Piros volt a paradicsom nem sárga, mennek a fiatalok nyugatra munkába

otthon, lakás, ház, fiatalok
pexels.com

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikáit elemezve egy érdekes adatra lettem figyelmes. Ez a kimutatás 2010 és 2020 közötti magyar kivándorlást hivatott szemléltetni. Ha hiszünk a statisztikáknak akkor az olvasható ki, hogy az elmúlt 4 évben (2016-2020) csökkenő tendenciát mutat a kivándorlók aránya, de talán a saját környezetünk tapasztalataira hagyatkozva sokunkban felmerülhet egy kérdés: ez reális?

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Persze én elfogadom, hogy vannak emberek, akik kétségeket kizárva szinte minden KSH által készített statisztikát elfogad, azonban én – főként a tapasztalásaim révén – jóval kritikusabb vagyok (például: a KSH szerint 2021-ben az átlagbér 431.300 Ft..). Az elmúlt 10-11 évben a kivándorlás rengeteg szakmát érintett, kezdve az építőipartól egészen a közoktatásban dolgozó pedagógusokig. 2022-ben pedig azt tapasztalhatjuk az előbb említett területek esetében, hogy súlyos humánerőforrásbeli hiányok léptek fel, és ez valaminek az okozata már. Persze az elmúlt években hallhattunk olyan mondatokat, hogy a fiatalok csak kalandvágyból vándorolnak ki, ám például, a külföldön született magyarok statisztikája inkább arra enged következtetni, hogy ez több mint kalandvágy.

Mi a probléma alapja?

A 2010-es évek elején még javában érezhetőek voltak a társadalomban, és a gazdaságban is világválság okozta károk, így akár ezzel is magyarázható lenne ez a súlyos probléma, de például, 2015 környékére már Európa szerte lehetett beszélni gazdasági konszolidációról – igaz ez a konszolidáció az állampolgárok, különösen a fiatalok részére nehezen volt érezhető, legalábbis itthon. A szabad tőkeáramlás és a globalizáció, valamint az információ gyors áramlása miatt talán nem meglepő, ha egy 20-as évei elején járó fiatal azt mondta, vagy mondja, hogy inkább külföldön próbál szerencsét. Persze itt sokan mondhatják, „na jólvan, de majd visszajön, mit érdekel ez minket, nem érint”, valóban?

A gazdaság motorjai általában a fiatal, középkorú emberek, így véleményem szerint az ország érdeke a társadalmi, gazdasági stabilitás, ami, ha nincs súlyos problémák merülhetnek fel közép-hosszútávon, amelyet akár már most is érezhetünk.

Problémák vs megoldások

2010 és 2021 között jellemzően a politikai pártok a közbeszédben való megjelenéssel, intenzíven foglalkoztak a problémával, és rengeteg megoldási javaslatot is láthattunk, hallhattunk. Még élénken él bennem az emlék körülbelül 7 évvel ezelőtti emlék: a magyar kormány elindította a „Gyere haza fiatal!” nevezetű programot. Igazán nagy „sikerről” beszélhetünk: 2015-ben és 2016-ban amíg tartott a program 19207 fiatal hagyta el az országot és ment az Egyesült Királyságba, és 105 (!!) fiatalt sikerült hazacsábítani. Akkor sem volt ez túl izmos szám, visszatekintve meg még annyira sem. Ezen a ponton tekinthetjük úgy is, hogy a kormány megpróbálta orvosolni a vérző sebet, de a fiatalok elutasították a segítséget, ezzel pedig a kormány a kalandvágy kommunikációs narratívát akarta erősíteni, vagy egyáltalán legitimitást szerezni annak a saját bázisukban.

Mint említettem mások is próbáltak, és a mai napig próbálnak a problémára megoldást találni, viszont úgy, hogy a probléma alapját szeretnék orvosolni. A Jobbik például a bérlakásprogramon, szja-mentesség eredeti koncepcióján, vagy a közoktatás reformján keresztül kívánta, kívánja ezt a megoldani. Mondani sem kell, hogy ezeket a javaslatokat hiába nyújtotta be a párt, és annak képviselői az Országgyűlés felé, azokat már az illetékes bizottságok fideszes, KDNP-s képviselői leszavazták. A nemrég indítványozott ellenzéki népszavazási kezdeményezés egyik témája is egy elvándorlást mérséklő megoldási javaslat: a Diákváros.

Melyik a nagyobb kihívás: külföldön vagy itthon szerencsét próbálni?

Mint fentebb kifejtettem, a törzstéma igen szerteágazó és több pontos megoldásra van szükség, amihez talán a legelengedettelenebb alkotóelem: a kormányzati akarat. A velem egykorú fiatalok már úgy szocializálódtak, hogy szinte mindenkit éríntett az elvándorlás. Nem kapunk különösen bíztató jövőképet sem, elsősorban arra gondolok, hogy szülői segítség nélkül egy egyszerű garzonlakás bérlése is nehézséget okoz, ugyanis az infláció hatásai erősen kihatnak a mindennapokra is. Arról talán már álmodni sem merünk, hogy segítség nélkül valaha saját lakásunk lesz. Talán kimondható, hogy így a fiatalok – ha nincs is kimondva – de kényszerhelyzetben vannak, aminek a megoldása legtöbbször a külföldi munkavállalás.

Talán a pandémia miatt a közbeszéd témái között kevésbé szerepel, de a súlyossága aligha csökkent. Középiskolában barátaimmal, osztály és évfolyamtársaimat pár alkalommal igyekeztem „meginterjúvolni”, hogy mik a terveik nekik, hogyan szeretnének boldogulni. Nagy számban mondták azt, már középiskolában (!), hogy annak befejezése után külföldre kívánnak menni, mert jövőt szeretnének. Sajnos teljesen megtudtam, és ma is meg tudom őket érteni, mivel nincs egy biztosnak mondható modell jelenleg, amely a fiatalok lakhatási válságát és egzisztenciális helyzetét megoldanák, és a lakhatást és egzisztenciát biztosítanák hosszútávon. Mindeközben érdemes kitekinteni a felsőoktatásra is, és pár szakmát elemezni.

Látható és tapasztalható az, hogy például évről évre csökken azoknak a száma, akik tanárképzésben vesznek részt. A fiatal pedagógusok nagy része pedig sajnálatosan, a feljebb említett okok nyomán is nagy arányban döntenek úgy, hogy akkor inkább külföldön próbálnak szerencsét. A közoktatás szisztematikus - szinte minden szakmát érintő – folyamatos „átalakítása” is sokat hozzátesz a kivándorlás erősítéséhez hosszútávon, ugyanis a szakmai képzések esetében véleményem szerint a modernizáció elengedhetetlen.  A pandémia miatt persze volt, aki hazatért, de ezek az emberek nagy valószínűséggel amennyiben újra konszolidálódik az európai gazdaság abban az esetben újra visszatérnek Ausztriába, Németországba vagy az Egyesült Királyságba.

Kik a hibások? A fiatalok vagy a döntéshozók

Nemrég érdekes mondatokra lettem figyelmes, amelyek azt taglalták hosszasan, hogy a kialakult elvándorlási helyzet miatt leginkább maguk a fiatalok a hibások, hiszen a kormány mindent is megtesz értük, mert például ott van az szja-mentesség is. Érdekes megközelítés ez is belátom, de ha már szja-mentesség, akkor érdemes megemlíteni, hogy a Jobbik az eredeti javaslat szerint is egy magasabb korhatárt kívánt, ugyanis így vannak olyan egyetemisták, akik az egyetemi éveik alatt a képzésük miatt nem tudnak diákmunkát, vagy részmunkaidős munkát vállalni, így igazából nem, vagy alig tudnak élni ezen lehetőséggel.

Meglátásom szerint a döntéshozóknak, a kormányzatnak sokkal komolyabban kellene venni a figyelmeztető jeleket, ugyanis, ha nem lesznek érezhető változások és megfelelő életpályamodellek akkor a jelenleg is erős fiatal elvándorlás nőni fog, és tekintve például a demográfiai mutatókat ez nagy gond! Összegzésképpen szerintem az állapítható meg, hogy szükséges a politikai, társadalmi, gazdasági változások mihamarabbi megkezdése annak érdekében, hogy elsőlépésben mérsékelje, majd stagnálja az elvándorlást, sőt, elérje valóban azt, hogy a fiatalok hazatérjenek! Véleményem szerint az elmúlt években minden szinten – lakhatás, gazdaság, oktatás – lehetett volna már megoldást találni, sőt elkezdeni a folyamatot, de a kormányzat ezt nem tette meg.

A cikk szerzője Szabó Bence, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának alelnöke.