Rácz Zsófia nem marad helyettes államtitkár, de azt ígéri, nem is megy messzire

Rácz Zsófia nem marad helyettes államtitkár, de azt ígéri, nem is megy messzire

Új ciklus, új szolgálat 🇭🇺

- írta közösségi oldalán Rácz Zsófia, aki mintegy két és fél évig ifjúságpolitikai területen tevékenykedett helyettes államtitkárként. Az ifjú kormánypárti politikusnak azonban június 12-ével megszűnik eddig betöltött posztja. A hvg.hu írta meg azt, hogy az ötödik Orbán-kormányban vasárnaptól 108 helyettes államtitkár működik, közülük 41 új kinevezett, míg az eddigiek közül 37-en még nem kaptak új megbízatást. 

"Régi-új feladat volt ez, hiszen korábban is az ifjúsági érdekképviselet területén dolgoztam mint ENSZ ifjúsági delegált" - fogalmazott ma délutáni Facebook-posztjában Rácz Zsófia, aki gondolatait folytatva úgy értékelt:

Hálás vagyok, hogy bizalmat kaptam ennek a nemes munkának az elvégzéséhez; igyekeztem lehetőségeimhez mérten a maximumot kihozni a rendelkezésemre álló időszakból. 

Szerinte a koronavírus-járvány kihívásai ellenére is sikeres időszakot tudhat maga mögött az ifjúságpolitikai szektor. Majd felsorolta azt is, milyen eredmények születtek e téren az utóbbi pár évben.

Hogy hova tovább, az hamarosan kiderül 👀, de egyet megígérek: nem megyek messzire 🤓

- ennyivel zárta rövidre, milyen szerepben gondolkodik majd a későbbiekben.

Emlékezetes, Rácz Zsófia volt az, aki miatt 2020-ban törvényt kellett módosítani, hogy kinevezhessék ezidáig fennálló tisztségére. Akkoriban ugyanis még egyetemre járt, így nem rendelkezett szakirányú mesterdiplomával, ami eredetileg a pozíció előfeltétele lett volna.

Nem lehetne helyettes államtitkár a 22 éves lányból, ezért módosítják a törvényt

Nem kell betartani azt a törvényt, ami könnyedén módosítható is - foglalhatjuk össze a fideszes, személyre szabott törvénykezés újabb példáját. A mindössze 22 éves, jelenleg is joghallgató Rácz Zsófiát ugyanis ifjúságért felelős helyettes államtitkári posztra kérte fel Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára;