A Fidesz ma megpróbálta törölni a múltat, az Orbán-Putyin barátságot - még szavaztak is erről a Házban

Putyin, Orbán
Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a moszkvai Kremlben 2018. július 15-én.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Beszámoltunk arról, hogy a Fidesz és/vagy Orbán Viktor az Országgyűlés Külügyi bizottságán keresztül egy politikai nyilatkozat segítségével ítéltetné el a magyar Parlamenttel az oroszok ukrajnai agresszióját. Mindezt úgy, hogy már két hete zajlik a háború, és az ellenzék már korábban benyújtott hasonló tartalmú határozatot - és Kövér László este 8-ra meg is hirdette a rendkívüli ülést, amelyen az ellenzéki politikusok az üres teremben beszélhetnek a falnak. 

Az már csak hab a tortán, hogy eddig éppenséggel az Orbán-kormány üzletelt a stratégiai szövetségesnek tartott baráti Vlagyimir Putyinnal, nem pedig az ellenzék, elhatárolódni inkább csak a Fidesznek kell.

Éppen ezért várhattuk a vitát, hogyan próbálják meg retusálni a múltat a kormánypárti oldalon. 

A Külügyi bizottság részéről Németh Zsolt például azt hangoztatta, hogy

az ukrán-orosz háború új helyzetet teremtett, ami eddig volt, az már a múlté, szerinte a háború kirobbanásával új időszámítás kezdődött, és nem győzte hangsúlyozni, hogy kiállnak Ukrajna területi egysége mellett.

Arról is beszélt a fideszes országgyűlési képviselő, hogy Ukrajnával 2017-ig "gyümölcsöző" volt a kapcsolat, az ottani magyar közösség volt a legjobb helyzetben az elszakított részek közül, ám most már a legnehezebb helyzetbe Kárpátalja került. 

Azt is kiemelte, hogy az Orbán-kormány Ukrajna EU-csatlakozása mellett áll, sőt, itt már egyenesen arról beszélt, hogy a csatlakozás kezdeményezésére a háborús helyzet nélkül nem kerülhetett sor, és miközben Magyarország támogatja, addig nincs uniós egység ebben a kérdésben. De ő reménykedik. De Németh Zsolt szerint már a tagjelölti státusz is sokat segíthet Ukrajnán, ez egy nagyon fontos üzenet lenne Oroszországgal szemben. Majd játszi könnyedséggel tette hozzá: "nagyon szigorúan elítéljük az orosz agressziót", amely álláspontot megerősítette a V4-ek és Boris Johnson által kiadott közös dokumentum is. 

Sőt, később még hozzátette azt is, hogy ki kell hangsúlyozni a V4-ek egységét, és most már az oroszokkal szembeni magyar és lengyel megközelítés között csak hangsúlybeli különbségek vannak. 

Két aggálya volt csak Németh Zsoltnak, szerinte nem elég az orosz-ukrán kétoldalú tárgyalás, a tartós békéhez szükség lenne a nemzetközi közösség részvételére is, másrészt Magyarország nem támogathat olyan szankciókat, amelyek az energetikai piacra vonatkoznak.

De miközben a nagy nemzeti egységről beszélt, azt azért sikerült beleszúrnia, hogy reméli, nem tekinti egy csodafegyvernek a háborút az ellenzék.

Ezután sorjáztak a a kormánypárti politikusok, Magyar Levente államtitkár, valamint Dunai Mónika, Zsigmond Barna Pál, Simicskó István országgyűlési képviselők, akik mind a Fidesz békepártiságát, és az ellenzék háborús felelőtlenségét próbálták bizonygatni. Sőt, Dunai Mónika egyenesen odáig jutott, hogy veszélyesnek nevezte az ellenzék hintapolitikáját - mintha épp nem Orbán Viktor ült volna Putyinnal egy asztalnál, hanem valamelyik ellenzéki országgyűlési képviselő. 

Az ellenzéki országgyűlési képviselők viszont Orbán felelősségét emelték ki. Az MSZP-s Tóth Bertalan például felidézte, eddig üzletelni akart a kormány Putyinnal, és felvetette, hogy minek ment Orbán Putyinhoz, ha nem azért, hogy tájékoztassa őt a támadásról. 

A DK-s Arató Gergely szerint az Orbán-kormánynak van erkölcsi felelőssége a kialakult helyzetben, és vannak olyan tényezők, amelyekben a magyar kormány felelős és bűnös. Nyugtalanítónak nevezte, hogy a most megszavazandó politikai nyilatkozatot a tegnapi bizottsági ülés előtt kapták kézhez az ellenzéki politikusok.

Tóth Tímea (Párbeszéd) szerint aki békepárti, az nem hazudik, az ellenzékről sem. Mint mondta, belenavigálta magát a kormány Putyin karjaiba, és onnan csak egy kormányváltás tudja kihozni az országot. 

A jobbikos Dudás Róbert támogatásáról biztosította a nyilatkozatot és azt is, hogy ne menjenek magyar katonák Ukrajnába, és ne szállítsunk fegyvereket sem az országba. De felhívta a figyelmet arra, hogy a kormánypárthoz tartozó médiában is tartózkodni kell a háborús uszítástól. 

Keresztes László Lóránt (LMP) pedig szintén kiemelte, hogy a kormány szövetségese, üzletfele indított háborút Ukrajna ellen, és fenyegeti a nukleáris erőműveket. 

Az ellenzék egyébként két módosítóval is élt, de ezeket a Törvényalkotási Bizottságban lesöpörte a kormánytöbbség. Ebben 

  • felszólították a kormányt, hogy szüntessen be Oroszországgal, különösen a Roszatommal és leányvállalataival a nukleáris területen folytatott mindazon együttműködést, melynek célja Magyarország területén új atomerőművi blokkok építése, illetve azokhoz kapcsolódó beruházások megvalósítása;
  • valamint felhívták a kormányt, hogy haladéktalanul tiltsa be az orosz ellenőrzés alatt álló alapok és bankok, például a Nemzetközi Beruházási Bank magyarországi működését.

Az Egységben Magyarországért parlamenti pártjai egyébként megszavazták a politikai nyilatkozatot, amelyet a Parlament 174 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett el is fogadott.