Magyarország mellett Szlovákia is mentesülhet az orosz olajimport tilalma alól

Magyarország mellett Szlovákia is mentesülhet az orosz olajimport tilalma alól

Mint arról beszámoltunk, az Európai Unió szankciókat készített elő az orosz olaj értékesítése miatt Ukrajna inváziója okán, miután Oroszország legnagyobb energiafogyasztója, Németország megváltoztatta jelenlegi álláspontját. Moszkva így jelentős pénzektől eshet el napokon belül, hiszen az olajexport Moszkva egyik fő bevételi forrása. Az erről szóló döntés az Unió hatodik, Oroszországot érintő szankciós csomagjába kerülhet be, aminek szövegét tervek szerint kedden véglegesíthetik.

Guardian - Jöhet az olajembargó Oroszország ellen

Az Európai Unió szankciókat készített elő az orosz olaj értékesítése miatt Ukrajna inváziója okán, miután Oroszország legnagyobb energiafogyasztója, Németország megváltoztatta jelenlegi álláspontját. Moszkva jelentős bevételi forrásoktól eshet el napokon belül - írja a Guardian.

Időközben ugyanakkor kiderült, hogy

az Európai Bizottság megkímélheti Magyarországot és Szlovákiát az orosz kőolaj vásárlására vonatkozó, előkészítés alatt álló embargó alól, a két ország orosz nyersolajtól való függősége miatt

– írja a Reuters nyomán a 444.hu.

A magyar és szlovák kivétel lehetőségéről két EU-s tisztviselő beszélt a Guardiannak. A szlovák gazdasági minisztérium ezt külön kérvényezte is.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2021-es kimutatása szerint Magyarország az importált olaj (és olajszármazékok) 58 százalékát intézte Oroszországból.