Június 11-én tőzsdezárás után a 4iG Nyrt. és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már hivatalosan is bejelentette, hogy nemzetstratégiai jelentőségű védelmi ipari holdingvállalat jön létre a 4iG csoport és a magyar állam együttműködésében – írja a Telex. Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke hangsúlyozta, a 4iG Csoport önálló holdingvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT), valamint az állami N7 Holding Zrt. előzetes megállapodást kötött Magyarország első állami és magántulajdonban lévő védelmi ipari holdingvállalatának létrehozásáról. A kétlépéses tranzakció során az N7 Holding – amely az NGM felügyelete alá tartozik – előbb N7 Defence Zrt. néven új vállalatot alapít, és ebbe apportálja a tranzakcióban érintett leányvállalataiban meglévő tulajdonrészét, összesen kilenc érdekeltségről van szó. Második lépésben a 4iG SDT 75 százalék plusz 1 szavazat arányú többségi tulajdont vesz az N7 Defence Zrt.-ben, míg az állam (N7 Holding) 25 százalék mínusz 1 szavazatnyi részesedést tart meg.
A tranzakcióban érintett részesedések becsült értéke 74,5-82,8 milliárd forint.
A speciális magánosítás a gyárak üzemeltetését, a kereskedelmet érinti, vagyis a kritikus infrastruktúra (ingatlanok, adott esetben a gyárak, berendezések) állami tulajdonban maradnak – emeli ki a lap, hozzátéve, a kritikus infrastruktúra használatáért a 4iG SDT részleges tulajdonába kerülő N7 Defence Zrt. portfólióvállalatai bérleti díjat fizetnek.
Az érintett cégek az AeroplexKft. repülőgép-javító vállalat, a gyulai Airbus Helicopters Hungary Kft. helikopterkomponens-gyártó cég, a Rheinmetall Hungary Munitions Zrt. várpalotai lőszergyár, a gyalogsági harcjárműveket fejlesztő és gyártó Rheinmetal Hungary Zrt., az aknavető és lőszergyártással foglalkozó Hirtenberger Kft. és leányvállalatai, a speciális felületkezelő SATYPS PSP Hungary Zrt., a páncéltörő gránátvetők csöveinek gyártását, valamint komplex fegyverrendszerek fejlesztését és gyártását végző Dynamics Nobel Defence Zrt., kézilőfegyver és hadiipari alkatrészek gyártásával foglalkozó kiskunfélegyházi Arzenál Fegyvergyár Zrt., valamint a szintén kézifegyverek gyártásával foglalkozó Colt CZ Hungary Zrt.
A 4iG háttérbeszélgetésén Jászai Gellért és Sárhegyi István a 4iG SDT vezérigazgatója úgy vélekedtek, hogy
a konstrukció a nemzetközi piacokon is jól ismert forma, francia, német, norvég, olasz, portugál és spanyol példákat is felhoztak.
A vezetők többször is hangsúlyozták, hogy az állam tényleg nem kockáztat, vagyis az eladással nem mond le a kapacitásokról, mert a kritikus infrastruktúra egyrészt állami tulajdonban marad, másrészt a jogszabályi háttér garantálja a magyar honvédség ellátásbiztonságát, valamint az állam befolyását a védelemiparban. Szükség (például egy háború) esetén az állam maga gazdálkodhat ezekkel a kapacitásokkal – húzta alá a Telex.
A Jobbik nem kér „az enyves NER-es kezekből”
A Jobbik közleményében aggodalmának adott hangot hadiipari privatizációs tervek miatt. Úgy vélik, ez
súlyosan sérti a magyar nemzeti érdekeket, és veszélyezteti hazánk szuverenitását.
Az ellenzéki párt szerint „hadiiparunkat nemzetstratégiai jelentőségű védelmi iparként kell kezelni”, amely nem adható át olyan magáncégnek, amelynek érdekében nem áll teljes mértékben a magyar nemzet védelme és biztonsága.
A Jobbik minden esetben fellép a magyar nemzet valódi problémáival szemben, és a párt képviselői mindent megtesznek azért, hogy a magyar állami vagyon és a hadiipar teljes mértékben visszakerüljön az állami ellenőrzés alá, és a hazai vállalkozások valódi függetlenséget és versenyképességet élvezhessenek – emelik ki a közleményben.
Az ellenzéki erő arra kéri a magyar embereket, hogy 2026-ban adják bizalmukat egy olyan politikai erőnek, amely egy élhető és biztonságos Magyarországért dolgozik, és amely nem engedi, hogy a hadiipari fejlesztésekből is a kormányközeli üzleti körök lakjanak jól – zárul a Jobbik közleménye.