Miért nincs letartóztatva Völner Pál? – a volt fellebbviteli főügyészt kérdeztük

Völner Pál
Fotó: Béli Balázs/Alfahír

„A Schadl-ügy igazi problémája az, hogy megmutatja a mai magyar társadalmi működést, a magyar erkölcsi viszonyokat” – mondta az Alfahírnek a volt fellebbviteli főügyész, aki úgy látja, hogy egyetlen oka van, hogy Völner Pál szabadlábon van, mégpedig a parlamenti kétharmados többség megőrzése. Ihász Sándor szerint sok probléma van a korrupciós botrány körül, amelyek rávilágítanak a magyar ügyészségi rendszer problémáira is.

 

Miért nincs letartóztatva Völner Pál? Mi indokolhatja, hogy az ügyészség nem intézkedett ellene?

Nehogy félreértés legyen, nyilvánvalóan ártatlanság vélelme van Magyarországon és ez alapján Völner Pál mondhatja, hogy ő ártatlan. Azonban én a véleményszabadság alapján – amiből tegnap még volt valamennyi, hátha megmaradt az még ma is –, valamint a 25 éves ügyészi rutinom alapján mondhatom, hogy teljesen evidens, hogy azért nem történt semmilyen kényszerintézkedés az ügyben Völnerrel szemben, hogy megmaradjon a Fidesz kétharmados parlamenti többsége. Ennek nincsen semmilyen más reális szakmai oka. 

Az ügyész ellen tettek feljelentést hivatali visszaélés miatt, mert nem történt letartóztatás, se más kényszerintézkedés Völnerrel szemben és szabadlábon védekezhet, ezt azonban elutasították. Mivel indokolta az ügyészég a feljelentés elutasítását?

A probléma ott kezdődik, hogy bár feljelentették az ügyészt, de azt egy másik ügyész vizsgálja ki és mindkettőjük főnöke, aki érdemben dönt az ugyanaz a legfőbb ügyész. Ez formailag törvényes, de jogilag mégiscsak nonszensz. Az ügyészség egy piramidális rendszer, amit a legfőbb ügyész minden szervezeti, a szakmai és személyzeti kérdésben diszkrecionális utasítási jogkörével irányít, és az ha jó, ha rossz, ha tetszik, ha nem minden ügyészre ellentmondás nélkül kötelező. Lényegében tehát önmagát vizsgálja felül a szerv, szerintem ez a fajta eljárás, nem pártatlan, nem szakszerű és nem objektív és biztosan nem jogállami megoldás. Az feljelentéssel elutasításával kapcsolatban pedig az ügyészség indoklásának első pontja az, hogy azért nem kellett intézkedni Völnerrel szemben, mivel a letartóztatás nem kötelező. Az ügyészség az alapján dönt a letartóztatásról, hogy az ügyben milyen bűncselekményt állapít meg, de mivel ez egy kiemelt tárgyi súlyú, fokozottan társadalomveszélyes bűncselekmény, és annak egyedi sajátosságait és az elkövetés összes körülményét értékelve, a hosszú ideje meglévő ügyészségi gyakorlat szerint valamilyen kényszerintézkedést százból kilencvenkilencszer biztosan el is rendeltek volna. Reális szakmai indok nincs amellett, hogy miért nem léptek fel Völnerrel szemben, hacsak a kétharmad megtartása nem számít annak. Önmagában azzal az érvvel, hogy ez nem kötelező, azzal szakmailag semmivel nem cáfolták meg, hogy szükséges lenne, illetve, nem indokolták meg, hogy az általános és következetes ügyészségi gyakorlattól miért tértek el.  Az ügyészség második érve szerint az arányosság és fokozatosság elve miatt döntöttek így. Erről annyit, hogy a büntetőeljárási törvényben sokkal differenciáltabb a korábbiakhoz képest a személyi szabadságot korlátozó intézkedések rendszere, tehát nem arról van szó, hogy valakit vagy letartóztatnak vagy nem, hanem – éppen az említett fokozatosságelvének érvényesítésével- van több más lehetőség is, pl. bűnügyi felügyelet, óvadék, távoltartás. Ha egy ilyen súlyú ügyben semmit nem indítványoztak, akkor a fokozatosságra elvére nem lehet alappal hivatkozni. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy a korrupciós bűncselekmény két irányú, van egy aktív oldala, aki a jogtalan előnyt adja – ebben az ügyben a Schadl –, a passzív oldalon pedig a Völner, aki kapja. Ha a Schadl már hónapok óta letartóztatásban van, akkor ugyanannak a cselekménynek a másik oldalán szereplő személy tekintetében szintén sántít az arányosság elvére való hivatkozás. További érve volt az ügyészségnek, hogy a letartóztatás nem cél, hanem eszköz, ezért nem feltétlenül van rá szükség. Nyilván nem lehet cél az, hogy a gyanúsítottat ezzel bármilyen jogának a gyakorlásában – védekezés szabadsága, ártatlanság vélelme – korlátozzák. Ezt én is így gondolom, azonban ez a kényszerintézkedés fontos eszköz ahhoz, hogy a vizsgálat és a nyomozás folyamatában a cselekmény lépésről lépésre felderíthető legyen és jobb esetben a bizonyításban a gyanútól eljussunk a bűnösség kétségét kizáró megállapításáig. Mivel nem lehet tudni, hogy esetleg nincsenek-e további személyek, további bűncselekmények az ügyön belül, így ezzel az eszközzel lehetne biztosítani az ügy összes adatának és összefüggésének teljeskörű és komplex felderítését és valamennyi bizonyíték összegyűjtését.  Számomra ez az egész indoklás teljesen illogikus és gyakorlatilag önellentmondó is. A feljelentés elutasításával szemben ebben az esetben ráadásul nincs is jogorvoslat, de ha lenne, akkor sem lenne értelme, hiszen nyilván ha egyszer a legfőbb ügyész azt mondta, hogy nem történt bűncselekmény, akkor meglepő lenne, ha helyt adnának egy panasznak.

Varga Judit tudhatott már korábban a helyettesének ügyleteiről?

Jogászi berkekben én is hallottam már korábban a végrehajtók tevékenységével kapcsolatos problémákról, tehát ha úgy tetszik a közbeszéd részét képezte ez a korrupciós ügy informális, pletyka szintű formában. Voltak olyan kijelentések a kormány oldaláról, hogy ők is csak akkor ismerték meg az ügyet, amikor a legfőbb ügyész beadta az indítványt Völner mentelmi jogának felfüggesztéséhez. Ebben a kérdésben a közbeszéd rossz irányba megy, mert az gondolom, hogy nem az a legfontosabb kérdés, hogy Varga Judit igazságügy miniszter személyén keresztül, hogyan értesültek erről a hatalom képviselői, hanem én más oldalról közelítenék. Az publikus, hogy ezt a cselekményt a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak nevezett szerv derítette fel. Ez a szervezet egy állam az államban, amelynek jogosítványai rendkívül széleskörűek, vezetője pedig nem más, mint Bolcsik Zoltán altábornagy. A Nemzeti Védelmi Szolgálat azonban a rendőrség része, így következésképpen Bolcsik közvetlen főnöke Pintér Sándor belügyminiszter, aki pedig a kormánynak a tagja. Innentől szakmai alapon és a szervezeti struktúrából kiindulva teljesen egyértelmű, hogy a lehetősége megvan, hogy nem tagadható módon akár már a nyomozás kezdete óta, vagy még azt jóval megelőzően is tudott az esetről Pintér Sándor. Mindenkinek a képzeletére van bízva, hogyha a belügyminiszter tud az ügyről, akkor az az információ kihez, hova és hogyan juthat tovább. Természetesen emberi, erkölcsi és politikai felelősségét Varga Juditnak is lehet vizsgálni, abban a tekintetben, hogy hogy fordulhat elő, hogy a helyettese ilyen ügybe került, de az egy másik kérdés.

Miért pont most robbant az ügy?

A gyanú szerint megfogalmazott cselekmény elkövetése önmagában is évekig zajlott és rendkívül szerteágazó volt, egy ilyen ügy pedig jogi értelemben sem két perc alatt deríthető fel, nehéz és bonyolult a bizonyítása is. A kérdés az, hogy miért most, a választási kampány közepén borult ki a bili. Mindig vannak összeesküvés elméletek, amelyek szerint ez egy belső hatalmi harc, tehát a Fidesz különböző érdekköreinek küzdelme, vagy a nemzetbiztonsági szerveknek belső viszálya. Sajnos biztosan nem tudni, hogy miért pont most derült fény erre az ügyre, de valamilyen okának kell lenni. Én gyakorlott volt ügyészségi vezetőként nem hiszek a véletlenekben.

Az ügyről pontos betekintést kapunk, hiszen a 444 cikksorozatban dolgozza fel a kikerült nyomozati anyagokat.

Rendkívül különös, hogy gyakorlatilag egy komplex nyomozati irat teljesen kikerült egy sajtóorgánumhoz, ami azt közli egy folyamatban lévő nyomozásban. Ez nonszensz, ilyen a világon nincs, nem hogy jogállamban. Így nyomozni meg bizonyítani, az egy vicc. Korábban az ügyészség az ilyen esetekben belső vizsgálatot, fegyelmi eljárást vagy büntetőeljárást indított, most semmilyen vizsgálatot nem indítottak. Az ügy ezen része is rendkívül aggályos, több jogi problémát vet fel, amivel nem foglalkozik senki.

Milyen fényt vet a magyar jogállamiságra és Magyarország működésére, hogy szinte a legfelsőbb szinteken robbant ki egy ilyen ügy?

Kulcsfontosságú az, hogy ha az ügy háttérét is meg akarjuk érteni, hogy megvizsgáljuk a Fidesz hatalomgyakorlási technikájának változását. 2010-ben a cél az volt – ami meg is valósult –, hogy minden jogintézmény és minden állami szervezet napi szintű operatív működésének a jogi struktúráját teljesen átalakítsák, abból a célból, hogy az önös érdekeik szerinti szabályok mellett működjenek ezek a szervek. Aki ennek ellenállt, vagy ezzel szembe ment, vagy nem akarta a szakmai minőségét beáldozni, azok halállistára kerültek. Ez hajszálpontosan visszakövethető, hiszen 2002 után sikerült feltárni olyan ügyeket, amelyekben látszódtak azok a visszaélések, átirányítások, amik ezt igazolják. 2010-től pedig egészen a napjainkig – ráadásul egyre durvábban – megpróbálják kiiktatni, megalázni vagy ellehetetleníteni azokat a személyeket, akik szakmailag fedhetetlenek, így nem zsarolhatóak és nem megvehetőek. Ennek az az oka, hogy a Fidesz fél ezektől az emberektől és van is mitől, hiszen ezek a személyek – ahogyan én például az ügyészséget – pontosan ismerik ezeknek a szervezeteknek a működését, azok vezetőinek összes allűrjét, a visszásságokat, az összes informális problémát és a kiskapukat. A Schadl-ügy igazi problémája az, hogy megmutatja a mai magyar közállapotokat, a társadalmi működést, a magyar erkölcsi viszonyokat. Egészen egyszerűen elképesztő és felháborító, hogy a gyanú szerint főszabályként érvényesült a jogellenesség. Ez az egész ügy, mint az állatorvosi ló groteszk karikatúrája a mai magyar jogállaminak nevezett folyamatok működésének.