Arcpirító: Kövér 12 év kétharmad után még mindig csak reméli, lesz módjuk foglalkozni a tanári fizetésekkel

kövér_orbán
Béli Balázs / Alfahír

Valószínűleg a fideszes közvélemény-kutató cégek is azt mérték, a társadalomnak még a kormánypárti része is szolidáris a megalázóan alacsony fizetésért dolgozó, ezért a kormányzati ellehetetlenítés ellenére a sztrájkot is vállaló pedagógusokkal. Mással nem nagyon lehet magyarázható az a látványos fordulat, amit a szókimondásáról ismert Kövér László fideszes házelnök mutatott be a Fidesz csütörtöki lakossági fórumán Mosonmagyaróvárott, és melyről a Telex számolt be.

Miközben a tanársztrájk folyamatos (január vége óta minden nap több intézményben is vállalták a munkabeszüntetést a nemzet napszámosai), és szerda óta határozatlan idejű sztrájkot is hirdettek, az területért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) „kormányellenes kampányakciónak” nevezte a tiltakozást.

Ehhez a narratívához képest – a Telex tudósítása szerint – Kövér csütörtökön már azt mondta, mindenkinek igyekszik a kormány emelni a bérét, de ezt nem lehet egyszerre mindenkinek, és akik nagyon korán megkapták, azok később már azt érezhetik, hogy lemaradtak. Majd így fogalmazott:

Tehát ebben az értelemben természetesen egyetértünk a pedagógusok követeléseivel. Épp itt az ideje, és reméljük, hogy lesz módunk és érkezésünk is foglalkozni újra az ő fizetésükkel, jövedelmükkel.

A gond az, hogy

Kövérék nem tegnap, nem is négy éve, hanem tizenkét éve kerültek a kormányrúdhoz,

mégpedig gyakorlatilag teljhatalmat biztosító kétharmados többséggel. Ráadásul egy olyan időszakban, amikor a „hét bő esztendő” időszakát is éltük (2013 és 2020 között), tehát a (világ)gazdasági teljesítmény is adott volna lehetőséget a tanári fizetések rendezésére. Ezek után a házelnök még mindig csak reméli, hogy lesz lehetőségük foglalkozni a pedagógusbérekkel.

A szerdán kezdődött pedagógussztrájkról részletes beszámolót itt olvashatnak:

Több száz iskolában sztrájkolnak a pedagógusok

Több száz iskolában kezdődött el határozatlan idejű sztrájk, miután a két legnagyobb pedagógus szakszervezet szeretné elérni, hogy valódi béremelést kapjanak a pedagógusok és az oktatási ágazatban dolgozók. Főbb követeléseik: Szeretnék, ha a pedagógus-előmeneteli rendszer szerint besoroltak garantált illetménye 2022. január 1- jétől - a kormány által ajánlott 10 százalékon felül - további 45 százalékkal emelkedjen.

Az oktatók mellett szolidaritást vállaltak a diákok is, akik ugyancsak szerdán tízezren demonstráltak a Kossuth téren.

"Egészen hihetetlen, hogy 10 ezer diák tüntetett értünk a Kossuth téren"

„Egészen hihetetlen, hogy mintegy 10 ezer diák tüntetett értünk a Kossuth téren. Ezért érdemes tanítani" - mondta lapunknak egy pedagógushallgató délután az Akadémia utcában, ahol a pedagógushallgatók tartottak tüntetést. Mint ismert, március 16-án a két legnagyobb pedagógus szakszervezet határozatlan idejű sztrájkot hirdetett meg.

Lapunk egyébként úgy értesült,

a köznevelésben dolgozó tanárokhoz ma már óvodai pedagógusok is csatlakoztak.