„Nem a kínaiak kerestek meg bennünket, amikor itteni befektetésekről volt szó, és ez igaz a Fudan Egyetemre, illetve a Budapest-Belgrád projektre is”

Orbán Viktor, Li-Kocsiang, Kína
Orbán Viktor magyar és Li-Kocsiang kínai miniszterelnök
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A mostani tajvani konfliktus ismét előtérbe helyezte a kínai nagyhatami politikát. Azonban legalább ennyire fontos Kína globálisan is jelentős gazdasági térnyerése, ami viszont óvatosabb megnyilvánulásokat eredményez, amikor Peking politikai hozzáállását értékelik. Ilyenkor általában nem számít, hogy Kína végül is egy diktatúra, mivel a gazdasági érdek rendre felül írja a politikai véleményeket. A héten bejelentett 3 ezer milliárdos kínai finanszírozású gigaberuházás szintén ezt támasztja alá, ráadásul a kínai belpolitikát is egy meglehetősen zajos időszakban érinti a tajvani helyzet, amit erősíthet, hogy Kínában szeptemberben kongresszust tart a Kínai Kommunista Párt. Ember Zoltán Levente, az Iránytű Intézet ügyvezetője elemezte a kínai és ezzel együtt a magyar politikai és gazdasági együttműködést. 
 
Orbán Viktor fajkeveredésről szóló kijelentése miatt talán kevesebben figyeltek arra, amikor a miniszerelnök Tusnádfürdőn közölte, hogy új megállapodásra van szükség Kínával. Ennek egyik jele lehet a most bejelentett 3 ezer milliárd forintos kínai tőkével megvalósuló elektromosjármű-gyártásról szóló beruházás?

Ha a tervezett autóipari beruházást tekintjük, az EU az elektromos járművek szupremáciáját prefereálja, miközben Kína az elektromos autók terültén nagyon jelentős belső kapacitásokat tudott kialakítani kívánatos modellekkel, mára tőkeerős helyi gyártókkal, és mostanra eljutottak oda, hogy Európában is terjeszkedhetnek. Nehéz helyzetbe kerülhetnek európai autógyártók, akik adott esetben nálunk is termelnek. A gyáriparra épülő magyar fejlődési modell miatt Magyarországnak továbbra is szüksége van az autóiparra, a technológiaváltásban részt kell vennünk, vagyis hazánknak jó üzlet lehet kínai beruházásokat fogadni. Főleg, hogy az elektrifikált európai autóipar jövője most a ködbe vész. Kína óriási akkumlátorgyártó kapacitásokat épített ki magának, de a technológiasemlegesség jegyében nem mondott le a belsőégésű mototos autók gyártásáról sem, néhány év múlva sok olyan kínai modellel találkozhatunk majd, amely jó, egyszerű, és viszonylag olcsó. A megfizethetőbb belsőégésű autók szegmenséből az európai gyártók kezdenek kivonulni, az űrt a kínaiak tölthetik be. Magyarország a kínai autóipari cégek jelentős bázisa lehet, ami első hallásra jól hangzik, azonban a közös európai érdek nem feltétlenül a kínai gyártók piacszerzése lenne.

Kína mindenkivel üzletel, és Kínával is mindenki üzletelni akar. Azonban keleti nyitás szlogenje nemcsak a kereskedelem volumenének növeléséről szólt, hanem politikai vetülete is van; a 2010 utáni Orbán-kormányok azt üzenték: vannak alternatív partnereink is, ha a „Nyugat” nem áll szóba velünk.

Sok estben tehát a kínai, orosz, török hintapolitika révén építette fontosságát az európai porondon Orbán Viktor. Az más kérdés, hogy a keleti nyitás a számok szintjén nem működött. Szinte egyetlen országba sem sikerült az euróban számított kivitelünket érdemben növelni, de az import szinte minden évben nőni tudott. Ázsiával szemben 2010-ben kevesebb, mint kétszeres volt, most már több mint háromszoros a külkereskedelmi deficitünk. 

Ettől még erős a kínai jelenlét és nemcsak a Budapest-Belgrád vasútvonal, vagy a Fudan Egyetem, hanem még egy sor más beruházás is jelzi, hogy a kormány igyekszik Peking kedvében járni. Legutóbb Menczer Tamás jelentette be, hogy a magyar külpolitika tartja magát az "egy Kína" elvhez. Ennek fényében hogyan tekinthetünk egy ilyen újabb kínai gigaberuházásra? Ha jól értem akkor Kínának nincs is szüksége arra, hogy valamelyik magyar kormánytag hetente elmondja, hogy Peking milyen nagyszerű partner és még Tajvan, illetve az egy Kína emlegetése sem számít ilyenkor?

Pontosan! Kína egyetlen országnak sem szeretné megmondani, hogyan alakítsa a belügyeit, miként kormányozzák, milyen rendszere legyen. Pekingnek ugyanezt várja el a partnereitől is, illetve ne vonják kétségbe a határait. Valamiért

az Orbán-kormányok úgy érzik, hogy folyamatos verbális gesztusokat kell tenni Peking felé, pedig erre igazából nincs szükség. A kínai politika természetét ismerve ez egyszerűen nem elvárás arrafelé. Ami a kérdésben szereplő két beruházást illeti. Sokszor nem a kínaiak kerestek meg bennünket amikor itteni befektetésekről volt szó, és ez igaz a Fudan Egyetemre, illetve a Budapest-Belgrád projektre is.

A kínaiak beruházásoknak sokkal inkább az anyagi vonzatát figyelik, és nem a politikait, a magyar ajánlat vonzó volt számukra. Kína nagyon fontos gazdasági partnerének tekinti az EU-t, bennünk piacot és technológiai partnert lát. Ebből persze következik, hogy Peking nem fogja viszonozni a magyar kormány kommunikációs gesztusait, például a magyar kormány kedvéért nem fog „brüsszelezni”. 

Ez a mostani tajvani helyzetre is igaz lehet? Tehát ha valamelyik Kínával kereskedő ország azt mondja, hogy Tajvan maradjon független, akkor Peking dönthet úgy, hogy nem szól ugyan bele az adott ország külpolitikájába, de gazdaságilag képes lehet nyomást gyakorolni. Akár úgyis, hogy azt mondja, nem üzletelünk tovább.

Kína valóban nagyon érzékenyen reagál az ilyen hangokra. Sokszor, megmarad a „bosszú” szimbolikus szinten, például a tibeti zászlót lengető Balog Zoltánt a tibeti elvtárs mellé ültették az első miniszteri látogatásán. A Kínával szemben keménykedő Litvánia már konkrét gazdasági büntetéseket kapott, azonban ezek nem jártak komoly követkeményekkel; a kínai kapcsolatuk eleve gyenge volt, rögtön sikerült az importot másoknak helyettesíteni, más beruházókat, támogatást találni. Ami Tajvant illeti. Azok a szankciók amiket Kína bejelentett Tajvannal szemben, hogy nem vesznek bizonyos agrártermékeket, több termelőt hátrányosan érintenek majd, de ez azért nem roggyantja meg a tajvani gazdaságot.

A Tajvanon készült mikrochipekre, meg egyéb alkatrészekre azért mindenkinek, így Kínának is szüksége van... Egyébként pedig Kína és Tajvan gazdasága ezer szállal kötődik egymáshoz.

Ha ez valóban így van akkor mi szüksége van Pekingnek egy ilyen konfliktusra? Éppen most derült, ki, hogy Nancy Pelosi házelnök tajvani látogatása előtt, Hszi Csin-ping kínai vezető telefonon tárgyalt Biden elnökkel, és azt mondta most nincs itt az ideje egy teljes körű válságnak. Tehát Peking nem akar konfrontálódni Washingtonnal.

Pekingnek eléggé rosszkor jött Nancy Pelosi látogatása, és talán nem is véletlen az időzítés, Pelosi „kellemetlenkedni” akarhatott. Nemcsak borsot tört a kínai vezetés orra alá, hanem a Kínával szembeni keményebb fellépést támogató republikánus szavazóknak is tett egy gesztust az őszi részleges szenátusi és alsóházi választások előtt.

Ősszel lesz a Kínai Kommunista Párt 20. Nemzeti Kongresszusa, bár a széke talán nincs veszélyben, Hszi Csin-pingnek is lehetnek kellemetlen pillanatai. Megválasztják a Központi Bizottságot, amely a Politbüro és Állandó Bizottság tagjait hagyja jóvá. Egy-egy tag „csomagban”, kliensrendszerével együtt jöhet, vagy mehet.

Azaz, ha egy elvtárs távozik a KB-ból, akkor vele együtt cserélődik akár több ezer káder is. Tehát, nagyon sok ember munkája, befolyása, hatalma a tét. Éppen ezért a jelenlegi vezetésnek külső és belső nyugalomra lenne szüksége a kongresszus előtt. Ez jelenleg nem adott, mérhető a gazdaság lassulása, a kínai járványkezeléssel, a „zero covid” politikával kapcsolatos elégedetlenség, amikhez most a Tajvan-kérdés is társult. A vezetésnek meg kell találnia azokat a reakciókat Pelosi látogatására, amely még nem mutatják gyengének és konfliktuskerülőnek az emberek és az elvtársak előtt, ugyanakkor nem mélyítik a jelenlegi gazdasági problémákat.