Kásler Miklós ezentúl miniszterelnöki biztosként tevékenykedik

Kásler Miklós ezentúl miniszterelnöki biztosként tevékenykedik

Orbán Viktor nevezte ki az új tisztségre, és a fizetését is maga a miniszterelnök állapítja majd meg.

Miniszterelnöki biztos lett Kásler Miklós, az előző Orbán-kormány emberi erőforrás minisztere - írja az Index a csütörtök este megjelent miniszterelnöki utasítás alapján.

Orbán Viktor a korábbi miniszterét most új feladatkörrel ruházta fel: azaz át kell tekintenie a szakorvosok, szakfogorvosok, szakgyógyszerészek és szakpszichológusok licencképzési rendszerét, és erről koncepciókat kell kidolgoznia, valamint feladata az is, hogy javaslatot tegyen Pintér Sándor egészségügyért is felelős miniszternek a képzési rendszer továbbfejlesztéséről.

Káslert tehát a Magyar Közlönyben olvasható dokumentum szövege szerint

"a licencképzés továbbfejlesztéséért, valamint az egészségügyi szakmai továbbképzés rendszerével kapcsolatos kormányzati feladatokban való közreműködésért felelős miniszterelnöki biztossá" nevezte ki a kormányfő.

A miniszterelnöki biztos tevékenységét a Belügyminisztérium szervezetén belül háromfős titkárság segíti, díjazását és juttatásait pedig maga a miniszterelnök állapítja majd meg.