Bosszút állnak a sztrájkoló pedagógusokon – a tanárokat, diákokat, sőt a szülőket is büntetik

Bosszút állnak a sztrájkoló pedagógusokon – a tanárokat, diákokat, sőt a szülőket is büntetik

A Népszava értesülései szerint több iskolában már megkezdődött a hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkban résztvevő pedagógusok szankcionálása. A Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) is érkeztek visszajelzések az enyhébb retorzióktól kezdve olyan tankerületi utasításig, amely az érdekvédők szerint egyértelműen jogellenes.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a portálnak elmondta, hogy tudnak olyan iskoláról, ahol a diákok intelligencia-tesztjének javítását és értékelését csak azoknak a pedagógusoknak kell elvégezniük, akik hétfőn részt vettek a figyelmeztető akcióban. Volt olyan intézmény is, ahol arra utasították a tanárokat, hogy a KRÉTA e-naplóban úgy könyveljék el a sztrájk miatt elmaradt órákat, mintha megtartották volna azokat.

A PDSZ országos választmányi tagja, Nagy Erzsébet maga is beszámolt egy olyan levélről, amit egy tankerületi igazgató küldött ki az intézményeknek, amelyben arra utasítják a pedagógusokat, hogy írják be a saját órarend szerinti órájukat a hétfői napon is, valamint jelöljék meg a hiányzó diákokat is.

Amennyiben az érintett pedagógus sztrájkolt, az órai tananyaghoz azt kell beírnia: „pedagógussztrájk”.

Nagy Erzsébet úgy látja, hogy az ilyen utasításokkal az a tankerületek célja, hogy adminisztrációs szinten láthatatlanná váljon a sztrájk. Amennyiben az óra „hivatalosan” meg volt tartva, akkor a hiányzó tanulók – akiknek szülei nem kérték a gyermekfelügyeletet a sztrájk idejére –, igazolatlan hiányzást kaphatnak, tehát a tanárokat, diákokat, sőt a szülőket is büntetik egyszerre.

A PDSZ képviselője felhívja a figyelmet arra, hogy az e-napló utólagos meghamisítása jogellenes, hiszen konkrétan közokirathamisításnak számít.

A PDSZ-nek olyan esetről is van tudomása, amikor egy pedagógust azért akartak megbüntetni, mert értesítette a szülőket a sztrájkról, bár az intézményvezető végül a többi tanár kiállása miatt, lemondott a büntetésről. A szakszervezet továbbá tud olyan iskoláról, ahol a tankerület vezetése a sztrájk után jött rá, hogy az idei évre nem áll módjában a korábbi mértékben biztosítani azt az összeget, amit az igazgató pótlékként oszthatna szét a pedagógusok között. Ezt a lépést a tankerület költségvetési okokra hivatkozva jelentette be.

Mindezeken túl, ahogy már mi is beszámoltunk róla, vannak olyan tankerületek, akik elkezdték összeírni azoknak a pedagógusoknak a nevét, akik részt vettek a sztrájk szervezésében.

A szakszervezetek kiemelték, hogy jogvédelmet biztosítanak minden olyan tanár számára, akit retorzió ér.