Lázár János nem szavazza meg a vármegye törvényt

Lázár János
Lázár János
Béli Balázs/Alfahír

Lázár János álláspontja nem változott, a szavazata is ehhez fog igazodni

- közölte a 444.hu érdeklődésére Lázár János építési és beruházási miniszter sajtófőnöke.

Az ötlet ugyanis egyszer már felmerült: 2011-ben az Alaptörvény első tervezetébe is beleírták, Lázár János akkor azt mondta, reméli, hogy „a józan ész az érzelmeket felülírja.

Nem jó történeti aspektusai vannak. (...) Sokkal inkább azt gondolom, amit nekem egy hódmezővásárhelyi választó mondott, hogy annak, akinek cseléd vagy napszámos volt a nagyapja vagy dédnagyapja, annak mást jelent a vármegye, mint aki a XII. kerületből szemléli a világot

- idézte a 444 Lázár János 2011-es kijelentését.

Egy napon tarják az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat

Tizenegyedik alkalommal módosítják a gránitszilárdságú Alaptörvényt. A Kocsis Máté fideszes frakcióvezető által beterjesztett módosítás egyik eleme, hogy összevonják az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat, méghozzá már 2024-től. 

Pedig Kocsis Máté javaslata éppen azt emelte ki, hogy a vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is tovább éljenek.

Kedden Varga Mihály is benyújtott egy törvényjavaslatot, amelyben többek közt az szerepel, hogy főispánokká neveznék át a kormánymegbízottakat.

Főispánná nevezik át a kormánymegbízottakat

Mostantól főispánoknak fogják a kormánymegbízottakat nevezni, miután Varga Mihály egy salátatörvényben elrejtve az egyik pontban kezdeményezte a módosítást az elnevezésről. A pénzügyminiszter indoklása szerint mindezt a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében tennék - értesült a Népszava.