MKKSZ: „Így nem lehet az emberekkel bánni!”

MKKSZ: „Így nem lehet az emberekkel bánni!”

Ez az intézkedés szabályt sért, mert ülőmunka esetén fél méter magasan 20–22 fokot kell biztosítani, ami azt jelenti, hogy ez a 18 fok az ülőmunkát, szellemi munkát végzőknek egészségügyi kockázatot jelent

- nyilatkozta a Kormányinfón elhangzott tervekkel kapcsolatban a HVG-nek a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezet (MKKSZ) elnöke.

A Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely miniszter, hogy a kormány arra kötelezi az állami intézményeket, hogy 25 százalékkal csökkentsék a gázfelhasználást. Az otthoni munkát nem támogatják, de a Miniszterelnökségen 18 fok lesz.

Boros Péterné az MKKSZ vezetője szerint megint elmaradt az egyeztetés, mivel a  kormánynak egy ilyen, nagy létszámú embert érintő döntés előtt értesítenie kellett volna a dolgozókat.

De mi erről semmit sem tudtunk, pedig korábban jelezték, hogy szeptemberre össze kívánják hívni a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot, aminek a működtetése Gulyás Gergely minisztériumi feladatkörébe tartozik. Így ez önmagában egy statáriális intézkedés

- jelentette ki Boros Péterné.

Jobbik: 18 fok mellé 18-as karika járna a bejelentett horrorintézkedésekre

18 fokra fűthető közintézmények jelzik mostantól az ott dolgozóknak és az oda látogatóknak, hogy miként hagyta őket magukra a kormány. Hiába a választások előtti hangzatos ígéretek, a kormány képtelen megvédeni az embereket a 25 év óta nem látott rekordinflációtól, a brutális gáz- és áramszámláktól, ráadásul az uniós forrásokat sem tudják hazahozni - reagált közleményében a Jobbik a kormányinfón elhagzottakra.

MKKSZ-elnök felidézte, hogy ilyen szintű fűtéscsökkentésnél még mindig vannak kiegészítő lehetőségek, például elektromos fűtési megoldásokhoz lehet nyúlni. A szakszervezet pedig továbbra is a „home office-t” szorgalmazná.

Így nem lehet az emberekkel bánni, hogy a miniszter úr kiáll a pulpitusra, és azt mondja, hogy 18 fok lesz. 618 ezer ember helyzetéről beszélünk

- közölte Boros Péterné, az MKKSZ elnöke.