27 százalékos áfa csökkentését - ami egyébként nálunk a legmagasabb a világon -, vagy a béremelések megvalósítását, amit az elmúlt 12 év alatt nem tett meg a kormány.

Ehelyett az Unió második legszegényebb nemzete lettünk. De szerinte előre megyünk. Nem, miniszterelnök úr, hátra megyünk. Majdnem leghátra

- reagált Orbán kampányszlogenjét felhasználva. Emellett szót ejtett arról is, hogy bár a mininszterelnök reggel arról beszélt, az állami egészségügy kellő biztonságot ad a betegeknek, és a kormány soha nem fog közpénzt adni a magánegészségügynek,

ehhez képest az államit 12 év alatt lerohasztották, a várólisták egyre nőnek, Kóka János budai magánklinikáját viszont épp most tolták meg több százmillió forint közpénzzel.