A Jobbik szerint a kormány az egyetemekre hárít az új felvételi rendszerrel

A Jobbik szerint a kormány az egyetemekre hárít az új felvételi rendszerrel

Brenner Koloman szerint az egyetemekre hárítják annak eldöntését is, hogy ragaszkodnak-e nyelvvizsgához vagy az emelt szintű érettségihez.

Nem kell nyelvvizsga, s már nem kell feltétlenül emelt szintű érettségi sem az egyetemi felvételihez a fideszes kormány új terve szerint - figyelmeztetett keddi Facebook-bejegyzésében Brenner Koloman. 

A Jobbik frakcióvezető-helyettese emlékeztetett, marad az eddigi 500 pontos rendszer, de 

  • 100 pont a középiskolai tanulmányi eredményektől függ, 
  • 300 pont az érettségi eredményétől, 
  • 100 pontról pedig a jövőben maga az egyetem dönthet, akár szóbeli vizsgáztatással, akár sport, művészeti vagy bármilyen más teljesítmény tekintetbe vételével.

A párt oktatási szakpolitikusa szerint első pillantásra előnyösnek látszik az a tény, hogy az egyetemek dönthetnek 100 pontról, ugyanakkor szerinte ez azt is mutatja, hogy

"a felelőtlen fideszes kormány" rájuk hárítja annak eldöntését is, hogy ragaszkodnak-e nyelvvizsgához vagy az emelt szintű érettségihez a képzés magas színvonalú minőségét biztosítva, vagy a kisebb oktatói és tudományos háttérrel rendelkező felsőoktatási intézmények inkább a belépést tegyék könnyebbé a hallgatói létszám és a gazdasági megfontolások végett.

Brenner arra is kitért, ha csak a német népfőiskolákra (Volkshochschule) gondolunk, amelyek kiemelt szerepet játszanak a felnőttképzésben és az általános élethosszig tartó tanulásban, akkor világos, hogy mindenfajta felsőoktatási intézményre szükség van, különösen a vidéki régiók népességmegtartása és gazdasági fejlődése miatt.

De! A Fidesz tudás- és értelmiségellenes politikája során az elmúlt 12 évben egyrészt a felvett hallgatók létszámának drasztikus csökkenése volt megfigyelhető, 

és ezért a Parragh-féle "nem kell nekünk annyi diplomás" politika felelős. Másrészt a jobbikos politikus érvelése szerint az egyetemi autonómiát csorbították és kiszolgáltatták a fideszes kuratóriummal rendelkező vagyonkezelő alapítványoknak. Ez utóbbi a magyar felsőoktatás közel 80 százalékát előkészítetlenül érte, a megígért nagyságrendű oktatói béremelések pedig elmaradtak - világított rá.

A jobbikos szakpolitikus szerint látható, hogy

a fideszes vezetők egyszerre mossák kezeiket és kapkodva, megfelelő előkészítés nélkül hoznak olyan döntéseket, amelyeket csak egy átfogó, a magyar egyetemi világ megfelelő költségvetési támogatása mellett végrehajtott fejlesztések során lehetne meghozni, ahogy azt a Jobbik, hazánk felelős jobbközép konzervatív pártja már hosszú évek óta javasolja!

- fogalmazott posztjában Brenner Koloman.