Holoda Attila: Paks 2-ről már nincs mit tárgyalni az oroszokkal, a kormány pedig csak riogat a földgáz hiányával

Holoda Attila: Paks 2-ről már nincs mit tárgyalni az oroszokkal, a kormány pedig csak riogat a földgáz hiányával

Holoda Attila energetikai szakpolitikus, az Egységben Magyarországért programfelelőse és Demeter Márta országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának korábbi tagja volt vendége az EzBudapest! legújabb részének, melyet ezúttal Sarkadi-Illyés Csaba, az Alfahír megbízott főszerkesztője vezetett.


Mindenki számára világos volt, hogy műszaki, pénzügyi, és a hitelfeltételek szempontjából is rossz volt a paksi szerződés, az oroszok sok határidőt mulasztottak el, ezért meg kell találni, hogyan lehet megfelelő módon kihátrálni belőle – közölte Holoda Attila, az Orbán-kormány egykori energiaügyi helyettes-államtitkára, kitérve rá, hogy a háborús helyzet erre is kihatással lett, hiszen ma már

„nem nagyon van miről tárgyalni az oroszokkal”.

Demeter Márta parlamenti képviselő szerint egyértelmű, hogy a putyini Oroszországtól való függőség nem tartható tovább, ezért a következő kormánynak a megváltozott nemzetközi környezetben az energiaellátás tekintetében is fenntartható megállapodásokat kell kötnie.

Holoda Attila úgy véli, Putyin elnök évtizedekkel lökte vissza az energetikára épülő gazdaságát, így az olyan nagyvállalatok, mint a Gazprom nem számíthat már arra, hogy a jövőben Európa továbbra is üzletelni akar a háborús agresszornak tekintett Oroszországgal. A szakértő szerint egyébként az orosz elnök szándékosan szolgáltatta ki Európát az orosz energiafüggőségnek, s ennek mentén mérhette fel háborús lehetőségeit is.

Paks 2-ről azt mondta, 40-50 évre tervezett technikára nem lehet alapozni, mert a „kőkorszak sem azért ért véget, mert elfogyott a kő”, és az olajat illetve a gázt sem azért fogjuk elhagyni, mert elfogynak, hanem azért, mert a modern technológia meghaladja őket, ahogyan a hagyományos atomerőműveket is meg fogja haladni.

Demeter Márta emellett rávilágított: a magyar kormány Paks 2 kivitelezése közben nem fordított figyelmet arra, hogy milyen önfenntartó energia-előállítási formák léteznek, a szélerőművektől a napelemes rendszereken át a geotermikus energiáig, pedig a valódi rezsicsökkentés szerinte ebben rejlik.

Holoda viszont rámutatott, a hazai energiamennyiség 30 százalékát jelenleg is importáljuk, tehát már a mostani kapacitás sem elegendő. A teljes függetlenség és önállóság azonban szerinte nem olyan hatékony, mint a nemzetközi együttműködések, melyben mindenki abban vesz részt, amihez ért, és amire adottságai szerint lehetősége van.

A beszélgetésben kitértek arra is, hogy a 24.hu orosz forrásai szerint Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezérigazgatója levélben jelezte elállási szándékukat a magyar kormány felé Paks 2-től, vis maiorra hivatkozva. Holoda szerint erre lehetősége van mindkét félnek, ráadásul a szankciók miatt az amerikai és német beszállítókra sem lehet már számítani, ami nélkül kivitelezhetetlen az építkezés.

Ilyenkor azonban meg kell állapítani a kártérítési felelősséget is – mutatott rá.

Demeter Márta szerint biztos, hogy a paksi projekt ebben a formában nem valósulhat meg, de a részleteket majd csak akkor fogják ismerni, ha kormányváltás után ránézhetnek a szerződésekre. A magyar társadalomnak hatalmas vesztesége volt már eddig is ebből a projektből – húzta alá.

Holoda Attila hozzátette: a háború után több forgatókönyv is elképzelhető az energiaelőállításról, melynek részeként akár arra is lehetőség van, hogy így is lesz atomerőművünk, csak nem az oroszoktól.

A földgázkészletre kitérve hozzátette: Magyarországnak jelenleg is 45 napnyi készlete van földgázból, tehát a magyar kormány csak riogat akkor, amikor a kampány részeként a gáz elfogyásáról beszél, ráadásul Oroszországnak hatalmas szüksége van a gáz eladására. A kormányzati rágalmakat cáfolva hozzátette: az ellenzék szerint nem úgy kell a gázfogyasztást csökkenteni, hogy az emberek nem fűtenek be, hanem úgy, hogy alaposan szigetelni kell a lakásokat, és ehhez állami támogatást kapnak.