Ha ma bemennenének a kormánypárti képviselők a Tisztelt Házba, akár még ősz előtt tehetnénk a válság ellen

Ha ma bemennenének a kormánypárti képviselők a Tisztelt Házba, akár még ősz előtt tehetnénk a válság ellen

Ahogy arról beszámoltunk, ma 13 órától rendkívüli parlamenti ülésre hívta össze az ellenzék a képviselőket, azonban hiába a válságkezelő témák, a kormánypártok nem vesznek részt a munkában. Pedig ma már ott tartunk, hogy az erdőket is ki kell vágni Magyarországon, hogy fűthessük az iskolákat. 

Az ellenzéki frakciók több javaslattal is készültek (azonban ezekről nem lesz vita, hiszen még a napirendet sem lehet elfogadni a 135 bátor kormánypárti politikus jelenléte nélkül). 

Kata

A Momentum az új kata-szabályozás eltörlése érdekében nyújtott be módosítót, valamint a törvény hatályon kívül helyezését érné el. 

Ezt többek között azzal indokolták, hogy a kisadózó vállalkozók tételes adójára vonatkozó szabályok váratlan szigorításából érdemi adóbevétel-növekedésre nem lehet számítani. "Az, hogy a jelenlegi pénzügyminiszter egy általa közismerten nem kedvelt elődje időszaka alatt kidolgozott adónemre akarja fogni az államháztartás súlyos problémáinak egy részét, nem indokolja az alkotmányos normákat súlyosan sértő, soron kívüli törvényalkotást. A kisadózó vállalkozók tételes adójának a problémáin és az azokra vonatkozó megoldási javaslatokon lehet és kell is gondolkodni, de erre a rendelkezésre álló idő nem volt elegendő" - olvasható a tervezetben.

Takarékosság

A lakóépületek hőszigetelését finanszírozó országos program elindítását szavaztatná meg az MSZP a Parlamenttel, ami a jelenlegi energiahiányos napokban valóban érdemi segítségnek tűnhet.

"Figyelemmel arra, hogy a Kormány 2022. július 21-én kiadott rendelete, mely a korábban ismert formájában felszámolja a rezsicsökkentést és hétszeresére emeli a gáz „átlagfogyasztás feletti” árát, az Országgyűlésnek meg kell hirdetnie a lakóépületek hőszigetelését vissza nem térítendő költségvetési forrásokkal támogató országos programot, mert nem az a megoldás, hogy segítség nélkül, dilettáns módon improvizálva rászabadítjuk a családokra a többszörös energiaárakat!" - indokolták a szocialisták.

Rezsicsökkentés

A magyar családokat ellehetetlenítő rezsiemelés megszüntetése érdekében szükséges egyes intézkedésekről nyújtott be javaslatot a DK

Magyarázatuk szerint a családok megvédése érdekében a Demokratikus Koalíció a javaslat benyújtásával kezdeményezi, hogy a rezsicsökkentés megszüntetésével kapcsolatos jogszabályok azonnali hatállyal visszavonásra kerüljenek, és felszólítja a kormányt, hogy kezdjen egyeztetést egy igazságos, fenntartható és megalapozott rezsicsökkentés kidolgozása, fenntartása érdekében a szakszervezetek, illetve a civil szervezetek képviselőivel

Élelmiszerbiztonság

A Párbeszéd frakciója is fontos témával készült: a súlyos élelmiszerválság leküzdésére, az élelmiszerek drágulásának megfékezésére és a hazai élelmiszerbiztonság megteremtésére hivatkozva írt össze egy cselekvési tervet. Ugyanis "a teljes magyar mezőgazdaságot és élelmiszertermelést környezeti szempontból fenntarthatóvá kell tenni. Ennek megvalósításához megfelelő szakmai, politikai, jogszabályi és pénzügyi háttértámogatás szükséges."

Klímavédelem

Az LMP a klímabérletet vezettetné be. A párt indoklása szerint a klímabérlet célja, hogy vonzóbbá tegye a környezetbarát közösségi közlekedést, valamint segítséget nyújtson mindazoknak, akiknek az elszabadult energiaárak miatt nehézséget jelent a közlekedés. A kedvezményes, havi 5000 Ft-os ár, valamint az egész országra való érvényesség az eddigieknél jóval versenyképesebbé teszi a közösségi közlekedést az autózással szemben.

Áfacsökkentés

A Jobbik pedig továbbra is az áfacsökkentés érdekében kampányol. A magyar családok megélhetésének segítése érdekében egyes termékek és szolgáltatások áfamentességének megteremtéséről szóló javaslattal készült a mai napra. 

A párt többek között arra figyelmeztet, hogy az elmúlt időszakban a magyar családok sokaságát sújtotta a magas élelmiszer-infláció, illetve a benzinárrobbanás, amelynek következtében sokaknak adódtak megélhetési problémái. Ezt tetézte még a kormány részéről a rezsicsökkentés eltörlése, és az energiaárak robbanásszerű emelkedése, amely sok ezer családot teljesen ellehetetlenít, megteremtve ezzel a teljes kilátástalanság országát.

Az indoklásban konkrét számokkal is szolgál a Jobbik. "Csak az elmúlt egy évben a tészta, a tojás, a paradicsom, a kávé több mint 50 százalékkal, a liszt 25 százalékkal lett drágább, de a zsemle és a kifli ára is másfélszeresére nőtt. A magyarok jelentős hányada most már kénytelen alapvető élelmiszerekről is lemondani, mert egész egyszerűen ilyen árak és ilyen bérek, nyugdíjak mellett nem futja rá. A magyarok harmada ma már ott tart, hogy kénytelen a tejen és a kenyéren is spórolni. Ebben a helyzetben a megszorítás netovábbja 27 százalékos áfával terhelni az alapvető élelmiszereket. Az áremelkedés megfékezése érdekében azt javasoljuk, hogy a kormány a válságra való tekintettel engedje el az alapvető élelmiszerek áfáját" - írták.