Letartóztatták Agócs Jánost, az ORÖ korrupcióval gyanúsított elnökét

Letartóztatták Agócs Jánost, az ORÖ korrupcióval gyanúsított elnökét

Mint arról beszámoltunk, Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat elnökét korrupció gyanúja miatt vették őrizetbe csütörtökön. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség közlése szerint Agócs 30 millió forintért árulta az Országos Roma Önkormányzat saját vezetői tisztségét. Az ügyészség tájékoztatása alapján az elnök vállalta, hogy a pénz ellenében lemond az ORÖ elnöki tisztségéről, helyettesítésével a pénzt átadót bízza meg, és közreműködik az illető elnökké választásában.

A 24.hu kérdésére Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pénteken elárulta,

a bíróság letartóztatta Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat elnökét.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően rendelte el a korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását. Kovács hozzátette, a férfi tagadta a bűnösségét a kihallgatása során. Mindazonáltal bizonyítottság esetén Agócs akár nyolc évet is kaphat.

Varga Ferenc, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) számtalan alkalommal bebizonyította, hogy jelenlegi összetételében teljesen alkalmatlan a magyarországi cigányság érdekképviseletének ellátására. Úgy véli, a korrupció minden lehetséges formája beárnyékolta az ORÖ működését, amely alapján szerinte a teljes hazai cigány társadalomra szégyent hoztak, így pártja azt követeli, hogy oszlassa fel magát az Országos Roma Önkormányzat.

Jobbik: Oszlassa fel magát az Országos Roma Önkormányzat!

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) számtalan alkalommal bebizonyította, hogy jelenlegi összetételében teljesen alkalmatlan a magyarországi cigányság érdekképviseletének ellátására - állapította meg csütörtök esti közleményében Varga Ferenc, a Jobbik országgyűlési képviselője. A roma származású politikus kifejtette, az elmúlt időszakban mind a nemzetiségi lista állításakor, mind a botrányos közgyűléseken tapasztalt viselkedésük megbélyegezte a cigányságot.