Sorompóval védené a balesetveszélyes vasúti átjárót a tapolcai polgármester, amit most a Fidesz meg is ígért, csak „elfelejtettek” szólni neki

Sorompóval védené a balesetveszélyes vasúti átjárót a tapolcai polgármester, amit most a Fidesz meg is ígért, csak „elfelejtettek” szólni neki

Az újév napján Tapolca és Kisapáti között történt halálos baleset után kezdeményezte Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere, hogy – tekintettel arra, már több baleset is történt az átjáróban – a kereszteződéshez sorompót helyezzenek ki. Az ügyben Dobó Virág Istvánnal, a MÁV vezérigazgató-helyettesével is tárgyalt. Az ígéret meg is született, a polgármester csütörtöki Facebook-posztja arról tanúskodik, ezen a napon sajtótájékoztatón jelentették be, várhatóan 2023-ben kihelyezik az átjárót biztonságosabbá tevő sorompót.

Azonban a sajtótájékoztatóra, melyen a Fidesz képviselőjelöltje, Navracsics Tibor elment,

nem hívták meg az ügyben legtöbbet kilincselő személyt, a területileg illetékes város polgármesterét

– derül ki a Facebook-posztból –, hanem számára az esemény úgy derült ki, hogy véletlenül épp arra járt képviselőtársaival.

Márpedig véletlenek léteznek!

– írja a posztban Dobó, aki azt is hozzáteszi, bárcsak minden év választási év lenne!

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A fideszes jelölt ugyancsak beszámolt az eseményről közösségimédia-oldalán, de abból bizony „kifelejtette” Dobó Zoltán polgármestert.