Nem tudja megmagyarázni a kormány, miért nincs egynapos pályamatrica

M7 Autópálya
Kép: Wikipedia

Továbbra is az egynapos autópálya-matrica bevezetését követeli a Jobbik, az ellenzéki párt célja az emberekre rótt felesleges terhek csökkentése.

Lukács László György, a Jobbik parlamenti képviselője az Országgyűlés hétfői ülésnapján arról beszélt: a legkisebb, 10 napos matricát az autósok jelentős része nem használja ki, azt gyakran csupán egynapos utazásokhoz kénytelenek megvásárolni az emberek, amivel pénzt veszítenek.

A jobbikos politikus szerint nagy segítség lenne az embereknek, ha a kormány az egynapos matrica bevezetésével csökkentené terheiket, hiszen a „hetinek” nevezett, valójában tíznapos engedély már 3820 forintba kerül.

Jelenleg a tíznapos matrica 3820 forintba, az egyhavi 5210 forintba, míg az éves 46850 forintba kerül. Érdekesség, de magyar fizetéseket messze meghaladó bérekből élő osztrákoknál szinte forintra ugyanannyiba kerül egy tíznapos matrica, ami 9.6 eurós árával még a mai, történelmi mélységet jelentő 404 forintos euróárfolyam mellett is mindössze 3878 forintba kerül.

Lukács László György bírálta a kormányt azért is, mert az M7-es autópálya kiszélesítése évről évre elmarad, pedig a balatoni útvonalon rendszeresek a több órás dugók, a forgalmi krízisek a fővárosi állapotokat idézik.

A Jobbik azt javasolja, Budapesttől számolva az első 90 kilométeren álljon rendelkezésre 2x3 forgalmi sáv.

Dömötör Csaba államtitkár nem adott érdemi választ arra, hogy a kormány miért nem vezeti be az egynapos pályamatricát, ellenben azzal érvelt maguk mellett, hogy az elmúlt években soha nem látott mértékű úthálózat-fejlesztések valósultak meg.