Kneszet: Összeomlott az izraeli szivárványkoalíció

Kneszet: Összeomlott az izraeli szivárványkoalíció

Feloszlatják az izraeli parlamentet, a kneszetet, a koalíciós megállapodás szerint a jelenlegi külügyminiszter, Jaír Lapid lesz az átmeneti kormány miniszterelnöke

- írja az MTI.

Naftali Bennett jelenlegi miniszterelnök és Jaír Lapid hétfőn jelentette be, hogy megállapodtak a kneszet feloszlatásáról és új választások kiírásáról, valamint a koalíciós megállapodásban meghatározott rotáció életbe léptetéséről, mely szerint Lapid lesz az átmeneti kormány miniszterelnöke a választások után felálló új kormány megalakulásáig. 

A Times of Israel belsős forrásokra hivatkozva azt írta,

Bennett azután döntött a parlament feloszlatása mellett, hogy kiderült, a koalíciót megalakulása előtt hevesen ellenző, ám végül mégis mellette szavazó Nir Orbach azt tervezte, hogy támogatni fogja Netanjahu pártjának, a Likudnak az ugyanerre vonatkozó indítványát.

A nyolcpárti kormánykoalíció áprilisban elvesztette parlamenti többségét, miután a kormánykoalíció elnöke, Idit Szilman bejelentette a távozását, Orbach távozásával pedig kisebbségben lett volna, így logikusnak tűnik, hogy Bennett inkább a kezébe vette az irányítást.

Áprilisban több izraeli lap is arról írt, hogy a koalícióból kilépett Idit Szilman titokban megállapodást kötött Benjámin Netanjahuval, hogy átlép a Likudba, és ha Netanjahu kormányt alakít, akkor megkapja az egészségügyi tárcát. A helyi média most arról is beszámolt, hogy Nir Orbach tárgyalásokat folytatott a Likuddal arról, hogy az új parlamentben átvennék soraikba, és miniszteri tárcát kapna.

A védelmi miniszter, Benny Gantz állítólag csak a bejelentés után értesült a döntésről, mint mondta, szomorú, hogy a helyzet odáig fajult, hogy új választásokat kelljen kiírni. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy nem minősíti a döntést, és leszögezte, a kormány az átmeneti időszakban is igyekszik majd biztosítani a lehető legjobb működést. Ajelet Saked belügyminisztert korábban értesítették a döntésről, de annak meghozatalában nem vett részt, egy korábbi képviselő pedig azt is megerősítette, hogy Bennett nem tájékoztatta a pártjának tagjait, hogy feloszlatja a parlamentet.

A Kan izraeli közszolgálati rádió értesülése szerint a kneszetben várhatóan a jövő héten tartják meg a szavazást a kormánykoalíció feloszlatási javaslatáról, és várhatóan két hét múlva veszi át a kormánykoalíció vezetését Lapid. Az izraeli lapok szerint jelenleg úgy tűnik, október 25-én tarthatják meg az új választást, amely három éven belül már az ötödik lesz majd az országban.

(MTI)