Jogerősen elítélték a fideszes expolgármestert

bíróság
pixabay.com

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Köteles István volt álmosdi polgármestert a Debreceni Törvényszék csütörtökön. Dobó Dénes bírósági szóvivő közlése szerint a másodfokú bíróság az elsőrendű vádlott – K. I., Álmosd volt polgármestere – esetében súlyosította a büntetést, míg a másodrendű vádlott – Cs. L., a település volt jegyzője – büntetésén nem változtatott.

A volt polgármester büntetését 1 év 5 hónapról 2 év börtönre súlyosították, a végrehajtást 3 év 6 hónap helyett 4 év próbaidőre felfüggesztve. A vagyonelkobzás több mint 4,5 millió forintos összegét esetében a bíróság pontosította, azonban az nagyságrendileg nem változott – ismertette a szóvivő.

Dobó Dénes elmondta: a volt polgármester által elkövetett bűncselekmények minősítését részben megváltoztatta a bíróság. A folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette helyett a törvényszék hűtlen kezelés vétségének minősítette azt, hogy a vádlott magának jutalmat utaltatott ki a jegyző közreműködésével, önkormányzati testületi döntés nélkül. Ezenkívül folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettévé minősítette át a bíróság azokat a cselekményeket, amikor a polgármester a meg nem tartott, vagy nem az önkormányzat által finanszírozott rendezvényekhez, illetve tárgyi eszközök vásárlásához előlegeket vett át, amelyeket eltulajdonított, így azokkal szabályszerűen elszámolni nem tudott.

A volt jegyző büntetése kapcsán a törvényszék osztotta az elsőfokú bíróság döntését, a vele szemben kiszabott 456 ezer forint pénzbüntetés jogerőre emelkedett.

Köteles István 2010 és 2014 között függetlenként vezette a települést, 2014-ben kormánypárti színekben lett polgármester. A Debreceni Törvényszék 2017 októberében mentette fel tisztségéből. Előzőleg a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elmarasztalta az alperes polgármestert előlegfelvételei, jutalma, eszközvásárlásai, valamint nyolc rendezvény költségeinek elszámolása miatt. A település képviselő-testülete 2016 májusában fordult a bírósághoz azzal, hogy Köteles István sorozatos vagyoni hátrányt okozó törvénysértő magatartása, mulasztása miatt szüntessék meg polgármesteri tisztségét.

(MTI)